St. Vincent + Sleater-Kinney = 2019

2019.01.09. 11:42, Gaines

vincentsleater.jpg

Mit kapunk akkor, ha összerakjuk a 2010-es évek egyik legizgalmasabb dalszerző-énekesnőjét/rocksztárját és a kilencvenes évek egyik legvagányabb punkrock/riot grrrl zenekarát? Nagy összegben mernénk fogadni, hogy 2019 egyik legjobb, de legalábbis mostantól legjobban várt lemezét.

St. Vincent és a Sleater-Kinney a közösségi médián jelentette be, hogy stúdióba vonultak, és Annie Clark zenei produceri bábáskodása alatt fogják elkészíteni a Sleater-Kinney legújabb, szám szerint kilencedik albumát. A hírt előbb a zenekar tweetelte ki tegnap egy igencsak menő közös fotó kíséretében, majd egy perccel később Annie Clark is megerősítette egy másik fényképpel. „Mindig is vissza akartunk térni a stúdióba, csak az volt a kérdés, mikor. Ha van átívelő alapgondolata az új albumnak, akkor az az, hogy alkalmatlannak bizonyultak azok az eszközeink, amelyekre eddig támaszkodtunk, így aztán újak után néztünk, mind metaforikus, mind szó szerinti értelemben” – nyilatkozta az NPR-nak Carrie Brownstein, a zenekar énekes-gitárosa.

ST. VINCENT PORTRÉNKAT ITT LEHET ELOLVASNI


Egyelőre ennyit lehet tudni a projektről, illetve azt az ígéretet, hogy még idén kijön a lemez, de igazi indierock-álomcsapatnak tűnik ez a kombó. Clark 2017-es Masseduction című albumával mind hangzásilag, mind szövegileg megbonyolította a St. Vincent-alteregót, mélyebbre fúrt, összekoszolt, egyszerre szexibben és szomorúbban szólalt meg, majd ezt megfejelte tavaly egy lecsupaszított, egy szál zongorás önfeldolgozással (Masseducation); Brownstein, Corin Tucker és Janet Weiss 10 év hallgatás után, 2015-ben tért vissza bivalyerős, friss energiáktól duzzadó, sallangmentes No Cities To Love-val. Jöhet a közös lemez? Naná!

https://recorder.blog.hu/2019/01/09/st_vincent_sleater-kinney
St. Vincent + Sleater-Kinney = 2019
süti beállítások módosítása