Amikor Nagy Feró még hiperkreatív, dadaista zseni volt

Harminchat év után, a Várkert Bazárban koncertezik a magyar könnyűzene egyik csodálatos anomáliája, a Nagy Feró és a Bikini eredeti felállása. Öt nyomós érvet hozunk, miért kihagyhatatlanul fontos eseménye kulturális életünknek a szeptember 12-ei buli. Ez a cikk a Recorder magazin 75. számában jelent meg először.

Mert az ős-Bikini annyira előremutató zenét játszott, hogy az 40 év alatt sem évült el

Mikor a magyar könnyűzenében még javában dúltak a bandaháborúk, és a ricsések az eddásoknak, a punkok a szkinheadeknek mentek neki napi szinten, az ős-Bikini azzal tűnt ki, hogy megvalósította a totális demokráciát, és mindent játszott mindennel. Artpunkot és kőpunkot, újhullámot és furcsa jazzt, orosz népdalt és kínai zenét, pogózós skát és templomi orgonazenét, avantgárdot és bizarr hangeffekteket.

Ma már természetes, ha valaki samplingel vagy ironikus idézetekkel tűzdeli tele a zenéjét, a ’80-as évek hajnalán viszont újszerűnek és rettentő kúlnak hatott az a posztmodern svung, amellyel Nagy Feró és Németh Alajos a műfajok között szökellt, és az áriázott Répa, retek, mogyoró mondókájától akár egy számon belül eljutott a csaholó punkrockig, majd egy hajtűkanyarral az izgága népzenéig. A szabadságnak ezt a sűrű levegőjét még ma is mámorító letüdőzni.

Mert az ős-Bikini volt az egyik legjobb magyar metálzenekar

Ha megkapargatjuk a zenekar eredetmítoszát, ömleni fognak ránk a sztorik a Bécsben kagylózott Tuxedomoon-koncertekről meg a turnéladáról, amiben a bikinisek addig hallgatták a Sex Pistols-, Exploited- és 4 Skins-kazettákat, míg anyanyelvükké nem vált a punk. Csakhogy. Mai füllel már senki se tagadná, hogy a Hova lett…-en istentelenül nagy, robotikus protometál-himnuszok sorjáznak, mint a Maradj már, a meglepően jól öregedett, sci-fis Program, vagy a Kicsinál szódát.

A Rutger Hauerre szőkített Németh Alajoséknak persze lövésük sem volt – talán most sincs –, hogy mondjuk, a Venomot eszik, isszák vagy belövik-e talán, ám olyan technikásan és eszelősen vadul játszották a punkot – Németh Gábor úgy szögelt, mint egy Ruhr-vidéki, ősgermán thrash-dobos, aki rátenyerelt a duplázóra, és haláláig le se akar szállni róla –, hogy abból gyakran metál lett. Méghozzá olyan bődületes metál, amely erőlködés nélkül iskolázta le a 80-as évek hazai mezőnyét Ossiannal, Pokolgéppel, Moby Dickkel együtt, és máig frissnek, energikusnak hat. Csodálkozunk, hogy a magyar metálzene nagykövete, Csihar Attila a Hova lettet nevezte kedvenc magyar metállemezének a Lemeztáska rovatunkban? Dehogy!

Mert azóta sem látott csúcsformába juttatta Nagy Ferót

A közhiedelemmel ellentétben nem a női fehérneműről, hanem a bikini-atolli hidrogénbomba-robbantásokról elnevezett Bikini azért volt jó, mert eredeti módon találkozott benne a Beatrice radikális, elementáris punkja a Dinamitból, Skorpióból és Miniből érkezett, jazzkonzi-elhagyó zenészek hangszeres tudásával. Zseniális viszont attól lett, hogy Nagy Feró akkortájt habarodott bele a Bizottságba, amelynek tiszteletbeli tagja is lett, és arra használta avantgárd kattanását, hogy rendszerkritikáját eljuttassa a felszabadítóan abszurd végpontjáig. Ahol már zagyva szövegeket énekel és gyerekrigmusokat zenésít meg, mert tudja, hogy ahol hazudnak éjjel, nappal és minden hullámhosszon, ott az értelmetlen szöveg a legértelmesebb.

A Matematikus dala nyammogó nyenyereéneke, a Gyerekmese negédes altatója, melynek a végén nem győz a jó, és minden marad a régiben, vagy a Jaiáó, eládió tényszerűen, majd rémült pánikban ismételgetett „Nem félek, nem csináltam semmit” sorai tökéletesen leleplezték a rendszer lényegét. És akkor arról még szót se ejtettünk, hogyan parodizálta Feró rockkarinthyként a kortársakat, forgatta a klipjeiket és koncertjeiket dadaista performanszba, és énekelt – tényleg énekelt –, magához képest, csúcsformában.

Mert méltatlanul korán lett vége a történetnek

Az ős-Bikini mindössze három évig működött, és azt a kevés időt is a Beatrice árnyékában töltötte. Feró úgy nyitotta az első koncertjüket, hogy „Egyetlen szerelmem volt: a Beatrice”, a közönség pedig két, oda-vissza zseniális lemez után is követelte rajtuk a Rice-slágereket. Belső feszültségek is bomlasztották a zenekart, a dinamitos szekció a későbbi újhullámos matinépop, Nagy Feró és a Bizottságból ismert képzőművész, az első két lemez borítóit, grafikáit tervező Bernáth(y) Sándor az avantgárd bugyrai felé hajtották a Bikinit.

A kettő közti kompromisszum miatt volt izgalmas, egyben rövidéletű az ős-Bikini, melynek végül jogdíjviták (Nagy Feró nem szorgalmazta az egyenlő pénzügyi elbánást), az énekes színészi ambíciói (Hamlet-lemez, István, a király), és a Beatrice újjáalapítása vetett idejekorán véget – táptalajt adva a kultuszépítés mellett a reunionbulikra ácsingózó rajongásnak is.

Mert romboltak élőben

Ennek két bizonyítéka maradt fenn, a ’84-es ifiparkos és a ’99-es pecsás buli YouTube-on is elérhető felvétele. Németh Lojzi állítólagos, ifiparkos brékelését sajnos nem láthatjuk, azt viszont igen, hogy a flepnis stand-up, a szabályszegő artpunk és a „félkemény, háztartási tánczene” megrendítően jó keverékét játssza élőben Nagy Feró és a Bikini. A technikussrác duettezik, Gidófalvy Attila tangóharmonikán zúzza, miközben bajszos hősünk táncol, rikoltozik, és Vedres Joe gitárjával maszturbál.

Érdekes kaland lesz a szeptemberi koncerten kideríteni, mennyi maradt ebből a játékos őrületből 70 fölött, és csiszol-e a dalok élén a megváltozott politikai környezet vagy – Feró esetében – a szerepvállalás. Ettől függetlenül kuriózumkoncertben lesz részünk, hiszen az elsőlemezes, duplagitáros felállásban, az 1983-ban távozott Szűcs Antal Gáborral lép fel az ős-Bikini, amelyre 36 éve nem volt példa – és a zenészek életkorát elnézve, valószínűleg már nem is lesz.

szerző: Soós Tamás