Lemeztáska: Vecsei H. Miklós

2023.10.19. 16:07, soostamas

sinco_csehtamas80_230122magyarzenehaza_003.jpg

Jogsit a Bonobo miatt csinált, a Semmelweis főszerepére egy ék-dallal készült, Halász Judittal pedig pertut ivott az egyik gyerekdalára. Élete egyik meghatározó élménye volt a tavalyi Tool-koncert, aminek hatására létrehozta a QJÚB nevű, koncertszínházi előadásokban gondolkodó csapatát. Ennek kapcsán faggattuk ki a kedvenceiről Vecsei H. Miklóst, aki az utóbbi időben egyre többet koncertezik: van közös estje Beck Zolival, Szabó Balázzsal és Ratkóczi Hubával egy Cseh Tamás-előadást turnéztat, a kocka kibontása című, Pilinszky és Csoóri szövegeivel dolgozó QJÚB-előadás pedig decemberben jelenik meg lemezen, Patreon-támogatóiknak viszont már elérhető Bandcampen. Ha nem számoljuk az október 25-i teltházas Müpás koncertjüket, akkor legközelebb december 10-én lehet őket megnézni élőben az Akváriumban. Ez a cikk először a Recorder magazin 106. számában volt olvasható. 

Első zenei emlék

LGT: Neked írom a dalt, édesapám előadásában, aki a Tanárock nevű amatőr, tanárokból verbuvált zenekar „frontembere” volt. Nem szerettem, ha zenélt, kivéve a Csattanoga csucsut. Emlékszem, ahogy Brahmsról mesél, és hogy lehalkítja a rádiót a csúnya szavaknál a mikrobuszunkban, és áttekeri a Disney-filmekben a dalbetéteket.

Kedvenc lemez, amit sokat hallgattál a testvéreiddel

Amit szerettem, ha újra és újra feltettünk, az a Tarzan volt és a Fonográf. Amit nem szerettem, hogy újra és újra feltesszük, az a Halász Judit A fiam meg a lányom volt. Amikor Halász Judittal együtt voltunk a Vígnél társulati tagok, akkor megittunk rá egy jelképes pertut.

Első lemez, ami saját pénzből vettél

Emil.RuleZ!: Zazie az ágyban. Az első tippmix-nyereményemből vettem, még belefért egy Nike-logó, egy feltöltőkártya és egy gyűrűk urás replikagyűrű is. Emlékszem, hogy a Juventude nevű csapatnak kellett behúznia az utolsó meccset a szelvényről, amit a teletext 887-es oldalán néztünk. Ott állt lila színnel egy eredmény és vártuk, hogy zöldre váltson.

Első előadó, akiért rajongtál

A System of a Down Mezmerize albuma miatt vettem életem első hangszóróját és vittem le magammal dédnagyszüleim nyaralójába. Identitáskeresés első éveiben sokat jelentett nekem az a tűz, amit a Systemtől kaptam. Első zenekar volt, aminek próbáltam lefordítani a dalszövegeit, utánaolvasni az örmények történetének. Serj Tankian szólóprojektjeit is lelkesen követtem később, ráadásul rajta keresztül jutottam el Tigran Hamasyanig.

Kazettagyűjteményed legértékesebb darabja

Egy másodikos osztálykiránduláson, Ópusztaszeren elázott Buena Vista-kazetta, aminek a másik oldalára Linkin Park és Blink volt rávéve. Nagybátyámtól loptam, és tőlem is tovább akarta lopni egy ember, aki – úgy emlékszem – szökőnapon született, de végül nem sikerült neki. Fontos volt nagybátyám jelenléte a fiatalkoromban. Tizennégy évvel idősebb nálam, pont el tudtak vinni csajozni házibulikba, tekergethettem a lemezjátszót velük, a mai underground zenei világ felét ismerem hatéves koromból, csak nem hiszem, hogy ők tudják ezt. DJ Suhaid például azóta az egyik legjobb barátom, fontos ember az életemben.

Meghatározó koncertélmény nézőként

Nagy ugrás az időben. Első otthonról elszökés – húgom megszöktetésével együtt –, 30y a ZP-ben, utána Kultiplex és Mokkacukka, aztán érettségi évében egyedül Morcheeba Amszterdamban, majd System of a Down a Dinamo Moszkva stadionjában, Qualitons a Széchenyi Fürdőben Kovács Katival, Avishai Cohen a Müpában, és a közelmúltban szinte egymás után a Tool-koncert az Arénában és Gary Clark Jr. a Parkban. A Tool-koncert életem egyik leginspirálóbb élménye volt, ha az nincs, talán a QJÚB sincs. Színházi hatáselemekkel dolgoztak végig és katartikus volt ez a perspektíva. Örültem, hogy ott lehettem, ráadásul a QJÚB-os barátokkal együtt élhettük meg.

Meghatározó koncertélmény előadóként

A Kobuciban idén nyáron játszhattunk a Besh o droM előtt. Kicsit csepegett az eső és az emberek igyekeztek a fedél alá állni, és volt egy pillanat, amikor kábé tíz másodperc alatt megtelt a tánctér. Az az özönlés, ami jött felénk, ilyen színházban nincs, örültem, hogy megélhettem, ráadásul Pilinszky és Csoóri gondolatai mögött.

Hatások a kocka kibontása című QJÚB koncertszínházi előadás/lemez írásakor

Alapvetően a legnagyobb hatás az a tehetség és érzékenység volt, amit én láttam a többiekben, de mintha ők még nem hitték volna el. Ami zenei oldalról eszembe jut: Tool, Tigran Hamasyan, Muse. Hamasyant azért említem ilyen sokszor, mert 13 éve dolgozom színházban szövegekkel, tulajdonképpen ez a munkám. Ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, hogy a szavaknak van egy szavatossági ideje, hogy nem bízhatok bennük. Ráadásul olyan mély rétegeimmel találkozhattam az elmúlt években, hogy esélytelen vagyok őket szavakkal körbeírni. A szavak maximum kétértelműek, de az, hogy egy hangközben benne tud lenni egy egész kapcsolat... ezt vágyom megismerni egyre jobban. Ezt legegyszerűbb formában Hamasyan és Arvo Pärt mutatták meg nekem.

Kedvenc magyar lemez

Cseh Tamás Bereményivel közös albumait, vagy a Csengey Dénessel közös Mélyrepülést mondanám reflexből, de rengeteget hallgattam a 2010-es évek elején a Színművészetin Dresch Mihály Forrásból lemezét, és Lajkó Félix Mező és a Most jöttem albumait Porteleki László hangjával. Fontos nekem a népi művészet, minden új formája és a jazzbe való ízléses beúszása, átfolyása. Ahogy az első Hiperkarma-lemez is. Szabó Balázs Bandájától az Élet elvitelre. Kex: Let’s Cake. Vagy Akkezdet Phiai: Kottazűr. Nagyon sajnálom, hogy már nem zenélnek együtt, Závada Petinek szerintem ez volt a legizgalmasabb közege. És mint majd minden kortársam, én is a Kispál-30y-duóval töltöttem a kamaszkorom nagy részét. Ezért is volt fontos pillanat, amikor kijött az Y ki az, akit még megölelnél albuma, mert azt hittem, hogy egy hattyúdalt fogok hallani, de visszaadott mindent, amit akkor kaptam tőlük.

Emellett pedig fontossá vált a Platon Karataev működése is, és velük együtt az Atoms és a Partért kiáltó lemezek. Gergő és Sebő vezetésével olyan szakrális hagyományokhoz és párbeszédhez nyúlnak vissza, amit én a következő években a színházban keresni fogok. Jó tudni, hogy lehet velük együtt gondolkozni, és a példájukon látni, hogy mennyi embert érdekel és vonz ez.

Kedvenc metállemez

Nem vagyok túl jó a műfaji megjelölésekben, de ha ezeket ide sorolhatjuk, akkor System of a Down: Toxicity, Tool: Lateralus, Skindred: Kill the Power.

Kedvenc rocklemez

Arctic Monkeys: AM.

Kedvenc klasszikus zenei mű

Arvo Pärt: Für Alina. Max Richter: November. Alfred Schnittke harmonikával kísért szimfóniái.

Zene, amitől libabőrös leszel

HOLI: Roadmovie. Bárcsak egyszer az életemben létrehoznék valami ennyire igazit, mint itt HOLI. Kétszer hallgattam meg eddig életemben, mind a kétszer patakokban folytak a könnyeim. Remélem, valamilyen formában visszatér még az életembe vagy ő, vagy az érzés, amit adott. A színházban játszott szerepeimhez vagy szövegkönyvekhez általában választok, illetve megtalálnak zenék. Legutóbb a Semmelweis szerepre az ék Grace című számával készültem. Nagy hatással volt rám.

Zene, amitől boldog leszel

Amikor Debrecenben játszottam Rómeót, akkor a színpad alatt készültem a legnehezebb jelenetre, a Spiegel im Spiegel című Arvo Pärt-kompozíció egy sűrűbb részével, és amikor jött a lágy, akkor mindig visszatekertem a sűrűre, hogy pumpálja az idegrendszeremet. Évekkel később láttam egy felvételt, ahogy egy orosz hegedűművésznő játssza azt a lágy részt. Hihetetlenül gyönyörű és koncentrált volt. A szépség koncentrációja. Valami elemi dolgot értettem meg akkor a köztünk lévő különbségekről, és magamról, ezért ahányszor meghallom ezt a lágy részt, mosolygok.

A Bonobo Kong című száma miatt csináltam meg a jogsit. Sejtettem, hogy arra jó lesz vezetni. Az is volt. Pieter de Graaf Charlotte’s Daydream című száma pedig összeköt a szerelmemmel és a kis családdal.

Zene, amire forradalmat csinálnál

Parquisite feat. Benjamin Herman: I’m Walking. Az utóbbi időben ez lelkesít leginkább. Jó vele átélni a mindennapokat. Attila és István alkotótársaimmal pedig ahányszor hazaérünk egy vidéki vagy külföldi turnéról, hagyományszerűen betesszük Kodálytól a Háry intermezzót.

Kedvenc énekes-dalszerződ

Thom Yorke. Abszolút példakép, mind a gondolatisága, mind az alkotáshoz való viszonyulása.

Minden idők legjobb lemeze

Uff. Sajnos nagyon sokat változom ahhoz, hogy bármiben objektív tudjak lenni.

Dal, amit a zuhany alatt énekelsz

Chat Baker: It Could Happen to You. Sok szerencsétlen hónapon kísért át ez a dal, és sosem tudtam elénekelni rendesen. A zuhany alatt jólesik bénázni vele.

Kedvenc filmzene

Nino Rota Fellini filmjeihez írt zenéi mind alapok. Gyakran hallgatom őket darabra vagy próbára hangolódáshoz is. De ha egy elcsépelt klasszikust is említhetek, akkor Yann Tiersen Amélie-albuma talán a legtöbbször lejátszott életemben. És nagyon szeretném, hogy Csorba Lóci írjon még filmzenét, szerintem nagyon neki való és remélem lesz rá lehetősége.

Kedvenc színházi zene

Pintér Béla előadásainak recitatív megfejtései. Végtelenül tudom unni a nem változó színházi formákat. És bár gondolatilag ritkán tudok menni Pintér Béla végkifejleteivel, de maga a forma és a minőség lenyűgözően üdítő. Ami pedig minden egyes alkalommal büszkeséggel tölt el, az Kovács Adrián barátom A nagy Gatsby-munkája. Adrián remek ember és az egyik legnagyobb tehetség, akivel életemben dolgozhattam.

Kedvenc videoklip

Nem annyira szeretem a klipeket, sosem kötöttek le. De Thom Yorke Animája egy komplett és fontos film. Gyönyörű anyag.

Bűnös zenei örömöd

Avantgárd ázsiai előadókat szoktam keresgélni, direkt nem árulom el, hogy pontosan kiket. De szívesen fogadok bármiféle pszichedelikus vagy vonalkódokra írt zenéket. A techno és a house az, amitől ki lehet kergetni a világból. Nem érkeztem még meg hozzá. Csak azért mondom, hogy ilyesmiket ne küldjetek.

 

Szeretett zene, amit az istennek sem tudtál megkedveltetni a barátaiddal

ASA-CHANG & Junray. Mindig nagy lelkesedéssel veszem elő, amikor azt hiszem, hogy már ott tart a beszélgetés. Sosem tartott még ott. Illetve egyszer Beck Zazát eltaláltam vele egy szép estén.

Legjobb szakítós szám

Már csak a gondolattól is gyomorgörcsöm lett. Bármelyik Elefánt-album végtelenítve.

Zene, amire táncolnod kell

Parov Stelar.

Mit hallgatsz mostanában repeaten

Lajkó Félix: Harangszó, Black Flower: Half Liquid, Erik Sumo: Friday I’ll Be Dead, Maceo Parker: Children’s World, Papooz: Ulysses and the sea, Rodriguez: Sugar Man. Mmamt: Lánydal. Nagy Emma Quintett: Return. New Fossils: The River Can Not Go Back.

Dal, amit a legtöbbször hallgattál meg az életedben direkt

Platon Karataev: Valaki jár a fák hegyén (Kaláka-feldolgozás). A Spotify szerint ezt hallgattam legtöbbször. Könnyen azonosítom magam zenékkel. Akkor ennek éreztem magam. Mostanában a Parquisite, Benjamin Herman I’m Walking első perce vagyok.

interjú: Soós Tamás
fotó: sinco

https://recorder.blog.hu/2023/10/19/lemeztaska_vecsei_h_miklos
Lemeztáska: Vecsei H. Miklós
süti beállítások módosítása