„A színpadon kapom meg azt, amiért zenélek” – Hrutka Róbert-interjú

Az ír származású Jamie Winchester és Hrutka Róbert duója 2001-ben robbant be a köztudatba egy mobilszolgáltató esős-romantikus reklámjának aláfestő zenéjével, az It’s Your Life című dallal. A páros zenekart alapított, és 2008-ig sikeresen adott ki lemezeket, koncertezett. Aztán feloszlottak, majd később Winchester hazaköltözött Írországba. A formáció két néhány éve állt össze újra néhány koncert erejéig, most június 21-én, pénteken az Óbudai Nyár keretein belül adják elő Wood and Strings nevű műsorukat a Mendelssohn Kamarazenekarral. A duó egyik fele, a zenész-zeneszerző-producer Hrutka Róbert mesélt nekünk a gyors sikerekről, a hosszú szünetről, a tökéletesség hajszolásáról, és arról is, hogy mi várható a jövőben a zenekartól.

2017-ben volt az első újjáalakulós koncert Jamie Winchesterrel, a Wood and Strings felállásban. Honnan jött az ötlet, hogy majdnem tíz év után újra együtt koncertezzetek?

Hrutka Róbert: Annak idején eldöntöttük, hogy külön utakon járunk tovább. Ez így volt szép, lezárjuk. Aztán egyszer feltette a menedzserünk az első Wood and Strings felvételt az internetre; közben már bombáztak minket nem kevés felkéréssel, hogy mi lenne, ha újra összeállnánk ezzel a műsorral. Pont megnéztem a felvételt, és felidéztem, milyen jó volt játszani műsort, és másnap csörgött a telefon. Akkor azt mondtuk mindketten, hogy legyen. Ez most nem egy újjáalakult zenekar, eleve lehetetlen lenne összehozni: Jamie kint él Írországban, néha hazajön, és szívesen játszik. Évi pár koncertet tervezünk.

Tavaly is kettőt tartottatok… 

Egy szimfonikus zenekaros és egy rockkoncertet. Jövőre is folytatjuk, de úgy gondoltuk, akkor már többet kellene adnunk a közönségnek, mert hihetetlen, mennyire szeretnek minket – a legutóbbi ülős koncerten is dübörgött a ház. Az is lehet, hogy készülünk egy plusz meglepetéssel, ami akár egy EP is lehet.

A feloszlástól 2017-ig terjedő időszakban mennyire tartottátok a kapcsolatot? Zenei téren volt-e bármilyen közös munkátok? 

Eleinte mindenki a saját dolgait csinálta, aztán Jamie visszament Írországba, és a magánszférának élt. Én örültem ennek is, de Azt gondolom, hogy akiben ennyi zene van, az nem tudja végleg lezárni magában a zenészlétet, és örülök, hogy újra aktív és dalokat ír.

Mennyit változtatok, változott a hozzáállásotok egymáshoz, a zenétekhez a sok éves kihagyás után? 

Azt gondolom, jól viszonyulunk egymáshoz és a zenéhez is. A rutin nem veszett el, és mondhatjuk, zenéből vagyunk mindketten: én is reggeltől estig zenét írok – filmzenéket, színdarabot, lemezeket –, Jamie is aktívan visszatért. Jó volt újra együtt játszani a színpadon. Ez egy olyan érzés, amit talán csak az a pillanat adhat vissza, amikor kapunk valamit a közönségtől. Ez a jutalomjáték.

TAVALY SZIKORA RÓBERTTEL BESZÉLGETÜTNK AZ ÓBUDAI BÚCSÚ ELŐTT

Felmerült-e, hogy áthangszereljétek ezeket a több mint tíz éves dalokat?

Nem, mert betartottuk, amit a nagyok mondanak: „Írjál olyan dalokat, amiket életed végéig játszhatsz, és nem kell szégyellned.” Szerintem nem kell szégyellnünk ezeket a dalokat, ugyanúgy eljátszhatóak bármeddig, főleg a szimfonikus verzióban. Együtt növünk fel a közönségünkkel, és ez látszik is: az első alkalommal felismertünk régi arcokat, volt, aki nagy pocakkal, terhesen pattant fel táncolni, vannak fiatalok, akik valahonnan tudnak rólunk.

Annak idején hogyan indult a duó? 

Jamie-vel egy koncerten megbeszéltük, hogy alapítunk egy zenekart, nagyjából ilyen dalokat játszottunk, de nem jutottunk el koncertezésig. 2001-ben indultunk el, előtte a Pannon GSM reklámkampánya adott egy nagy lehetőséget, írtunk hozzá egy dalt [It’s Your Life - szerk.], felvettük, és úgy látszott, tetszik az embereknek. Megcsináltuk a zenekart és elkezdtünk koncertezni.

Azt hogyan éltétek meg, hogy egy dal miatt az egész ország megismert titeket? 

Fura érzés volt. Mentünk az utcán, és emberek spontán megöleltek, és megköszönték, hogy vagyunk. Az első hely, ahol játszottunk, a Soho London volt, egy kis klub, már akkor is nagyon boldogok voltunk, aztán pár koncert alatt kinőttünk: mentünk nagyobb helyre, még nagyobb helyre, és azon kaptuk magunkat, hogy heti négyszer játszunk rengeteg ember előtt. Képmutató lenne, ha azt mondanám, hogy nem volt jó érzés – dehogynem, jól esett a szeretet, főleg, hogy sok munkát tettünk bele, szívünk-lelkünk ott volt a zenekarban, mint most is.

Milyen zenék hatottak rátok? 

Sok nagy klasszikuson nőttünk fel. Jamie nevében nem merek nyilatkozni, de nagyjából hasonló az ízlésünk. A nagy gitárosok – Pat Metheny, Jimi Hendrix – mellett rengeteg zenekar volt hatással ránk. Az angolszász vonalon a Coldplay, a U2, és a régi nagy klasszikusok.

Játszotok U2-feldolgozást is, a Hold Me, Thrill Me, Kiss Me, Kill Me-t, a One Way To Heaven című számotok pedig Led Zeppelinből építkezik.

A Coldplaytől is játsszuk a See You Soont. Felvállaljuk, hogy kaptunk valamit tőlük. De ezerféle zenéből táplálkozunk. Már nem is az számít, hogy valami tökéletes legyen; csak érintsen meg, és kapjak tőle valami pluszt, amit hazavihetek. Erről szólnak a koncertek is, ezért akarunk visszamenni a színpadra. Amikor feloszlottunk a zenekarral, azt gondoltam: „De jó, úgyis annyit koncerteztünk, mostantól majd filmzenéket írok, stúdiózok reggeltől estig. Tök jó az életem, nem függök semmitől.” Fél év után kényelmetlenül kezdtem érezni magam, háromnegyed év múlva még inkább, és egy év múlva elkezdtem saját anyagot összerakni, sőt, még jó pár másik produkciót is, amelyekkel rendszeresen játszom. Rájöttem, a színpadon kapom meg azt, amiért zenélek.

Mondtad, hogy fontosabb egy érzés átadása, mint a tökéletesség hajszolása. Korábban még hajtott az is, hogy minden hibátlan legyen? 

Jó, persze, azért maximalisták vagyunk. De már megtanultuk elengedni. Nekem is átküldték a barátaim a képet, amin egy csontváz fekszik a keverőpulton. Sokat dolgoztam én is egyedül, nehéz elengedni egy lemezt. Megírod, három-négy hét alatt felveszed. Legalább két hónap egy ilyen folyamat. Már az alatt is rengeteget változol, felmerülhet a végén, hogy másképp is lehetett volna. Ezt tudni kell lezárni. Nem leénekelni kell a csillagos eget, inkább megérinteni azt. A zene nem más, mint hanghullámok sora, és az a szép, hogy az érzelmek kódolják ki ezeket.

RÉVÉSZ SÁNDOR A 2017-ES ÓBUDAI NYÁR ELŐTT ADOTT INTERJÚT A RECORDERNEK

Az angol dalszövegek jelentettek valaha hátrányt, például rádiós lejátszásoknál? 

Amikor elindultunk, akkor nem, azt mondták, olyan, mintha külföldi zenekar lennénk. Utána pedig nem tudtak hova tenni minket a rádiósok. „Magyarok vagyunk, miért éneklünk angolul?” De hát Jamie-nek ez az anyanyelve! Nem voltunk szerencsére rászorulva a médiára, nem a pillanatnyi hírnévre kell építeni, tudatosan ki is vonultunk ebből mindketten. A közönség viszi magával a zenakart.

Ha ma akarnátok elindítani a zenekart ugyanúgy, huszonéves fejjel, nehezebb dolgotok lenne?

Egyrészt a nyelv miatt könnyebb dolgunk lenne, mert rengetegen jöttek utánunk, akik szintén bevállalták az angol szövegeket. A médiaviszony viszont most már kikerülhetetlen, onnantól kezdődik az egész, hogy az interneten, a közösségi médiában fel kell hype-oltatni valakit. Ezzel mi soha életünkben nem foglalkoztunk, de a fiatalok ma már nem tudnak másképp elindulni. Lehet, hogy csak mi voltunk jó időben, jó helyen. De a legfontosabb: mindig is megvolt bennünk az alázat a zene és a közönség felé. Lehet, hogy a sors csak ezt hálálta meg nekünk.

(X) Jamie Winchester és Hrutka Róbert június 21-én, péntek este, 19 órakor tart ingyenes koncertet az óbudai Fő téren, a több mint 250 programot kínáló Óbudai Nyár egyik kiemelt programjaként, íme az eseményoldal és a Facebook-event, valamint a programsorozatot ajánló videó: