Izlandi lélekbúvárkodás. Sólveig Matthildur az A38 Hajón.

Az egyre nagyobb underground közkedvenccé váló izlandi Kælan Mikla trió már szinte hazajár Magyarországra: tavaly októberben a NVMERI társaságában szerepeltek a hajón, nemrégiben King Dude előtt tértek vissza, a kettő közt a Fekete Zaj fesztiválra is benéztek, február 26-án pedig a Robotban mutatják majd be pár hete megjelent friss lemezüket. A héten pedig, a másfél év alatt lenyomott négy konncert mellé bónuszként a zenekart billentyűsként, vokalistaként és zeneszerzőként erősítő Sólveig Matthildur érkezett az A38 Hajó kiállítótermébe egy szólófellépés erejéig.

Sólveig tavaly jelentkezett első szólólemezével, amit nemrég követett pár kislemezen kiadott friss dal és míg az Unexplained Miseries & The Acceptance Of Sorrow még lassú és melankolikus hangörvényekből építkezett, addig az új dalok egészen más irányba indultak és sokkal inkább az Austra sötét, de táncolható szintipophangzását idézték. A koncerten is a két véglet közt váltogatott, pár, szintén inkább az utóbbi irányt képviselő, a készülőben lévő második nagylemezre szánt számmal együtt, a dalok között pedig a szövegekről és a szerzemények hátteréről mesélt, sokszor egészen személyes szinten megnyílva a közönség előtt. És habár ebből lehetett volna egy ritka bensőséges koncert is, a közeg sajnos kissé belezavart az élménybe. A terem, ki tudja miért, de be lett székezve erre az estére, ami különösen az újabb, kifejezetten táncolható dalok alatt volt zavaró, az aktuális tárlat drMáriás önmagában egyébként zseniális festményeiből pedig túlzottan erős és figyelmet követelő háttér volt. A székeken való kényszerű fészkelődés és a festménypanoráma pedig steril, kiállításmegynitó jelleget adott a koncertnek, ami kényelmetlen kontrasztban állt a zene személyes, atmoszférikus jellegével. Jó volt ez így is, persze, de sokkal jobban működött volna egy kevésbé rideg környezetben.

szöveg / fotó: Frank Olivér (infinitbeat.hu)