Miley Cyrus varázserejű ruhában borzolta a kedélyeket

2018.12.17. 15:22, Gaines

wardrobe-malfunction-1544974560.png

A sztár a Saturday Night Live zenei vendégeként lépett fel, és az egyik szám alatt nem sok ruhát viselt, de azt célzatosan.

Miley Cyrus két dalt adott elő a tévéműsor karácsonyi epizódjában, először a Mark Ronsonnal közös Nothing Breaks Like A Heart című szám hangzott el, amiről itt írtunk bővebben, majd Ronson és Sean Ono Lennon közreműködésével feldolgozták John Lennon és Yoko Ono Happy Xmas (War Is Over)-jét. Cyrus mindkét előadáshoz merész öltözéket választott: a karácsonyi feldolgozáshoz egy Saint Laurent-ruhát vett fel, akkora dekoltázzsal, amelybe egy kisebb karácsonyfa is elférne, feldíszítve, a tévés cenzorok idegeit azonban az első számhoz választott Gucci-ruha cincálhatta cafatokra. Az ezüstösen csillámló, melegítőfelső-szerű kabát alá ugyanis Cyrus az ég adta világon semmit nem vett fel, és mintha csak a szentlélek tartotta volna rajta úgy, hogy ne villanjon ki a melle. (Valószínűleg a testéhez volt ragasztva.)

KÉT FÉLIDŐ KÖZT A POKOLBAN - A SUPER BOWL ÉS A SZÜNET


Cyrustól nem idegen persze a provokáló meztelenkedés, a Wrecking Ball híres-hírhedt klipjében pucéran lovagolt meg egy falbontó golyót. Az SNL kínosan ügyel arra, nehogy akár csak egy kósza „fuck” is elhangozzon a műsorban – volt rá néhányszor példa, és ugyan a sztárvendégektől csak-csak elnézik az ilyet, Jenny Slate komikust lapátra tették a társulatból, amiért élő adásban kiszaladt a száján egy káromkodás –, a meztelenségről nem is beszélve. De nemcsak az NBC retteg az élőben becsúszó korhatáros tartalmaktól: az emlékezetes 2004-es Super Bowl döntő félidei showja óta, amikor is Justin Timberlake „véletlenül” elszakította Janet Jackson ruháját, látni engedve a sztár mellbimbóját, a legtöbb tévécsatorna pár másodperces késleltetéssel hajlandó csak közvetíteni az élő műsorokat – a focimeccsektől kezdve az Oscar-díjátadástól a Saturday Night Live-ig –, hogy legyen idő kitakarni vagy kisípolni az efféle malőröket. (Sőt, még a YouTube-ot is ennek köszönhetjük.)

MILEY CYRUS KORHATÁROS, DURVA DROGOS TRIPJE


Most tehát nem kellett rácsapnia a piros gombra a műsorsugárzás alatt árgus szemmel figyelő cenzoroknak ártatlan lelkünk védelmében, de azért utólag átélhetjük velük a feszült perceket:

https://recorder.blog.hu/2018/12/17/miley_cyrus_varazsereju_ruhaban_borzolta_a_kedelyeket
Miley Cyrus varázserejű ruhában borzolta a kedélyeket
süti beállítások módosítása