Ömlik az eső, már hogy ne ömlene - Rec.hu

2019.04.25. 14:06, RRRecorder

carson_coma_grandma.jpg

YouTube-on kommentelő nagyi, ordibálás a Nutelláról, isteni karmester, gyermeki gonoszság. Személyes hetvenes évek, letisztult gimis zenekar, kompromisszummentes techno. Egy helyzet sem feltétlenül kilátástalan. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Az előző Rec.hu-ban szerepelt a Mörk feltámadós EP-jének (ami a tavaly meghalós párja) beharangozó klipje, stílszerűen húsvét vasárnap pedig kijött a teljes The Resurrection of Mörk. "A lemeznek ezen felén sok olyan dolog történik, ami igazán Mörkös, beleszámítva a közös, szabad improvizációból született dalokat is" - mondta Zentai Márk az EP-t bemutató 24.hu-nak. Ez az "igazán Mörkös" egyfelől a pop, funk, soul és jazz szabad kombinációit jelenti, másrészt pedig azt, hogy a slágeresség és a komoly zenészi teljesítmények mellett bármikor lecsaphat egy váratlan ötlet, meg hát sok a, nevezzük nevén, felszabadult baromkodás is. Van két élő felvétel is, köztük végre a Nutelláról ordibálós szám is, amit tavalyi interjúnkban oly ínycsiklandóan ecseteltek, aztán meg eltűnt a netről. Facebook, legközelebbi koncert: április 27., PEN Fesztivál, Pécs.

A Magidom 2015-ben mutatkozott be Magyarradar rovatunkban, és azóta többször szerepeltek a Recorderen. Legutóbbi nagylemezük címe Plakátmagány, a borító sem éppen vidám - azonban maga a zene a legtöbbször az: sokszor folkba, másszor indie-be, olykor akár bluesba vagy funkrockba hajló, fülbemászóan dallamos poprock ez. Van, hogy nemcsak lendületes, hanem egyenesen pattogós. Azért előfordul, hogy elérzékenyül vagy melankóliába fordul a zene, de korántsem annyiszor, mint elsőre gondolhatnánk. Az albumot bemutató Stenknek ezt mondták róla: "Mikor a lemezre készülve összegeztük a dalötleteinket, érdekes volt rádöbbenni, hogy szinte mindegyik egy negatív alaphelyzetből indul ki. Összességében azért kiderül, hogy egyik helyzet sem feltétlenül kilátástalan. Igyekszünk egyensúlyozni az itthon eléggé jellemző cipőbámuló, 'minden nagyon fáj' és a hurráoptimista végletek között." (A cikk címe egyébként innen idézet.) Facebook, legközelebbi koncert: május 30., Kobuci.

Három-három számos split kiadvánnyal jelentkezett Unknown Child és Bulk. Előbbi Szurcsik Erika (aki a Gustave Tigerben is énekel), legutóbbi albuma, az ID Check At Night egyik kedvenc 2017-es magyar kiadványunk volt. Ez a három szám komoly változást hozott: kiderült, hogy az ismeretlen gyermekben ott lakozik valami fenyegető, néha egyenesen úgy tűnik: gonosz erő. Minden korábbinál torzabb a gitár, és nemcsak hogy előrébb jöttek a zajok, de egyenesen a káosz határán egyensúlyoznak a számok, amikben a dalszerűség már csak az egyik elem. Az erős hangulatteremtő erő ugyanakkor megmaradt. A Bulk pedig Kiss Raymond, aki a Céh zenekarban is gitározott, többek között. Az ő három száma valahol a poszt-minden kvázi-rock és a kísérleti zene között mozog, ami újságírós megfogalmazása annak, hogy öö, hát ez meg mi? Mert pl. a nyitó Billions a/eND egy része (amikor éppen nem uralkodnak el rajta az effektek) akár úgy is hallgatható, mint ami a dance-rockot csavarja ki, a záró Yeahyeahnahyeah pedig a már addig is elő-előtörő abszurditást teszi nyilvánvalóvá és fokozza tovább. Roppant szórakoztató darabok ezek, a maguk módján (amit ne úgy értsünk, mint ami a "valójában nem az" kódolása, hanem tényleg). A split kiadvány egyelőre digitálisan létezik két helyen, később lesz belőle kazetta, illetve egy split fanzin is lesz hozzá, ami először az Ukmukkfukk Zinefeszten lesz kapható. Unknown Child Facebook, lemezbemutató koncert: május 2., Gólya.

A Platon Karataev új, őszre várható Atoms című lemezéről már kihozott egy számot, amihez klip is készült, no de milyen. Pedig igazából semmi más nem történik, mint ifj. Vidnyánszky Attila vezényel a semminek, de úgy, hogy azt simán lehet nézni öt percen át. Amúgy a rendező Dobos Emőke ezt mondta a videóról a Stenknek: "egy karmester egyfajta láthatatlan főszereplő. Érdekesnek találtam, hogy ez párhuzamba állítható Isten szerepével is. Mivel a dal központi témája az Isten-kapcsolatról szól, szerettem volna ezt a karmester ötlettel illusztrálni. Illetve továbbgondolva, ha Isten egy karmester, akkor mit vezényel ő ebben a klipben? Mindent? Semmit? Vagy magát a számot?" Ugyanott egyébként Balla Gergely azt mondja, hogy ifj. Vidnyánszky Attilát egy Hamlet-előadásban látta először, "ami hatalmas katarzis volt számomra. Sok mindent megváltoztatott bennem az a darab és alakítás, lehet, ha az nincs, akkor a Platon sem kezdődik el." HonlapFacebook, legközelebbi koncert: május 4., A38.

Nemrég a Felső Tízezer klipjében a Beastie Boys Sabotage-a, "a Szomszédok képi világa és helyszínei, valamint a Kisváros elképesztően izgalmas akciójelenetei" találkoztak össze, most pedig itt a Carson Coma klipje, ami meg - ahogy a klipet bemutató Stenk rávilágít - összehozza a klasszikus amerikai sitcomokat, mint pl. a Rém rendes család, valamint ezek hazai szegény rokonait, mint pl. a Família Kft. A Song About My Grandma története is érdekes: tényleg az énekes, Fekete Giorgio nagymamája ihlette. "Elmentem ebédelni a nagymamámmal, aki szinte rögtön a közepébe vágott a mondanivalójának: 50 évnyi frusztrált házasság után végre a válás mellett döntött, már el is költözött otthonról. Teljesen lepadlóztam, én abban nőttem fel, hogy a Mama és a Papa utálják egymást, de ez a helyzet, ezt kell elfogadni, ez így van, örökérvényű és pont. Most meg végre tettek valamit saját magukért, boldogok, és ez baromi jó" - olvasható a Stenken. A slusszpoén meg a nagymama kommentje a YouTube-on: "Szuper srácok vagytok Giorgio ! Büszke vagyok Rád kedves unokám ! :D" A klipet Lippai Balázs rendezte, Komróczki Dia fényképezte, a szám a mindjárt megjelenő, első Carson Coma-nagylemezen lesz rajta. Facebook, legközelebbi koncert: április 27., Három Holló.

Fodor Dávid a 2015-ben Kikeltetőt nyert és a Magyarradaron bemutatkozott The nobody elses basszusgitáros-énekese, aki első szólólemezét tavaly töltötte fel a Soundcloudra, most pedig a Pluto Sound kiadó jóvoltából már minden platformon elérhető, mi több, vinylen is kihozza majd a Draze Records. "Műfajban, tempóban és hangulatban is gyakran változó lemez" - így jellemezte Fodor Dávid a Keret blognak, ahol részletesen bemutatta a hol a blueszal, hol a funky-val, hol a pszichedéliával kacérkodó, Beatlest idéző, Omegát és LGT-t feldolgozó (ezeket leszámítva angol nyelvű) lemez dalait. A közös kiindulópont, a hetvenes évek mellett a személyes hangvétel (amit a nagyon közvetlen megszólalás is erősít) is összefogja a kis segítséget leszámítva egyedül megírt, felvett és kevert albumot. The nobody elses Facebook, lemezbemutató koncert: április 26., Auróra.

A Mambo Rumble Let It Be című albumáról volt már szó tavaly decemberben, de csak most lett kész. A rejtély feloldása az, hogy az album számai folyamatosan kerültek fel, aztán cserélődtek, és mostanra készült el minden számból a végleges verzió. (Legalábbis állítólag, de ha Kanye Westet mindenben követi a Mambo Rumble, akkor még kiderülhet, hogy á mégse.) Decemberben azt írtam róla, hogy "az önjellemzés az, hogy 'country balladáktól secperces hardcore-ig van minden', de valójában az egész vegytiszta punk" - ehhez képest a végső, ha nyilván nem is polírozott, de legalábbis letisztázott változatban tényleg jobban érvényesül a sokszínűség, jobban kiugranak a dallamok. Hiszen már a Recorderen megjelent bemutatkozásban is ez volt: "nincs nagy terv, magyar szövegeket elengedni, helyette akár full értelmetlen angollal, minél poposabb számokat írni, de legalább refréneket." Most meg ezt írták nekünk: "az volt a lényeg, hogy minél szélesebb műfaji merítés legyen, annyira, hogy ilyen random spoti-playlistként is megállja a helyét. Vagy legalább mi magunk egy gimirockzenekarként." Facebook, legközelebbi koncert: április 25., Toldi.

Gabeen nagyjából az előző évtized közepe óta műveli a kemény, kompromisszummentes technót, megfordult már neves kiadóknál, a műfaj legnagyobbjai játsszák a zenéit. Jó néhány éve már saját kiadója is van, a Switch Off Records, itt jelentette meg legújabb nagylemezét. A Hybrid Beings nyolc, sűrű, sötét számot tartalmaz. Holmi dallamokra ne számítsunk; de miközben lehengerel, azért bőven kínál izgalmakat azoknak, akik képesek odafigyelni, hogy mi szól még a döngő dobok mellett. Facebook

És még egy lemez, amiről nemrég volt szó: a Twentees Balkon című albuma kijött egy Földvédő Edition változatban, ami egyrészt azt jelenti, hogy aki megveszi a Bandcampen, az a zenekar mellett ugyanolyan arányban a WWF-et is támogatja, másrészt azt, hogy az album eredeti 11 száma elé került még egy, Van egy perced? címmel, amiről a frontember Balázs Konrád ezt mondta: "Féltem attól, hogy ki vagyok én, hogy a környezetvédelem fontosságáról írjak, miközben magam sem vagyok makulátlan. De rájöttem, hogy ha már csak egy maroknyi ember gondolkodik el rajta, akkor már segítettem valamivel egy olyan ügyet, ami az egyetlen közös nevező lehetne a bolygó összes polgára között egy elképzelt világban." HonlapFacebook, legközelebbi koncert: május 16., Instant.

Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2019/04/25/omlik_az_eso_mar_hogy_ne_omlene_rec_hu
Ömlik az eső, már hogy ne ömlene - Rec.hu
süti beállítások módosítása