„Ha művészet, akkor nem való mindenkinek. Ha mindenkinek való, akkor nem művészet.” A popkultúra rácáfolni látszik Arnold Schönberg zeneszerző sommás megállapítására: Beyoncé és Jay Z félmillió látogatót hozott a múlt évben a Louvre-nak, a bécsi Szépművészeti Múzeumban Wes Anderson állít ki olyanokat bevonzva a kiállítótérbe, akik amúgy sosem mennek oda. Divat lett a magasművészet? Csepelyi Adrienn írása a Recorder magazin 69. lapszámából.
A zene és a vizualitás kapcsolata kezdetektől fogva erős, és számtalan formát önthet. A reneszánsz mesterek a legkülönfélébb természeti hangokat öntötték zenébe, az impresszionisták idején pedig a programzene lett a fősodor. Az opera megjelenésével nagy hangsúly került a látványvilágra: a világ vezető operaházaiban ma is megszokott, hogy a divatvilág krémje – Miuccia Prada, Viktor & Rolf vagy épp Emanuel Ungaro – tervezi a jelmezeket, és nem ritkán neves filmdirektorok rendeznek. Franco Zeffirelli például több produkciót is jegyez a New York-i Metropolitanben. Robert Wilson világhírű operarendező, aki Tom Waitstől Lady Gagáig számos popzenésszel is dolgozott, maga is festő, szobrász és videoművész – nem csoda, hogy elsőrangú vizuális élményt ad.
/Lady Gaga
Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraszvitje tulajdonképpen az, amit a címe sugall: egy tárlat megörökítése. Viktor Hartmann festőművész tragikusan korai halálára, a művész emlékkiállításának képei nyomán komponálta a szerző. A mű – amelyet mi leginkább Ravel 1922-es nagyzenekari hangszerelésében ismerünk – egy az egyben lemodellez egy múzeumlátogatást: az úgynevezett promenád-dallam a képek közötti sétát jelöli, és aszerint változik, hogy milyen benyomást tett a nézőre a legutóbbi festmény.
Carterék megtehetik
Beyoncé és hites férje, Jay Z Apeshit című dalának klipjét a párizsi Louvre-ban forgatták. Érdemes elemezni, mi mindent mond el a klipben szereplő műtárgyakkal Ricky Saiz rendező. A kisfilm alapötlete maga is egy festmény: Faith Ringgold 1991-es, Dancing in The Louvre, azaz Tánc a Louvre-ban című alkotása. A házaspár a nyitóképen a Mona Lisa előtt áll: ez hármas üzenetet hordoz. Egyrészt ha valaki próbálta már megnézni nyitvatartási időben a festményt, tudja, hogy közelharc folyik érte – Carterék viszont megtehették, hogy kibérelik a komplett épületet. Ez nyilván arra is utal, hogy az afroamerikai lakosság sokáig csak a fehérektől elkülönítve járhatott múzeumba – ha egyáltalán. Ugyanezért fontos, hogy a klipben megjelenik az afroamerikai história néhány fontos darabja, mint például a taniszi szfinx, vagy épp Marie-Guillemine Benoist Fekete nő portréja című festménye, amely arra utal, hogy az 1800-as évek elején rövid időre eltörölték a rabszolgaságot a francia gyarmatokon. A Mona Lisa előtt hajat vágó afroamerikai pár Carrie Mae Weems 1990-es, Konyhaasztal című fotójának reprodukciója. A lépcsős jelenetekben Beyoncé Niké győzelemistennő szobra előtt vonaglik, később a milói Vénusz előtt áll testszínű bodyban, utalva a megváltozott nőideálunkra. Ha azt hinné bárki, hogy ez belemagyarázás, elég a szövegre figyelnie, az ugyanis nyilvánvalóvá teszi, hogy a központi téma az esélyegyenlőség: Jay Z beszól az NFL-nek is. A rapper ugyanis a Kaepernick-ügy miatt visszautasította a felkérést a 2018-as Super Bowl half time show-jára – ami popkulturális szempontból a világ legértékesebb felülete.
/ Beyoncé és Jay Z: Apeshit
Festett trendek
Mintha az utóbbi időben egyébként is divatos lenne a festészetből meríteni: Lady Gaga Born This Way című klipjének esztétikáját az énekesnő kedvencei, Francis Bacon és Salvador Dalí ihlették. Kendrick Lamar Leonardo Da Vinci Utolsó vacsoráját idézi meg a Humble videójában. Ariana Grande God Is a Woman című dalának kisfilmjében Michelangelo Ádám teremtése című freskóját és Georgia O’Keefe Szürke vonalak feketével, kékkel és sárgával című festményét is feldolgozza. Kanye West botrányos, egymás mellett alvó celebeket ábrázoló Famous című klipje tulajdonképpen Vincent Desiderio gigászi méretű, Sleep című festményének parafrázisa. Idehaza Krúbi arculatához éppúgy hozzátartoznak Horváth Réka festményei, mint az agyament szövegek – a Dob Fel Magad klipjében konkrétan a rapper be is lép a festmények dimenziójába.
/ Vincent Desiderio: Sleep 
/ Kanye West: Famous
Cickánymúmia koporsóban és egyéb kincsek
Úgy fest – haha –, hogy a sztárok vonzereje önmagában is elég a múzeumba csábításra. A bécsi Szépművészeti Múzeum az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb tárlatának adott teret, amikor felkérte Wes Anderson filmrendezőt és élettársát, Juman Maloufot, hogy állítsák ki kedvenc műtárgyaikat. A pár évek óta használja inspirációs forrásként a Szépművészeti kincseskamráját, most pedig a tőle megszokott különc módon mutatta meg legkedvesebb tárgyait a Cickánymúmia koporsóban és egyéb kincsek című kiállításon. A tárlat csodálatos példája annak, hogy egy vizuális művész mennyire másként viszonyul a műtárgyakhoz: Maloufék ugyanis eldobták az összes megszokott rendezési elvet, és leírás, számozás nélkül, saját tematika szerint rendezték a tárgyakat. Ezzel az intézmény szakembereinek agyára mentek: az egyes tárgyaknak ugyanis más-más hőmérsékletre és páratartalomra van szükségük az állagmegőrzéshez, Andersonék viszont szorosan egymás mellett akarták látni az apró tárgyakat. Az április 28-ig látható kiállításon térdelni és hajolgatni kell a vitrinek előtt, az árnyékuk alapján kinyomozni egy füzetből, mi micsoda. A házaspár eléri, hogy megnézzünk egy rakás random tárgyat, ami mellett simán elsétálnánk normális esetben. Malouf (aki tervezett már filmes látványvilágtól a könyvborítóig mindent) rajzai a kiállítás előtti folyosón láthatók.
/ Wes Anderson filmrendező és élettársa Juman Malouf
Fotó, VR, AR és saját dimenzió
A poptörténetben épp olyan fontos helyük van a fotóművészeknek, mint a sztároknak, akiket az ő objektívjeiken át ismertünk meg. Martin Munkácsi divatfotói olyanok, akár a kimerevített videoklipek – ő volt az első, aki arra kérte modelljeit, hogy mozogjanak. Az olyan mókás képek, mint Philippe Halsman Jump című ugrándozós sorozata nagyban alakították az azokon szereplő hírességek megítélését, népszerűségét. Fontos mozzanata volt a popzene és a vizualitás viszonyának Madonna és Steven Meisel fotóművész, divatfotós 1992-es, Sex című albumának megjelenése – amely számos fotótörténeti utalással járta körbe a szexualitás és a fétisek témakörét Helmut Newtontól Robert Mapplethorpe-ig. Madonna Vogue című, David Fincher rendezte videoklipjének esztétikáját a húszas-harmincas évek fotóesztétikája ihlette, a klipre pedig a komplett divatvilág rezonált. Jól látható tehát, hogy a különféle művészeti ágak láncreakció-szerűen hatnak egymásra.
/ Philippe Halsman: Jump
Manapság meg már a virtuális valóság is belép a képbe: a január 8-án megjelent, David Bowie is nevű applikáció azt a 12 várost bejáró, világszerte hatalmas sikert aratott kiállítást dolgozza fel az AR segítségével, amely a többi közt Bowie saját vizuális művészetébe is betekintést enged. Március elsején nyílik a Műcsarnokban David Lynch kiállítása: borítékolható, hogy sokan ellátogatnak majd a múzeumba, akik amúgy nem tennék. A Kis történetek című tárlat a filmrendező látomásos-nyomasztó világába ránt majd be az ígéret szerint: fotómontázsokkal, portrékkal, reprodukciókkal és újraértelmezésekkel a jól megszokott pszichedelikus stílusban.
/ David Bowie is
Csak az eszköz változik
Sok zenész fejezi ki képzőművészként is magát. Bowie azt mondta: ha bármikor elakad dalszerzés közben, „kirajzolja vagy kifesti” magából a témát, és ez a legtöbbször más megvilágításba helyezi a zenét, ő pedig képes továbbhaladni. Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan vizuális művészként is tevékenykedik: már 1970-es, Self Portrait című lemezének borítóját is ő maga festette, 2011-ben pedig önálló kiállítása nyílt a New York-i Gagosian Galleryben. Igaz, nem volt maradéktalanul pozitív a fogadtatása: akadt, aki nehezményezte, hogy a festmények egy része ismert fényképek után készült. Tony Bennettről talán kevesebben tudják, hogy festőművész – mi több, művészeti középiskolát is alapított Frank Sinatrával. Ron Wood az Ealing Art College-ba járt, gyerekként még a BBC Sketch Club című műsorában is szerepelt. Ugyanitt tanult Pete Townshend és Freddie Mercury is – aki a Queen arculatáért felelt: az együttes logójától a borítókon át a fellépőruhákig sok mindent tervezett, ami jókora hatással volt a hetvenes-nyolcvanas évek ízlésvilágára. M.I.A. a zenélés előtt grafikusként dolgozott, ő tervezte például az Elastica Menace című lemezének borítóját. Courtney Love 2012-ben állította ki először képzőművészeti alkotásait – köztük például trágár szavakkal összefestett menyasszonyi ruhákat. Noha John Lennont az utolsó tanévében kirúgták a Liverpool College of Artból, első kötetében versei és novellái mellett rajzai is helyet kaptak. Ringo Starr a Microsoft Paint programjával készített elképesztően vicces portréiból 2008-ban adott ki könyvet. A Sonic Youth-nagyasszony Kim Gordon a Los Angeles-i Otis College of Art and Design-ban diplomázott, és tulajdonképpen zenélni is egy művészi projekt részeként kezdett – aztán ottragadt az együttesben. Az alkotás mellett szakcikkeket is írt. Patti Smith-t a rajz mellett a fotózás is érdekli. Azt mondja: ő mindenkor ugyanaz a művész, kizárólag az alkotási mód különbözik. Grace Slick (Jefferson Airplane) azért kezdett festeni, hogy saját magát kihúzza a depresszióból, Marilyn Manson meg mindig is alkotott – kissé ijesztő akvarelljei közül akadt, amelyik százezer dollárért cserélt gazdát. Ryan Adams 2009-ben jótékony céllal állította ki és adta el színpompás akrilképeit, hogy egy könyvesboltot támogasson velük.
/ Marilyn Manson
Mika azt mondja, dalszerzés közben általában rajzolgat, hogy vizuálisan is belépjen a zenei környezetbe. Alkotásait 2017-ben a londoni Blink galériában állították ki. Fiona Apple maga tervezte The Idler Wheel című, 2012-es lemezének borítóját. Tyler The Creator az egész Odd Future kollektíva grafikai arculatáért és videoklipjeiért felelős, Swizz Beats festményei és grafikái pedig többnyire jótékony célokat szolgálnak. Joni Mitchell elsősorban festőművésznek vallja magát, és azt mondja: az írás, a zene és a képzőművészet ciklikusan követi egymást az életében, így egyik a másikat táplálja. Antony Hegarty (Antony and the Johnsons) 2012-ben nyitotta első önálló kiállítását New Yorkban.
A kapcsolódó lemezborítókról nyilván külön cikksorozat készülhetne, mi most arra hozunk csak példát, amikor maga a művész válik festménnyé: a világ egyik legnépszerűbb tenorja, Jonas Kaufmann 2009-es, Mozart-, Wagner-, Schubert- és Beethoven-dalokat tartalmazó albumának borítóján egy az egyben lemásolta Caspar David Friedrich német romantikus festő leghíresebb, Vándor a ködtenger felett című festményét. A csavar 180 fokos: az énekes szemből szerepel a képen, arcot adva a híres festményen szereplő férfinak – a hátsó borítón pedig hátulról láthatjuk, akár az igazi művön.
/ Caspar David Friedrich:Vándor a ködtenger felett és a Jonas Kaufmann album
Szerző: Csepelyi Adrienn
