The End – Kedvenc albumzáró dalaink

Még a legjobb lemezek is véget érnek egyszer. De melyek azok a dalok, amik a legszebben, legkatartikusabban, legjobban zárnak le egy albumot? Az összeállítás a 66. Recorder magazinban jelent meg.

# Biczó Andrea

Prince:

Purple Rain

(1984, Purple Rain)

Ez a dal olyan, mint az alfa és az omega, mintha az azonos című lemez és a film is arra ment volna ki, hogy ebben a számban teljesedjenek ki. A grandiózus finálé egyszerre zárja le a lemezt és éri el azt, hogy az ember azonnal elindítsa újból. „It’s time we all reach out for something new.”

# Csada Gergely

Björk:

Unison

(2001, Vespertine)

Meghitt, személyes pillanatok lekottázása, egy szenvedélyes, zabolázhatatlan lélek megnyugvása és társra találása. Mindez egészen visszafogottan, mégis nagyratörően megfogalmazva, utólag is átértékelve az egész albumot. Ha maga az élet is úgy végződne, ahogy a Vespertine, akkor minden értelmet nyerne.

# Dömötör Endre

The The:

Lonely Planet

(1993, Dusk)

Kedvenc zenekartól a legjobb lemez katartikus záródala, amit idén élőben is hallottam Londonban a tizenhat év szünet utáni visszatérő koncert zárószámaként. Egy mantra: „ha nem tudod megváltoztatni a világot, változtass magadban – és ha az sem megy, akkor tényleg változtasd meg a világot.”

# Elekes Roland

Galaxie 500:

Tugboat

(1988, Today)

Néha nagyon nehéz kimondani azt, ha valamiből már igazán elegünk van, és tovább akarunk lépni. Hogy valami olyasmit csinálhassunk, amiről álmodunk. Hogy ott lehessünk, ahol igazán lenni akarunk. Ahol boldogok lehetünk. Sterling Morrisonnak, a Velvet Underground tagjának sikerült, Dean Wareham róla írta ezt a dalt.

# Fábián Titusz

The Beatles:

Run For Your Life

(1965, Rubber Soul)

Ha már Beatles, a Tomorrow Never Knows vagy az A Day In The Life nyilván ismertebb, kedveltebb záródal, de ezt mégis jobban szeretem. Countrys, dögös, nyers, kicsit primitív, a huszonöt éves Lennon pedig jó agresszíven énekel. Talán az utolsó pillanat, amikor a Beatles még igazán vagány volt.

# Forrai Krisztián

The Orb:

A Huge Ever Growing Pulsating Brain That Rules From The Centre Of The Ultraworld: Live Mix Mk 10

(1991, The Orb’s Adventures Beyond The Ultraworld)

Ha lenne Mennyország, és én valami véletlen folytán bebocsájtást nyernék, ezt szeretném, hogy szóljon a beengedésnél – de erre semmi esély, úgyhogy a temetésemen tökéletes lesz.

# Judák Bence

GAS:

Narkopop 10

(2017, Narkopop)

Talán korai egy 2017-es lemez zárószámát örök klasszikusnak tartani, de ahogy Wolfgang Voigt tavalyi albuma (ami viszont talán már most örök klasszikus) befejeződik, annál nehéz éteribbet elképzelni. A Narkopop 10-nek kitessékelnie kellene az erdőből, de inkább visszaránt minket a fák közé.

#

Kálmán Attila

Talk Talk:

Runeii

(1991, Laughing Stock)

Ennyi.

# Kollár Bálint

Converge:

Jane Doe

(2001, Jane Doe)

Jacob Bannonék magnum opusa nekem mindig a fájdalom időkapszulája marad; Joni Mitchell Blue-jánál talán csak a Jane Doe mond el többet számomra arról, milyen is az, amikor egy kapcsolat véget ér, a vele járó érzelmi kataklizmáról. Évtizedekkel később is felperzseli a világomat, élőben és lemezen is.

# Komróczki Dia

Felső Tízezer:

Majd lesz valahogy

(2018, Majd lesz valahogy)

Ez a szám az utolsó és egyben a címadó dala is az új albumnak. Csak úgy robban az energiától az egész. Generációs érzelmek, amit borzalmasan a magaménak érzek. Tökéletes befejezés, majd lesz valahogy.

# Lékó Tamás

Pulp:

Bar Italia

(1995, Different Class)

Természetesen a kedvenc lemezemről választom a kedvenc albumzáró dalt. A zseniálisabbnál zseniálisabb dalok gyűjteményének végére odakerült ez a zseniális dal. Zseniális! Köszi, Jarvis!

# Mika László

Bon Iver:

re: stacks

(2007, For Emma, Forever Ago)

Ha az ember sokáig hurcol valamit a hátán, akkor nehéz letenni, legyen bármekkora teher – félelmetes érzés hirtelen megszabadulni a többletsúlytól, még ha régóta elkerülhetetlen is. A dal utáni csendben pár pillanatig Vernon még reflektál, majd halljuk a szék nyikorgását, a továbblépést. Vegyünk példát róla.

# Németh Róbert

R.E.M.:

Find The River

(1992, Automatic For The People)

Kedvenc lemezzáró dalom? Nem tudok felelősségteljes választ adni. Úgyhogy legyen, ami először eszembe jut. És hopp, csak nem az a zenekar, ami „ha csak egyet mondhatnék”, az a lemez, ami az egyik volna, ha csak „ötöt mondhatnék”, ja bocs, és ez a dal az esküvőnkön is szólt. Úgyhogy akkor az van, hogy találjuk meg a folyót.

# Reszegi László

The Beatles:

Tomorrow Never Knows

(1966, Revolver)

Nincs ennél korát megelőzőbb dal a poptörténelemben. A Mad Men egyik, ’66 őszén játszódó jelenetében Megan kreatívigazgató férjével vitázik, hogy nem érti a fiatalokat. Átnyújtja a Revolver LP-t és arra kéri, hogy az utolsó dallal kezdjen. Nekem is olyan volt az első reakcióm, mint Donnak.

# Rónai András

Portishead:

Western Eyes

(1997, Portishead)

A zenekar leggyengébb száma, Beth Gibbons csak sejteti, hogy beletéphetne a lelkedbe, itt is. Meg a hülye hangminta a végén (most néztem utána: nem is hangminta). Ámde az, hogy a letaglózó 46 perc után ez a kis izé enged utadra, sokkal zavarba ejtőbb, mint egy kézenfekvő crescendo. This mess we’re in.

# Salamon Csaba

Yonderboi:

Outro

(2000, Shallow And Profound)

(Zsuzsa): - Sose akarok elmenni innen… Olyan jó ember vagy… Sose kérded, honnan jöttem.
(Ferenc): - Bolond ember az, aki azt kutatja, ami volt.

# Soós Csaba

The Velvet Underground:

After Hours

(1969, The Velvet Underground)

A Velvet Underground nemcsak a punk, a noiserock, a dreampop meg még isten tudja milyen műfajnak az előfutára, hanem a tweepopé is! Tökéletes példának pedig itt van a harmadik VU-lemez zárószáma, ami a cukiságfaktorából szemernyit sem vesztett az elmúlt ötven évben!

# Szabó Benedek

The Chills:

Submarine Bells

(1990, Submarine Bells)

Gyönyörű szerelmi vallomás, álom és ébrenlét határán szőtt mese vagy egy fuldokló utolsó pillanatainak lassított felvétele? Mindegy is; Martin Phillipps ezzel örökre besuttogja magát a legnagyobbak közé, ennél szebben pedig nem lehetne befejezni egy lemezt, ami maga is olyan, mint egy gyerekkori álom.

# Szabó Sz. Csaba

The Smiths:

Some Girls Are Bigger Than Others

(1986, The Queen Is Dead)

Költészet és politika, kinyilatkoztatások és bölcseletek, magány és kétségbeesés, valamint Keats, Yeats, a halott királynő és rengeteg pátosz 36 percben, a végén meg kilyukadunk oda, hogy egyes lányoknak nagyobb a mellük, mint más lányoknak.

# Szepesi Dániel

Kanye West:

Bound 2

(2013, Yeezus)

Van jobb dal a Bound 2-nál, biztos lehetne érdemesebb jelöltet választani, de emblematikusabbat nem hiszem. Pontosan emlékszem az első hallgatásra. Meg egyébként is: nem volt más egyéb olyan lemez, ahol többet beszéltek/írtak/filozofáltak volna az utolsó számról, mint a Yeezus-nál.

# Tábori-Simon José

Fanzine:

Búcsú

(1999, Minden)

Ez a valószínűleg már senki által nem ismert lassú, zongorás szám volt a Fanzine második (kiadatlan) nagylemezanyagának a záródala, aztán a zenekar is megszűnt. „Minden kincsemet itt hagyom, nálad jó helyen lesznek, vagy ha nem érnek annyit, ne őrizd meg őket.“

# Varga Zsófia

Tom Waits:

Blue Valentines

(1978, Blue Valentine)

A zárószám előtt ott sorakozik egy sor történet mindenféle furcsa szerelemről, nagyvárosról meg whiskeyben és cigarettafüstben érlelt sajgó hiányról, hogy aztán Waits mindezeket megkoronázza mind közül a legintenzívebbel, a szívet szaggatóan melankolikus és csodálatos Blue Valentinesszal.

# Velkei Zoltán

Aphex Twin:

Aisatsana

(2014, Syro)

Alighanem Aphex Twiné minden idők egyik legszenzációsabb visszatérése az elektronikus zenében, de nehéz szavakat találni arra, hogy egy amúgy is bajnok albumnak mennyire gyönyörű és emlékezetes zárást írt. Ötpercnyi melankolikus zongorajáték egyórányi döngölés után – váratlan, egyben mesteri húzás.

# Weyer Balázs

Miles Davis:

Yesternow

(1971, A Tribute To Jack Johnson)

A világ legjobb lemeze két számból áll: a legjobb nyitó- és a legjobb zárószámból (egyben A- és B-oldal). 25 perc 34 másodperces hosszával a Yesternow valószínűleg minden idők egyik leghosszabb utolsó száma is. A kor legjobb jazzistáinak elszállt, gyeplő nélküli, szürreális víziója.