Három évtizedes kihagyás után visszatér Ben Stiller gimis punkzenekara

2018.10.24. 14:53, Gaines

capital.png

Színészként mindenki jól ismeri Ben Stillert a Keresd a nőt!, a Trópusi vihar, az Apádra ütök vagy a Zoolander című filmek valamelyikéből – és még egy rahedli másik filmből –; azt már talán egy fokkal kevesebben tudják, hogy rendezőként is emlékezetes produkciók fűződnek a nevéhez – az említett Trópusi viharon és Zoolanderen kívül a 90-es évek nemzedéki filmje, a Nyakunkon az élet is –; azt pedig még kevesebben, hogy tinédzserkorában punkzenekarban dobolt. A Capital Punishment nevű formáció egy saját kiadású lemezt jelentetett meg 1982-ben, ezt aztán tavalyelőtt újra kiadták, és Stillerék úgy belejöttek a zenélésbe, hogy idén új EP-vel folytatják a 36 éve megkezdett zenei pályafutásukat.

A This Is Capital Punishment első beharangozója éppenséggel még nem teljesen új szám, hanem a Roadkill című első lemez egyik dala, a Confusion újrahangszerelt, újra rögzített változata. Az eredetiről kollégám annak idején azt írta a Recorderen, „hogy csak minimálisan borzalmas zenét játszottak, csak pont annyira értékelhetetlen, mint amennyire egy gimnáziumi csapatnak eleve lennie kell.” Az új verzió a Bowie-imitáló énekhez és punk szöszmötöléshez képest ezerszer kiforrottabb, okosabb, izgalmasabb anyag, az első felének monoton zakatoló, jammelős-prüntyögős alapozása után egyszer csak kirobban belőle egy elektronikus sodrású, széttorzított noise-posztpunk-gonoszság. Mintha az első csak demó lett volna, ez meg a menő producer által kipofozott végleges változat, azzal a különbséggel, hogy a lemezfelvételt a Capital Punishment-énekes Kriss Roebling vezényelte le, csak most a Captured Tracks berkeiben.

SZÍNÉSZEK, HA ZENÉLNEK


„Nem osztottuk le előre egymást közt, hogy kinek mi lesz a feladata, mindegyikünk beletette a saját dolgát, amelyek markánsan meghatározták a dalok alakulását, meg a végeredményt” – mesélte Roebling a stúdiózásról, ahol rajta és Stilleren kívül Peter Zusi (gitáros, főállásban szlavisztika szakos tanár Londonban) és Peter Swann (billentyűk, főállásban az arizonai legfelsőbb bíróság tagja) közreműködött. A lemezkiadó eredetileg bónusz trackként tette volna fel az új Confusiont a Roadkill-újrakiadásra, így most négy új számmal együtt jelenhet meg 1500 példányban a Lemezboltok Napján. "Harminc-plusz év alatt talán még fejlődtem is egy kicsit" – tette hozzá Ben Stiller.

Az eredeti Confusion:

A feltuningolt Confusion:

Címkék: punk ben stiller
https://recorder.blog.hu/2018/10/24/harom_evtizedes_kihagyas_utan_visszater_ben_stiller_gimis_punkzenekara
Három évtizedes kihagyás után visszatér Ben Stiller gimis punkzenekara
süti beállítások módosítása