Moby felidegesítette Natalie Portmant az önéletrajzával

2019.05.23. 12:00, Gaines

moby_natalie.jpeg

Moby nagyon belejött az önéletrajzírásba. 2016-ban jelent meg első könyve Porcelain címmel, melyben a karrierje 1989-től 1999-ig tartó időszakát mutatta be, idén május elején pedig a boltokba került a következő tíz évet felölelő folytatás, csupa szaftos sztorival. Az egyik ilyen sztori Natalie Portmanről szól, ami a színésznő szerint egyáltalán nem felel meg a valóságnak.

Kezdjük Moby verziójával. A Then It Fell Apart című könyv egyik fejezetében az 53 éves elektronikus zenész azt állítja, hogy 33 éves korában egy rövid ideig járt az akkor 20 éves Natalie Portmannel. A könyv szerint egy austini koncerten ismerkedtek meg, a színésznő a backstage-ben várt rá csillogó szemmel. „Kopasz nagyivó voltam, egy penész- és téglaszagú lakásban éltem, Natalie Portman meg egy gyönyörű sztár. Erre itt van az öltözőmben, és flörtöl velem” – emlékezett Moby. Később az 1999-es MTV Video Music Awardson is a zenész körül legyeskedett a színésznő, majd Moby meglátogatta a Harvardon, és „kéz a kézben andalogtunk, több száz éves tölgyfák alatt csókolóztunk. Éjfélkor bevitt a koliszobájába, és lefeküdtünk egymás mellé az aprócska ágyán. Miután elaludt, óvatosan kibontakoztam az öleléséből, fogtam egy taxit, és visszamentem a szállodámba”.

BELE AKARSZ HALLGATNI MOBY ELŐZŐ ÖNÉLETRAJZI KÖNYVÉBE? SEMMI AKADÁLYA

Portman nem így emlékszik vissza a történtekre, a Harper’s Bazaarnak adott interjújában nem egy lovagias férfi képe rajzolódik ki. „Meglepett, hogy a rövid ismeretségünket randizásként tüntette fel, mert én csak arra emlékszem, hogy egy jóval idősebb férfi ellenszenvesen nyomult rám közvetlenül azután, hogy leérettségiztem” – mesélte Portman. – „Azt mondja, húsz éves voltam, ami kategorikusan nem igaz. Tinédzser voltam, alig töltöttem be a tizennyolcat.” (A könyvben a megismerkedésük 1999 szeptemberére datálható, és akkor valóban 18 éves volt.) A színésznő elismeri, nagy Moby-rajongó volt, elment egy koncertjére, ott összehaverkodtak, utána még párszor lógtak együtt, de Portman hamar rájött, hogy Moby többet akar, amitől kényelmetlenül érezte magát, és megszakította a kapcsolatot. Portman fájlalja, hogy sem Moby, sem a kiadó nem kereste meg a könyvben elhangzottak megerősítése végett.

MOBY AZ EGÉSZ VILÁGRENDSZERNEK NEKIMEGY, HA ÉPP ÚGY VAN VELE

Namost itt nem ért véget a történet, sőt, nyilatkozatháborúvá terebélyesedett, Moby ugyanis az Instagramján reagált Portman vádjaira, és továbbra is kitart amellett, hogy igazat írt. „Olvastam egy bulvárcikket, melyben Natalie Portman azt állította, sosem jártunk. Ezt nem tudom mire vélni, merthogy tényleg jártunk. És még utána is évekig barátok maradtunk.” Moby hozzáteszi, kedveli Portmant, és „nagyra tartja az intelligenciáját és aktivizmusát”, de fogalma sincs, miért állítja be máshogy a történeteket. „Azt tiszteletben tartom, ha Natalie megbánta, hogy járt velem (őszintén szólva, utólag valószínűleg én is megbántam volna a helyében).” Moby bizonyítékként egy fotót is mellékelt a bejegyzéshez, mindenki maga ítélheti meg, hogy ez a két mosoly kinek az állításait támasztja alá.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I recently read a gossip piece wherein Natalie Portman said that we’d never dated. This confused me, as we did, in fact, date. And after briefly dating in 1999 we remained friends for years. I like Natalie, and I respect her intelligence and activism. But, to be honest, I can’t figure out why she would actively misrepresent the truth about our(albeit brief)involvement. The story as laid out in my book Then It Fell Apart is accurate, with lots of corroborating photo evidence, etc. Thanks, Moby Ps I completely respect Natalie’s possible regret in dating me(to be fair, I would probably regret dating me, too), but it doesn’t alter the actual facts of our brief romantic history

moby xⓋx (@moby) által megosztott bejegyzés,

A Then It Fell Apartban további anekdoták olvashatók Eminemről, David Bowie-ról, Lana Del Reyről (őt is megpróbálta elvileg felszedni, még amikor Lizzy Grantként ismerte), Christina Ricciről (vele is smárolt), illetve Donald Trumpról (vele nem smárolt, ellenben a kétezres évek elején egy bulin fogadásból elővette a péniszét, és hozzányomta, mégpedig azért, mert teljesen megborult szeptember 11 után, és bár értékeljük, hogy Moby Trump-ellenessége e szerint évtizedekre nyúlik vissza, ez kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát).


az új önéletrajz előzetese:

https://recorder.blog.hu/2019/05/23/moby_felidegesitette_natalie_portmant_az_oneletrajzaval
Moby felidegesítette Natalie Portmant az önéletrajzával
süti beállítások módosítása