Madonna ma hatvanéves. Madonna nagyon nagy, mindenki tudja. A legnagyobb popénekesnő, aki annyi mindent megváltoztatott, annyi mindenben utat tört – nem kérdés, hogy popszakmailag a legnagyobb trenddiktáló. Akivel senki sem versenyez. És aki zeneileg igazából mindig a trendeket követte. Jobb esetben trendben volt, azaz az elején elkapta az aktuális divathangzásokat, a kilencvenes évek elejétől azonban jobbára csak követte azokat, szintén jobb esetben az undergroundból csinált kommerszt, de volt rosszabb eset. Az elképesztő mennyiségű perfekt sláger mellett (nem véletlenül egy best of a legjobb lemeze), albumléptékben kevesebb a zseniális húzása. Persze még így is, ebben a tekintetben is veri a popmezőnyt (mondjon valaki hátborzongatóan jó Britney Spears- vagy Rihanna-LP-t, de még Kylie-nak sincs ennyi albumcsúcsa). Jó lemeze szép számmal akad (ahogyan rossz is) és van néhány kiemelkedő. Végigszaladunk a jubiláló popsztár nagylemezes életművén, aztán ünnepeljük őt a legjobb kiadványai hallgatásával.
(a lemezek a lemezcímre kattintva szólnak)
Madonna (1983)
Madonna a csúcson kezdett. Zeneileg ennél aktuálisabb nem volt soha (úgy, hogy a dalok nagy részét ő írta, a felét pedig akkori pasija, John Jellybean Benitez dj-producer remixelte, producelte). Hi-NRG-ből, Prince-electrofunkból, Moroder-elektronikából, szintetikus posztdiszkóból, szuperaktuális freestyle-ból gyúrt, nyolcvanas évek első felét definiáló, iszonyat slágeres, kompakt dancepop.
9.0
Like A Virgin (1984)
A debüt beütött, Madonna hirtelen komoly tényező lett, még a korszak legfelkapottabb hangzásfelelősét, Nile Rodgers Chic gitáros-producert is megkapta maga mellé, aki előző évben Bowie-nak szállította a kommersz sikerhangzást. De persze itt már a zeneipari gépezet is közbeszólt, és némileg középutasították az ekkor még nem akkora hatalommal rendelkező énekesnőt, akinek a tuti találatok mellett a saját dalai között (nehéz második lemez szindróma?) közepesebb szerzemények is akadtak. Szóval hullámzóbb a színvonal, szélesebb, de széttartóbb is a stílusspektrum, ám a csúcspontokon tett erős kinyilatkoztatások (Material Girl, Like A Virgin, Over And Over) megmentik, főleg az első jelentős Madonna-játékfilmből (Desperately Seeking Susan) való Into The Groove-val feldobott 1985-ös újrakiadást.
7.5
True Blue (1986)
Az előző lemezen Madonna társszerzőjeként feltűnt Stephen Bray (szintén ex-pasi) mellett Pat Leonard az új társszerző-producer és ami az őrült sikeres Like A Virginen még éretlenül szólt, az itt most vele teljesen virágba borult. Elképesztő hangzású, ilyen tekintetben kvintesszenciális 80-as évek lemez, aki szereti a korszak csillogását, csilingeléseit, annak kötelező. De a dalok is sokkal jobbak és annyi a sláger (Papa Don’t Preach, Open Your Heart, Live To Tell, True Blue, La Isla Bonita), hogy azokkal Madonna könnyen a nyolcvanas évek és minden idők legnagyobb popsztárjai közé tört, Michael Jackson és Prince mellé. A True Blue persze zeneileg nem annyira úttörő, csak egy időszakot nagyon erősen reprezentáló album, de máig pazarul szól és tök élvezetes.
8.5
Who’s That Girl (1987)
Filmzenelemez, amit Madonnával adtak el, mert Madonna is így akarta – eddigre már komoly szava volt mindenben. Erőltette a filmes karriert is, amiben azért nem jutott az énekesi pályán elért magasságokba. A dalok majd’ fele Madonnáé, a címadó az egyik legtökéletesebb tőle, de a többi is rendben van és a mások számai is helyet találnak maguknak, szóval ez egy elég jó soundtrack album.
7.0
You Can Dance (1987)
Csavart labda? Csak egy remixlemez? Tök mindegy, ezt végighallgatni az egyik legjobb Madonna-lemezélmény. Nagyon alulértékelt, vagyis inkább félredobott, „lényegtelenként” elfelejtett LP, pedig a dance-pop-Madonna minden korábbi ismérvének tökéletesen megfelel: slágeres (még akkor is, amikor nem kislemezdalok aktuális remixei szerepelnek rajta), tökéletesen táncolható és Madonnát sem rejti el a háttérben. Az új szerzemény, az ismét Jellybean Benitezzel közös Spotlight már house-os, hatásos a dalok dj-mixlemezkénti egybefolyatása, egyedül az Over And Over lóg ki kissé. Az egyik legjobb remixlemez valaha. (A következő Madonna-remixlemez, a 2003-as Remixed & Revisited természetesen felejtő.)
9.0
Like A Prayer (1989)
Ugyan kapott a világ Madonna-élményt és alapanyagot közben is, de a hagyományos nagylemezek tekintetében az előző True Blue óta eltelt közel három év. Szóval a lélegzetvisszafojtott várakozás megvolt. És a Like A Prayer robbant is. Személyes, provokatív, ellenállhatatlan. Többnyire. Úgy összegzi a korszak divattrend-hangzásait, hogy közben eredeti is, popos is, poposnak meredek, persze, hogy mindenki ezt másolja hamarosan. Prince is ad egy szuper, bár szuperül nem slágeres dalt, és miközben az A-oldal feszes, a B-oldal széttartóbb megszólalásában is van valami megkapó. Ha a lemez második felében lenne még egy kis csavar, akkor ez lenne az ultimate Madonna-album, aminek helye lenne a minden idők legjobb LP-i listákon is, bár így is fel szokott tűnni azokon (és ezen szól a kedvenc Madonna-dalom, a Till Death Do Us Part).
9.0
I’m Breathless (1990)
Madonnának itt egészen jól áll a Broadway, a swingpop és persze a feminista hősnő sem szerep. Nagyon jól összerakott jazzpop-konceptlemez, aminek a végén ott a szintén korszak-meghatározó Vogue, ami a harlemi meleg ballroom-közösség voguing táncát énekli ki a deep house-os alapot italo house-zal és diszkóval felütött dalban. A kommerszben pedig ezután még elfogadottabb lett a house.
8.5
The Immaculate Collection (1990)
A tökéletes pillanatban elkapott válogatás, az ilyenek a legjobbak. Az előadó csúcskorszakát összegzi, szerencsés esetben csak perfekt slágerekkel, amik közül semmit sem kell lehagyni, mert minden ráfér. Ez majdnem pontosan ilyen (a True Blue, a Who's That Girl és a Spotlight még elkélt volna). Makulátlan. És persze jöttek és jönnek még további best ofok, de ennek nyomába soha nem érhet egy sem (mint ahogyan a 2007-től kiadott öt Madonna-koncertlemez sem jelentős, persze élőben nagyon is lenyűgöző, így a koncertfilmek már simán az ajánlott kategóriába tartoznak: ilyen például az 1990-es Blond Ambition World Tour Live, a későiek közül pedig főleg a The Confessions Tour, ami zeneileg is korrektül összerakott.
10.0
Erotica (1992)
Madonna 1990-es válogatására írt egy dalt Lenny Kravitz, a Public Enemytől (és még eredetibben James Browntól) csórt alapra szült Justify My Love a Soul II Soultól inspirálódott, de véletlenül megteremtette a triphophangzást is, és ez a fülledt erotikájú dal lett az ötödik nagylemez egyik eszményképe, bár egyik dalban sem valósult meg olyan tökéletesen. A house-os (Fever, Deeper And Deeper) és a new jack swinges (Bye Bye Baby, Where Life Begins) szerzemények között akad szuper, és oké, a Waitingből alighanem Tricky is tanult, sőt az I’m Breatlesshez hasonlóan ez is konceptlemez. Ám a nagy sokszínűségben (és túlfűtött, sötét klubokban) kissé elveszett a fókusz, a számok fele túl hosszú és a színvonal is ingadozik kissé.
7.5
Bedtime Stories (1994)
A fókusz itt a szintén meglévő kaleidoszkópikusság ellenére is élesebb, leginkább valahová a korszak r&b-jére és downtempós popjára irányul. És bár nagy baj nincs semelyik dallal, de közben egyik sem emelkedik ki (még a következő lemez hangzását megidéző Bedtime Story a legerősebb). Ez volt az a pillanat, amikor Madonna először követett rossz szimattal trendet, és tűnt úgy, hogy kikopik az első ligából.
6.5
Evita (1996)
Nem.
3.0
Ray Of Light (1998)
De – mondta Madonna. A rétegzett, ihletett – bizonyos értelemben váratlan – visszatérő album. Újra remek forma és újra aktuális, trendben lévő forma. Vagy újra a trendkövetés, szemlélet kérdése, hiszen az elektronika 1998-ban annyira a levegőben volt, hogy már egy évvel korábban kifacsarta a U2 vagy David Bowie is a mainstreamben. Persze Madonna remek érzékkel támaszkodott egy undergroundban is partvonalon (vagy inkább határok között) állóra, William Orbit pontosan az a művész, aki erre a némi negédességet sem megvető kommersz „okos” hangzásra született: „érdekesen” ambientes, triphoposan elektronikus, valóban sok réteget elbír, de viszonylag hamar ki is lehet szipolyozni (én már nem bírom meghallgatni). A legjobb dalokat (Nothing Really Matters, Frozen) még mindig Leonarddal írta Madonna és egy Belinda Carlisle mellől ismert profi szakival, Rick Nowelsszel (The Power Of Good-Bye, To Have And Not To Hold, Little Star). A reinvenció egyik iskolapéldája.
8.5
Music (2000)
És innentől végképp nem kellett már semmit bizonyítania, jöttek tehát a majdnem mindig új társakkal, mindig újat mutatni igyekvő lemezek. Madonnából újat, de mindig olyat, ami már divatban volt a világban. Még ez a leginkább Mirwais-jal összerakott Music volt a legerősebb, a címadó szám és a Don’t Tell Me egészen dögösen szóltak 2000-ben a kommersz popban.
8.0
American Life (2003)
Nem csoda, hogy Madonna kitartott Mirwais mellett, akivel minimalista, folktronikás, progresszív zenét alkottak a meglehetősen politikus, társadalomkritikus szövegekhez - és ez így együtt már túl sok volt a (főleg amerikai) törzsközönségnek. Pedig Mirwais feszes, pattogó beatjei máig elevenek, ez az énekesnő legkarakteresebb lemeze a 21. században (és még jól is öregedett).
8.0
Confessions On The Dancefloor (2005)
A Les Rhytmes Digitales-os, Zoot Woman-os Stuart Price az új hangzásfelelős társ (az előző két turnéért felelt korábban Madonna mellett), az ABBA-t mintázó Hung Up diszkóbomba egycsapásra helyre tette a romlásnak indult renomét. A dj-szetteket idéző electro house-os, elektró-diszkós, nu-discós lemez néha olyan, mintha felelőssé lehetne tenni az edm-ért. Az biztos, hogy Price legnagyobb dobása, mert ezzel hiába lépett a sztárproducerek közé, később senkivel nem tudott ilyen hatásos lenni (a két utolsó Pet Shop Boys-lemez nem miatta jó és a Confessions... nem is öregszik túl szépen).
7.5
Hard Candy (2008)
Ilyen éles váltás sem volt még Madonna pályáján. És ilyen elhibázott sem. Kifutó modelleket próbált a popsztár még egyszer reflektorfényben mutogatni. Kell-e mondani, hogy milyen hatással sikerült a mutatvány. Pedig Pharrell később még – legalábbis kommersz siker tekintetében – magára tudott találni.
5.0
MDNA (2012)
Na még egy furcsa váltás, de ezúttal már nem meglepő. És az edm 2012-ben legalább még nem volt annyira passzé, mint a Timbaland-r&b 2008-ban. Ettől persze még eléggé félrement a végeredmény, illetve közhelyes-semmilyen lett. Madonna vagy Kylie edm-próbálkozásai a rosszabbak?
5.5
Rebel Heart (2015)
Nem olyan karakteres, mint az előző két lemez, de legalább mindkettőnél jobb számokat tartalmaz. Jöhet az újabb kanyar, 2018 végére portugál hatású (batidás és kudurós? alighanem!) albumot ígér az énekesnő.
6.0
Dömötör Endre
A REBEL HEARTRÓL STEINER KRISTÓF ÍRT PROFÜL-KRITIKÁT.
