Angélique Kidjo: Remain In Light (lemezkritika)

Igen, ez bizony az a Remain In Light, számról számra feldolgozva. Hogy van-e ennek értelme? Abból a nem elhanyagolható szempontból biztosan, hogy nagyon jó hallgatni, sokszor egymás után is.

Kiadó: Kravenworks

Megjelenés: 2018. június

Stílus: afro-new wave

Kulcsdal: Born Under Punches

Az is biztos, hogy annyit közel sem tesz hozzá a világegészhez, mint a Talking Heads 1980-as, tökéletes lemeze (minden idők egyik legjobbja, legalábbis top 10-es az én örökranglistámon [az enyémen is van top 20-as – a főszerk.]), és hogy az új verzió nagyszerűségét nagyobb részben köszönheti az eredeti zsenialitásának, mint a feldolgozóknak – ám ők is hozzátették azért a maguk részét.

Angélique Kidjo, a világzene egyik legnagyobb sztárja, még 1983-ban, Párizsban hallotta a Once In A Lifetime-t, amit afrikai zeneként ismert fel. De nem tudta, mi a címe, ki játssza, és bár David Byrne-nel később kapcsolatba került, az, hogy ez a bizonyos dal Talking Heads, csak két éve derült ki számára, amikor férje felismerte, hogy mit dúdol. Meghallgatta a lemezt, és elhatározta, hogy feldolgozza az egészet: egyrészt szerinte a lemez társadalmi üzenete ma is ugyanolyan aktuális, mint 1980-ban volt (mindegyik szám egy-egy nagyon konkrét politikai témáról szól szerinte, a Born Under Punches a korrupcióról stb.), másrészt szeretné ezáltal bevinni a rock’n’roll-t Afrikába.

Angélique Kidjo van akkora sztár, hogy nagyon komoly együttműködőket szedett össze: a producer Jeff Bhasker (olyanokkal dolgozott, mint Kanye West, Jay-Z, Mark Ronson, Bruno Mars, Beyoncé, idén Lykke Li); játszik a lemezen Ezra Koenig (Vampire Weekend), Blood Orange, az Antibalas fúvósszekciója, és hogy teljes legyen a kör, a Talking Heads fő inspirációi között szereplő Fela Kuti dobosa, Tony Allen.

„Meg akartam tartani az eredeti szellemét, de közben vissza is vinni Afrikába” –  ez volt a fő célja.  A vicc persze az, hogy ehhez olyan nagyon nem is kellett hozzányúlni a számokhoz, a Talking Heads soha nem csinált titkot az ihlet forrásaiból. Ettől még a feldolgozás tényleg afrikaibb, Tony Allen mindig elképesztő dobolásával, vérbő fúvósokkal, rengeteg kis szépséggel. Angélique Kidjo pedig igazán nagyot énekel rajta. Szabályosabban, mint David Byrne, de sokszínűen, ihletetten, olykor egészen parádésan. Itt-ott új dallamokat, vokálokat, szövegeket is hozzátett.

Jóval vidámabb, egyértelműbben felemelő ez a zene, mint a Talking Heads volt, naná. Nincs ez benne így nyíltan az eredetiben, de nem is radikális az átalakítás: az eredetiben nagyon sok minden benne van, ez is. Ugyanakkor megőriz valamit az eredeti szaggatott, kissé szögletes idegességéből, izgágaságából, és ezek nagyon jót tettek Angélique Kidjo zenéjének. Szóval az eredményt tényleg nagyon jó hallgatni, és ha ez a legtöbb, amit el lehet mondani a lemezről, azért az már elég sok.

7.5/10

Rónai András

a lemez: