Lemeztáska: Törőcsik Franciska

2023.10.22. 18:09, vferi

header_127.jpg

1990. április 28-án született Budapesten, kiskorában élt Amerikában és Japánban is. Korosztályának legmenőbb magyar színésznője, rendezte már Mészáros Márta (Aurora Borealis: Északi fény), Fliegauf Bence (Csak a szél) és Horvát Lili (Napszúrás), fényképezte a háromszoros Oscar-díjas Vittorio Storaro (A Rose in Winter). Szerepelt kasszasikerben (BÚÉK) és buktában (Veszettek), heti sorozatban (A mi kis falunk) és napiban (Hazatalálsz), amerikai horrorfilmben (Vaksötét) és magyar musicalben (Swing). Adott ki lemezt a Halper Experimenttel és Balogh Borsával, énekelt az Anima Sound Systemben, a Stinky Bugsban és a Kozmofobe néven zenélő húga, Hanna egyik számában. Október 19. óta láthatjuk a moziban első filmfőszerepében, a Cicaverzum című abszurd romantikus komédiában, amelyben a szerelemben szerencsételen, Fáni nevű 30 éves építészt játssza, akit az ujja köré csavar egy nagydumás macska. Ez a cikk először a Recorder magazin 108. számában jelent meg. 

Első zenei emlék 

Kaláka: (Jonatán) A pelikán, talán. Vagy Sebő Ferenc: (Izzik a) galagonya.

Első lemez, ami saját pénzből vettél

Ha nem is sajátból, de szülinapomra az első Britney Spears-lemezt kértem.

Meghatározó koncertélmény nézőként

A Szigeten a Radiohead-koncerten éltem át először, mekkora ereje van egy rajongó tömegnek. Szinte halálfélelmem volt, eksztázissal vegyítve a Radiohead zenéjétől.

Meghatározó koncertélmény előadóként

Az egyik Anima-koncert énekesnőként, talán a kapolcsi, ami előtt már harminc órája nem aludtam pár összecsúszott forgatás miatt.

Első zenekar, amiért rajongtál

Aqua. Poszterem is volt, de egy babazsúrban eltépte egy fiú, zokogtam, de aztán a fiú apukája valahonnan megszerezte nekem a magazint, amiből kitéptem.

Zene, ami zenélésre inspirált

Billie Eilish, Дeva, Ane Brun, Röyksopp, Radiohead, Björk.

Ember, akit a leginspirálóbbnak tartasz most

Most épp az Így jártam anyátokkalra lazulok esténként, Neil Patrick Harris a tökéletes buffo, szinte Chaplin-i magasságokban szórakoztat.

l-intro-1660566751.jpg

Zene, amitől boldog leszel

Az ötvenes évek Amerikája mindig felvidít.

Zene, amitől libabőrös leszel

Klasszikus zenék szokták megadni ezt az érzést.

Dal, amit a legjobban szeretsz énekelni

A Java Jive-ot a The Manhattan Transfertől két barátnőmmel trióban.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

Azokat, amik már voltak. Amik próbálnak hasonlítani valamire.

Minden idők legjobb lemeze

Természetesen a Pink Floydtól a The Dark Side of the Moon.

Dalszöveg, amit bárcsak te írtál volna

Lóci Játszik: Szociálisan érzékeny dal.

Magyar előadó, akit többen kéne, hogy ismerjenek

Sisi, ajsa luna, AKC Misi.

Kedvenc filmzene

Most épp a Marea Fred again..-től, bár ez eredetileg nem az volt.

Kedvenc sorod egy refrénben

“Vannak hallgatóim, bébi, Tiszalökön
A kritikáitokat én könnyen visszalököm”

Zenei trend, aminek a legjobban örülsz most

Hogy már nem kell üvöltözni ahhoz, hogy jó énekesnek számíts, lásd Billie Eilish.

Legjobb szakítós szám

I Will Survive Gloria Gaynortól vagy James Blunt You’re Beautiful, kapcsolatfüggő.

Legjobb zene szívfájdalomra

Harry Belafonte: Banana Boat (Day-O).

Zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis szereted

Ez a Rammstein volt, most nehéz szeretni.

Énekes, akinek a klipjében örömmel szerepelnél

A fentebb/lentebb felsoroltakéból bárkinél.

Kedvenc videoklip

The Knife: Pass This On, Salvatore Ganacci: Take Me to America, Röyksopp: Poor Leno.

Bűnös zenei örömöd

Máté Pétert énekelni üvöltve a kocsiban.

Miben más a színpadi éned, mint a hétköznapi éned?

Mindenben.

Dal, aminek kívülről tudod a szövegét

Mindegyik, amit egyszer énekelnem kellett.

Dal, amire muszáj táncolnod

Beyoncé: Crazy in Love.



Dal, amit a legtöbbször hallgattál meg az életedben direkt

Ravel: La Valse. Kellett rá jelenetet rendezni másodikban a Színműn, nagyon felszabadító, katartikus feladat volt.

Zenész, akitől a legjobban meg voltál illetődve találkozáskor

SP. Az akkori barátom miatt úgy kellett tenni, mintha ciki lenne, és tök szégyelltem magam miatta, mert levágta, és amúgy menő volt, amit elért.

Mit hallgatsz mostanában repeaten

A Mennyország touristot ajsa lunától.

Emlékezetes filmjelenet, amiben egy zeneszám szól

A szomorúság háromszöge végén a Mareával Fred again..-től.

interjú: Varga Ferenc
headerfotó: Glódi Balázs 

https://recorder.blog.hu/2023/10/22/lemeztaska_torocsik_franciska
Lemeztáska: Törőcsik Franciska
süti beállítások módosítása