Vegasi prostikkal, koponyalékeléssel és közös maszturbálással egészül ki a Beatles-krónika

2018.09.13. 11:22, Gaines

paulmccartney.png

Tegnapelőtt foglalkoztunk utoljára az új lemezét szórakoztató módszerekkel népszerűsítő Paul McCartneyval, és máris kénytelenek vagyunk ismét elővenni a Beatles egykori tagját. Történt ugyanis, hogy a GQ magazin nagyinterjút készített a 76 éves élő legendával. Ez önmagában még nem lenne feltétlenül hírértékű, az újságíró azonban a fejébe vette, hogy áttör a rutinból anekdotázó McCartney ezerszer elhangzott sztorijain, és kevésbé polírozott emlékeket ás elő. Sikerült. Íme, az öt legmeglepőbb, legszaftosabb új McCartney-sztori!

1. McCartney elmesélte, hogy gyerekkorában nagy lókötő volt, és egyes korai emlékei így utólag még őt magát is megijesztik. Például az, hogy békákat ölt, mert attól félt, hogy be fogják sorozni a seregbe, és előre fel akart készülni rá valahogy. Innen tehát még nem vezet egyenes út a sorozatgyilkossághoz, ám tekintve, hogy az énekes-dalszerző ma már buzgó állatvédő, nem szívesen gondol vissza a gyerekkori állatkínzásra.

Kimentem az erdőbe, megöltem pár békát, és felnyársaltam őket egy szögesdrótkerítésre. Bizarr dolog volt, és eléggé utáltam, de arra gondoltam, meg kell edződnöm. Emlékszem, egyszer elvittem a tesómat a rejtekhelyemre. Totál elszörnyedt. Azt hitte, egy eszelőssel verte meg a sors. Valószínűleg igaza volt.”

beatles.png

2. Ki gondolná, hogy a hatvanas években sokat drogoztak a zenészek? Mindenki. Az sem hétpecsétes titok, hogy a Beatles tagjai is előszeretettel próbálgatták a tudatmódosító szereket. Négyük közül mindig McCartneyt kellett a legtovább győzködni, ezért ő próbálta ki utoljára az LSD-t. Utána viszont volt egy olyan tripje, ahol egészen váratlan biológiai felfedezést tett.

Emlékszem, a trip csúcspontján úgy láttam, mintha egy spirálforma csavarodna felfelé az agyamban, és gyönyörű színekben pompázott, mintha tarka ékkövekkel lenne díszítve. Nem sokkal később pedig [a tudósok] felfedezték a DNS kettős spirált. Szóval van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem csak a saját születésemet láttam, hanem a saját DNS-emet is.

Ja, igen, McCartney azt sem zárja ki, hogy emlékszik a születésére.

BEATLES VÁGATLANUL


3. A Beatlesről – főleg a korai időszakból, a hippikorszak előttről – könnyen élhet olyan kép a fejünkben, hogy itt van ez a négy jólfésült fiatalember, akik legfeljebb csak ártatlan csínyeket hajthatnak végre. Pedig az ő turnéik sem különböztek más rockzenekarokétól. John Lennon egyszer azt mondta, hogy a Fellini-Satyriconra emlékeztettek. McCartney vad orgiákra nem emlékszik ugyan – bár elismeri, hogy Lennon bevállalósabb volt –, de egy ilyen esetre igen:

Egyszer megesett, hogy Vegasban voltunk, és az ottani szervező megkérdezte, nem akarunk-e egy prostit. Mire mi: ’Naná!’ És akkor én két prostit rendeltem. Meg is kaptam őket. Csodás élményben volt részem. Ennél közelebb sosem kerültem ahhoz, hogy orgiában vegyek részt.”

4. McCartney nagy szeretettel mesél Lennonról – egy ponton azt mondja, ha még mindig élne, megmondaná neki, mennyire nagyra tartja, és nem törődne azzal, hogy ez szentimentális-e –, és a párosról festett képből úgy tűnik, hogy Lennon a legkülönfélébb őrültségekbe próbálta belevinni a többieket, és McCartney volt az, aki lebeszélte róluk, ha túlment egy határon. Az egyik ilyen ötlet: mi lenne, ha kipróbálnák a koponyalékelést.

A hatvanas években járunk… csomót olvastunk róla. ’A koponyalékelés ősi művészete.’ Ettől hitelesebbnek tűnt: ami ősi, az csak jó lehet. Annyi, hogy egy kis léket fúrsz a koponyádba, és kiereszted a felgyülemlett feszültséget. Logikus, nem? ’Na jó, John, előbb próbáld ki te, aztán meséld el, hogy sikerült.’”

Valószínűleg csak tréfa volt – de persze, ki tudja?

lennon-mccartney.jpg

5. Az interjú legváratlanabb fordulata a Beatles berobbanását megelőző időszakból származik, még a hamburgi évek előttről. Képzeljük el, ahogy McCartney, Lennon és három barátjuk épp házibulit tart, de a szolidabb fajtából, egy sötét szobában üldögélnek, nincs kedvük leinni magukat a sárga földig, és akkor ez történik:

Valaki elkezdett maszturbálni, és mind betársultunk.”

A társaság azzal fokozta a közös élményt, hogy felváltva csinos nők nevét kurjongatták, hátha még jobban beindítják a fantáziájukat. Lennon már ekkor is szeretett trollkodni: még szép, hogy Brigitte Bardot helyett Winston Churchill nevét dobta be a közösbe.


A teljes interjú itt található, és ezek a sztorik még csak a jéghegy csúcsát képezik, szóba kerül, hogyan próbálta McCartney meggyőzni Putyint a taposóaknák betiltásáról, elmeséli, mi volt az ominózus Quincy Jones-interjú utóélete – melyben Jones a világ legrosszabb basszusgitárosának nevezte McCartneyt –, és az is kiderül belőle, mi az a Beatles-szendvics,  tényleg érdemes végigolvasni.

De videót is lehet nézni – Beatles-dalkommentárt, a legadekvátabb forrásból.

https://recorder.blog.hu/2018/09/13/vegasi_prostikkal_koponyalekelessel_es_kozos_maszturbalassal_egeszul_ki_a_beatles-kronika
Vegasi prostikkal, koponyalékeléssel és közös maszturbálással egészül ki a Beatles-krónika
süti beállítások módosítása