Fesztiválozás egy kicsit másképpen – az újraindult Fekete Zaj Fesztivál (fotógaléria)

2018.09.04. 11:09, rerecorder

A Fekete Zaj annak idején elsősorban a goth- és indusztriál-színtérre, valamint a sötétebb hangulatú metal zenékre koncentráló fesztiválként indult útjára, most pedig néhány évnyi kényszerpihenő és pár Dürer Kert-es kitérő után, augusztus közepén, megújulva tért vissza az eredeti helyszínre, a Mátrába, a festői szépségű Sástó melletti kempingbe. Amellett, hogy megmaradt az eredeti irányvonal is, zeneileg érezhetően nyitottak másfelé is a szervezők és végül az év egyik legizgalmasabb hazai fesztiválos lineupját hozták össze.

Idén három fő helyszín volt: két egymással váltásban működő nagyszínpad és egy kisebb színpad, délutánonként azonban a tópartra is jutott pár akusztikus koncert és így a három napba végül közel hatvan fellépő fért bele. A hazai lineup erős és változatos volt és az indusztriál-, goth-, metal-vonal mellé jutott pár közismertebb név (Gustave Tiger, Middlemist Red, Dope Calypso), némi garagerock (Black Bartók), punk (Padkarosda), synthwave (Lazerpunk), sőt még surfrock is (The Keeymen), plusz a mayhemes, tormentoros Csihar Attila behatárolhatatlan szólóprojektje, a Void ov Voices.

Külföldi fellépőből is minden korábbinál többet sikerült elhozni a fesztiválra és ezek közt szintén akadtak olyan izgalmas előadók, akik más fesztivál programjába nem igazán fértek volna be. Igaz, kicsit hibrid verzióban, de itt is képviseltette magát a metal a posztrockot blackmetalba oltó Alcest és az erősen megosztó, blackmetal / breakcore / opera keverék Igorrr formájában. Visszatért a tavaly a Lärmban is óriásit alkotó szintipopos technóban utazó Boy Harsher, az indusztriál-rajongóknak kedvező Aesthetic Perfection, a Ghostból kinőtt szintis, darkwave-es Priest, valamint a King Dude előtt nemsokára az A38-ra visszatérő posztpunk lánytrió, a Kælan Mikla. De még a kisszínpadra is jutott néhány külföldi előadó (Julinko és Intimate Stranger), míg a svéd Annelie nagyszínpados fellépése mellett a tóparton is adott egy akusztikus bónuszkoncertet (nyitókép). Az angol Crippled Black Phoenix pedig nemcsak hogy itt mutatta be a Hunok Csatája feldolgozását élőben, hanem ha már itt voltak mind a ketten, akkor a színpadon is becsatlakoztak az eredetit jegyző és egyébként a fesztivál állandó hazai headlinerének számító VHK mellé (lent).

Utóbbi volt a három nap egyik legemlékezetesebb pillanata, de a legerősebb koncertet a közvetlenül utánuk kezdő Anna von Hausswolff adta. Ő már járt nálunk, két éve a Swans előtt nyitott az A38-on és habár jó volt az a koncert is, a mostani mutatta meg igazán, hogy milyen erő van a doom metal belassulásoktól a legszebb Dead Can Dance-pillanatokig sok mindent ötvöző zenéjében. A hajóra még trió felállással érkezett, ezt mostanra ötfős kísérőzenekarra cserélte, a hangzás ennek köszönhetően is sokkal masszívabb, erőteljesebb lett, de az egész produkció sokkal érettebb és kiforrottabb volt, mint akkor. A régebbi dalok mellett nagyrészt az idei Dead Magic albumra építkező koncert az első pillanatától lehengerlő erejű volt és ezt lépésről lépésre haladva a végére a tejes katarzisig tudta fokozni (ebben a friss videóban eléggé jól átjön a koncert már-már mágikus hangulata). Majd, amikor már mindenki azt hitte, hogy ezt nem lehet hova fokozni, a ráadásban akusztikus hangzásra váltott és lejött énekelni a közönség közé, kezében egy szál mikrofonnal, mosolyogva, itt-ott leállt táncolni az emberekkel és az addigi súlyos, gitárzajos elszállás után egy egészen más, nagyon csendes és személyes hangvételben zárta a koncertet.

De nem csak a hazai szinten egészen egyedi lineup tette ezt a fesztivált mássá, mint a többi, hanem maga a mátrai környezet is, aminek a nyugis hangulata akaratlanul is átragad mindenkire, a szervezett (beszélgetések, fanzine-készítő workshop) és fakultatív (a Kékestető megmászása, csónakázás) kiegészítő programok és az, hogy az egész valahogy megtalálta a tökéletes középutat a lelkesedésből szervezett amatőr minifesztek és a nagy és profi, de sokszor túlzsúfolt és elüzletiesedett fesztiválok közt. Emiatt, habár zeneileg persze csak minimális átfedések vannak, de mégis olyan volt kicsit, mintha a Fekete Zaj a nyárindító Kolorádó nyárzáró párja lenne.

beszámoló / fotók: Frank Olivér (http://infinitebeat.hu/)

a külföldi fellépők:

Aesthetic Perfection