Lemeztáska – Simon Kornél

2019.08.12. 12:00, vferi

simonkornel.jpg

Simon Kornél gyerekkorában rocksztárnak készült, gitározni és klarinétozni tanult, végül színész lett belőle, akit olyan filmekből lehet ismerni, mint a Megdönteni Hajnal Tímeát vagy a Víkend, illetve olyan tévésorozatokból, mint a Társas játék és az Ízig-vérig. Azért a zenével is maradt kapcsolata: két éve megnyerte A Nagy Duettet Janicsák Vecával párban, a Black Comedy című előadás ad hoc Beatles-emlékzenekarban George Harrisont játszotta, egy este alatt közel húsz számot lenyomtak. Mostanában színésztársaival együtt (köztük gyermeke anyjával, Gryllus Dorkával) rockslágereket énekel a Like a Rolling Stone-bulikon, a következő nagy dobásuk a Woodstock 50 nevű szuperkoncert lesz augusztus 15-én a Budapest Parkban. Ez a Lemeztáska-interjú először a Recorder magazin 74. számában jelent meg.

Első zenei emlék

Apukám egy ABBA-számot szeretett volna felvenni a rádióból a konyhában. Ilyenkor csöndben kellett lenni, mert a Szokol rádiót és a Bigston magnót nem lehetett elektromos úton összekapcsolni, csak akusztikusan. Én meg bementem a konyhába, ki akartam rázni az alvórongyomat (amit porzsáknak hívtam), apukám meg integetett, hogy kifelé. Utána százszor meghallgattam, hogy az ABBA-nak ez alatt a balladisztikus száma alatt ott kiabálok, hogy hadd rázzam már ki a porzsákot.

Első lemez, ami saját pénzből vettél

Általános iskolás koromban az R.E.M. Out Of Time című albuma gyári kazettán. Az MTV-n sokat nyomták a Losing My Religiont, ami nagyon megragadott. Próbáltam eljátszani a Cremona típusú csehszlovák gitáromon, de akkor még nem tudtam, hogy mik azok az akkordok.

Első zenekar, akiért rajongtál

A Modern Talking. Hétéves voltam, volt egy barátnőm, ugye, neki is volt barátnője, nekem meg egy haverom, és így négyen rajongtunk a Modern Talkingért. Egyszer jött valaki egy címmel, hogy ide kell írni, ha autogramos fényképet akarunk. Nagyon valósnak tűnt, mert szerepelt benne, hogy P.O. Box. Írtunk nekik magyarul, fogalmaztuk négyen a levelet, utána másfél évig néztem a postaládát, hogy megjött-e már a dedikált fotó. Aztán hatodikos koromban egy nagyon jó zenei ízlésű osztályba kerültem. Ott megmutatta valaki a Jethro Tullt. Onnantól kezdve évekig gyakorlatilag mást sem hallgattam.

Meghatározó koncertélmény nézőként

Az első. Szintén általános iskolás koromban a szegedi Tantusz művelődési házban Hobo lépett fel a Tábortűz mellett című lemezével. Az a hangerő, amit ott be kellett fogadni, számomra iszonyatos volt. Két osztálytársam, akikkel mentem, ugráltak, csápoltak, jól érezték magukat, én pedig a fal mellett, a dzsekimet a lábam között szorongatva azon gondolkodtam, hogy mikor lesz ennek vége.

Meghatározó koncertélmény előadóként

Az első Like a Rolling Stone-koncert. Akkor rájöttem, ha engem korábban szippant be a rockandroll életforma, akkor már nem élnék. Annyira vert a szívem, akkora volt a stenk, hogy azt éreztem, mindjárt elpusztulok. Színpadi fellépés jó ideje nem okozott bennem ekkora adrenalintolulást. Gyakorlatilag eksztázisban ugráltam, utána meg nem tudtam aludni.

Kedvenc rocklemez

Amit most is sokszor meghallgatok, az a Jethro Tulltól a Crest Of A Knave, amin a Budapest című, hát slágernek nem mondanám, de örökbecsű dal is rajta van. Még a vasfüggöny leomlása előtt felléptek Budapesten, és itt Ian Anderson találkozott egy középtávfutó hölggyel, aki nagyon tetszett neki. Róla szól a szám, meg arról, hogy mennyire rohadt meleg volt Budapesten koncert közben.

Kedvenc magyar lemez

Van egy Special Providence nevű magyar együttes, ami metálba oltott dzsesszt játszik. A Soul Alert című lemezükre nagyon rápörögtem.

Kedvenc poplemez

Alphaville: Forever Young. Soha nem próbáltam elénekelni a Forever Youngot, nekem az nagyon magas, iszonyú terjedelmet fog be Marian Gold hangja. De ami még durvább, az az A Victory Of Love, ott valami egészen mély regiszterből indít, és ott fejezi be, ahol nekem már effektíve nincs hangom.

Bűnös zenei örömöd

Kütyüket és gitárokat vásárolok. Most már kicsit alábbhagyott ez a mánia, de kilenc gitárom van, és annyi gitáros cuccom, amiből egy zenekar el tudna gazdálkodni. Erősítők, effektpedálok, olyanok, amiket soha nem fogok használni, tele van velük egy szoba. Volt olyan korszak az életemben, amikor kicsit inszomniával küszködtem, és reggel arra riadtam, hogy mindenféle SMS-ek jönnek a telefonomra, hogy ezt is megvettem, azt is megvettem. Félálomban gitáros kütyüket vásároltam.

Kedvenc gitárszólód

Teljesen egyértelmű: a Comfortably Numb című Pink Floyd-számnak az első szólója. Egyébként azt én is el tudom játszani nagyon sok gyakorlás után.

Kedvenc zene olvasáshoz

Az nincsen, egy ideje már nem megy, hogy olvasás mellé zenét hallgassak.

Kedvenc zene futáshoz

Van egy playlistem, amiben 72 vagy 144 BPM-es dalokat gyűjtöttem össze, erre futok mindig. Olyanok vannak benne, mint Billy Joeltől a We Didn’t Start The Fire és a Radioheadtől a No Surprises – érdekes, hogy ennek a kettőnek ugyanaz a lüktetése.

Kedvenc zene biciklizéshez

Nagyon régen nem biciklizem, mert ellopták a bringámat. Amúgy nem is helyeslem, szerintem borzasztó veszélyes biciklizés közben zenét hallgatni. De voltak elborult szakaszai az én életemnek is, és arra emlékszem, amikor utoljára bicikliztem, a Quimby Ékszerelmére albumát hallgattam repeaten, és visítva énekeltem Kiss Tibivel együtt.

Minden idők legjobb lemeze

Pink Floyd: The Wall.

Zene, amitől boldog leszel

Ylvis: The Fox (What Does The Fox Say?). Ők kicsit zenei paródiákat csinálnak, fantasztikusan énekelnek, elképesztő a hangszerelés, a szövegeik meg nagyon viccesek. Van egy másik számuk, a Stonehenge, az arról szól, hogy van egy menő csávó, és bármi is történik vele, ő azon gondolkodik, hogy miért hozták létre a Stonehenge-t, és kik.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

A Beatles lírai számait. Olyan furcsa nosztalgia támad bennem tőlük, ami egy halálközeli élményhez hasonlít. Sokat gondolkozom azon, hogy már sosem lesz úgy, ahogy volt mondjuk tizenéves koromban, és nekem a Beatles egy ártatlan kor elvesztését jelenti. Ez mindig föltolul bennem, amikor megszólal mondjuk a Blackbird vagy a Yesterday.

Kedvenc filmzene

Wong Kar-wai: Szerelemre hangolva.

Zene, amit a szüleidhez kapcsolsz

Chilly: Simply A Love Song. Amikor még együtt éltünk a szüleimmel, sokat szólt ez a szám azon a bizonyos Bigston magnón.

Zene, amit a fiad miatt ismertél meg

Én nem voltam Kaláka-rajongó gyerekkoromban, mi Halász Juditot hallgattunk. Amikor megszületett a kisfiunk, a Kaláka értelemszerűen bekerült a családi körforgásba, úgyhogy a fiamon keresztül ismertem és szerettem meg a nagypapája zenéjét. A kedvenc lemezem tőlük Az én koromban című, az annyira progresszív, és az apósom olyanokat fuvolázik benne, hogy feláll a szőr a hátamon. Mármint a jó értelemben.

Szeretett zene, amitől Dorka a falra mászik

Bármi, amiben elektromos gitár van. Nagyon különböző a zenei ízlésünk, de van egyetlen metszéspont, és az a Queen. Utazás közben általában az van, hogy most a papa kedvéért hallgatunk valamit, most Somika kedvéért, most a mama kedvéért, de ha Queen szól, annak mindhárman örülünk.

kornel_dorka.jpg
Simon Kornél és Gryllus Dorka

 

Zene, amit fiaddal együtt imádtok

Amit kérdés nélkül mindketten szeretünk, az a Buena Vista Social Club, olyannyira, hogy a filmet is láttuk jó párszor együtt.

Szeretett zene, amit az istennek sem tudtál megkedveltetni a gyerekeddel

Rage Against The Machine. Érdekes, hogy egy hétéves gyerek ezt miért nem élvezi. Néha beteszek egy Killing in the Name-et vagy Bombtracket, de két ütem után azt mondja, hogy papa, ez túl durva.

Szám, ami a legemlékezetesebb lassúzásod alatt szólt

Nagyon sok lassúzásom volt, és mindig ugyanaz szólt alatta: Sam Browntól a Stop. A legemlékezetesebb Mártélyon volt egy jurtában.

Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb darabja

A Nemtelen Erotika nevű szegedi rockegyüttes mesterszalagja.

Zene, amit mostanában repeaten hallgatsz

Volt egy Morphine nevű együttes, aminek az énekese, Mark Sandman 46 évesen halt meg a színpadon, koncert közben szívrohamot kapott. Tőlük hallgatom a Cure For Pain című albumot. Kiutat mutat ebből a sáros-löttyösből.

Dal, amire muszáj táncolnod

Wild Cherry: Play That Funky Music.

interjú: Varga Ferenc
fotók: Kleb Attila / GetCloser Concerts

https://recorder.blog.hu/2019/08/12/lemeztaska_simon_kornel
Lemeztáska – Simon Kornél
süti beállítások módosítása