Poszt-szovjet melankólia – Kortárs orosz zenei színterek

Vajon manapság, egy ilyen szinten globalizált világban releváns még az a tény, hogy egy zenésznek, előadónak mi a nemzetisége? Ha a lehetőségeket, nemzeti zenei piacokat, közönséget nézzük, akkor biztos, viszont ha a hangzást, stílusokat, hozzáállást, akkor kevésbé. Legalábbis a kortárs, menő orosz zenei szcénákat elnézve ez látszik. A 63. Recorder magazin Oroszország és pop fókusztémájában a nagy poprocktörténeti áttekintés és a helyi informátor tippjei (interjúnk Kozlov Sándorral, a Magyar Kulturális Központ kulturális attaséjával) után az aktuális orosz színtereket mutatjuk be (nyitóképen Kedr Livanskiy).

Ettől függetlenül nagyon sok előadónál érződik valami tipikusan orosz, poszt-szovjet melankólia: a felkapott technoproducereik ugyanúgy Berlinben nyomulnak, mint mindenki, ám hangzásukban van valami rozsdásan rohadó ipari, a hiphop- és trapvonalon mozgó oroszok közül sokan ugyanúgy a SoundCloud-esztétikát viszik, mint az amerikai példaképek, de mégis végtelenül kelet-európaiak, azon túl is, hogy sokan oroszul szövegelnek. És bár a szibériai house, a Don-parti posztpunk, a moszkvai ambient is nemzetközi trendekbe illeszkedik, mégis első hallásra megmondhatja bárki, akinek jobb füle van, hogy ezek orosz cuccok. Az viszont kétségtelen, hogy az oroszok trendet nem diktálnak, hanem követik azokat, de mindenhez adnak egy tipikusan orosz ízt, és emiatt számíthatnak nemzetközi figyelemre is.

Az oroszoknak amúgy szerencséjük van, hiszen oldalakon keresztül lehetne sorolni azokat a jelenlegi előadókat, akiket érdemes hallgatni. Az itt következők még ebből a mezőnyből is kiemelkednek. És közülük több a kevésbé ismertek közül került ki.

Rosztovi rock

A legizgalmasabb orosz rockszcéna jelenleg a rosztovi, 2005-ben alakult Motorama (fent) körül virágzik. A négylemezes zenekar főleg sötét, indierockba hajló posztpunkot játszik, és úgy slágeres, hogy közben végig izgalmas is. Mivel az énekes, Vladislav Parshin hangja hangszínében eléggé közel van a néhai Ian Curtiséhez, ezért szokták a rosztovi Joy Divisionnek is hívni a Motoramát. A zenekartagok mellékprojektjeiből is érdemes kiemelni egyet, az Утро-t, Ezen a néven zakatolósabb, hidegebb zenét játszanak, mint a főprojektben, körülbelül az a feeling, amit a Soft Moon csinál.

Orosz outsider house és juke

A Motoramához hasonlóan borús Kedr Livanskiy zenéje is, ő viszont a house felől közelíti a kérdést. Az egész világon egyre menőbb előadó a pár éve csúcson levő outsider house vonatra kapaszkodott fel, viszont az ő orosz énekével, és a táncolható elemek majdnem teljes radírozásával ennek a műfajnak ez a legmelankolikusabb, nosztalgiázásra ösztönző verziója.

Ha tipikusan orosz outsider house van, akkor természetesen van orosz juke is. Ennek Vtgnike a királya, aki a legpörgősebb footwork beatből is olyat csavar, ami tánctéren és fülhallgatóban otthon is ugyanolyan jól működik. Első lemeze, a Dubna Nicolas Jaar Other People kiadójánál jött ki, ami egyenértékű egy „kiváló minőség”-pecséttel.

Műfajhatár-feszegetők

Philipp Gorbachev (balra) már nemzetközileg is ismert név, Boiler Roomban is játszott, rendszeresen turnéztatják Európa menőbb klubjaiban. Gorbachev alapvetően technót játszik, de a kísérteties ráéneklések és az elkalandozó dallamok miatt kicsit mégis különbözik más technóktól. Philipp Gorbachev And The Naked Man projektjével pedig olyan live actet csinál, ami elég messze van minden megszokott elektronikus zenei bulitól, sokkal inkább egy vad performansz-show.

Szintén műfajhatárokat feszeget az USA-ban élő, de orosz származású Slava Balasanov, azaz Slava (jobbra) is. Ő lényegében mindent használ, ami keze ügyébe kerül: gyors és táncolható alapokat dobál össze mindenféle fura hangokból, csipogásokból. Erre lehet mondani, hogy kollázs, más irányból meg azt, hogy poszt-internet esztétika. Viszont igazából tényleg nehéz bármihez hasonlítani Slava fura, műanyag, harsány számait.

18+-OS TABUTÉMA SLAVA VIDEÓJÁBAN.

Éjszakai partyélet Moszkvában

Két moszkvai producert érdemes egy füst alatt letudni: ha valaki belehallgat OL (az igazi nevén Oleg Buyanov) és Art Crime dolgaiba, akkor máris lehet valami halvány elképzelése arról, hogy milyen éjszakai partyélet folyik az orosz fővárosban. Azaz mire számíthat az, aki a sötétebb elektronikus zenékhez vonzódik, és baszatna egyet Moszkvában. OL nagyon kemény, durva, mocskos technót csinál, ami simán megállná a helyét egy berlini fétisbuliban is. Art Crime viszont inkább a misztikusabb oldalról közelít, zongorafutamokat, elkalandozó szintiket is bevet, a végeredmény pedig olyan hipnotikus tud lenni, hogy arra el lehet veszni rendesen egy buliban.

Vidéki zaj és pop

Moszkván kívül is van élet természetesen: az észak-orosz Karéliában Anya Kuts és Ivan Zoloto körül formálódott egy miniszíntér. Ők ketten Love Cult néven alkotnak egy duót, ami nyers noise, de azért ijesztgetős dallamokat is használnak, amivel egyre népszerűbbek az internet sötétebb bugyrainak hála, szerte a világon. Viszont amivel talán még nagyobb hatást érnek el, az a Full Of Nothing nevű kazettalabeljük, ahol főleg az ő világukhoz hasonló orosz előadókat adnak ki. Például Hmot is a Full Of Nothingnál jött ki először. Őt egyébként Stanislav Sharifullinként anyakönyvezték, és a szibériai underground elektronikus zene egyik nagy reménysége. Valamint érdemes még megemlíteni ennél a kiadónál Fedor Pereverzevot (aka Moa Pillar), aki nem ismer mást, csak a kompromisszumképtelen dark technót.

Arra, hogy Szibériában nem csak beteg lelkületű elektronikus zenék vannak, Katya Shilonosova szállítja a bizonyítékot. Az NV (fent) művésznéven zenélő Katya csilingelős avantgard popot játszik, nagyon sok nyolcvanas évekbeli japán popzenei hatással: játékos, szellemes, illetve egyszerre tud intim és távoli lenni. És van egy jó zenekara is: a Glintshake.

Távolról NV-t visszhangozza Celebrine & Alien Delon duója is, annyiban mindenképp, hogy ők is a nyolcvanas évekhez nyúltak vissza inspirációért. Delonék a sötétebb szintipopokat használják ugródeszkának, viszont mélyen gyökerezik a zenéjük az orosz popzenei hagyományokban is, tipikisan kelet-európai hangzású elektronikus zenét csinálnak ugyanis. Ők Oroszország válasza a HTRK-ra.

Nők a dj-pult mögött

A szintén szibériai, Krasznodarban élő Mira Ishome (lent) is feltörekvő techno dj, aki illeszkedik abba a világszintű trendbe, hogy egyre több nő áll be a keverők mögé. Az ő munkái sokszor hajlanak ambientbe, de pont elég basszusnehezek ahhoz, hogy ne valami olcsó, otthonra való easy listeningnek hassanak.

Aki viszont az orosz dj nők közül eddig a legtöbbre vitte (természetesen Nina Kravizon kívül, akit biztosan nem kell bemutatni), az Inga Mauer. Ő egy ideje már Amszterdamban él, de akinek nem ismerős, első hallásra tuti azt gondolná, hogy berlini. Súlyos szettjei elég gyakran szórakoztatják is a Berghain közönségét.

Napfényes bulizenék

Talán meglepő, de Oroszországból jönnek igazi napfényes zenék is, erre példa Sergey Suokas house zenéje. A Ricardo Villalobost megidéző számok azért nem teljesen mentesek mindenféle sötétségtől, és különböző fura field recording-részek is keverednek beléjük.

Szintén a bulisabb oldalt képviseli a Yung Acid is, amit persze már a névből is ki lehet logikázni. A kazani dj-duó house-t, technót, grime-ot kever össze úgy, hogy annak egy célja legyen: izzadásig ugráltatni a tömeget. Pixelord, vagyis Alexey Devayin is nagyon hasonló megközelítésű dj: magas bpm-ű modern tánczenék, a garage-től a footworkig keverednek nála, hogy garantált legyen a szórakozás.

Leonid Lipelis is szórakoztatni szeret, amit szexi diszkó és house házasításával el is ér könnyedén. A moszkvai producer a L.I.E.S. kiadónál kötött ki, amiből következik, hogy nem csak szexi, hanem menő és dögös is a zenéje.

Ruszkihop

Oroszországban nem csak az elektronikus zenéknek, hanem a hiphopnak is megvannak a helyi mutációi is, ezek viszont sajnos viszonylag kevésbé izgalmasak. Főleg oroszul szövegelnek a rapperek, és az oroszul beszélő kritikusok szerint többségben eléggé prosztó, ötlettelen stílusban. A mainstreamben egy az egyben átvették a feketék kliséit: pénz, nők, drogok, magas élet.

Üde kivétel Tatarka (fent), aki nos, mondjuk úgy, hogy alternatív női rapper. Rappelni nem igazán tud, inkább ironikus a megközelítése, de van a zenéjében valami olyan szláv báj, ami miatt nehéz neki ellenállni. Az alapok pedig kifejezetten szórakoztatóak, de messze vannak a mostanában menő trapvonaltól. Illetve vannak kicsit rave-be hajló számai is Tatarkának, ami annak köszönhető, hogy szokott együtt dolgozni férjével, Ilya Prusikinnal, aki a Little Big nevű happy hardcore/rave formáció oszlopos tagja. Ha valaki szereti a Die Antwoordot, annak őket is érdemes csekkolni, mert legalább annyira őrültek és harsányak.

Kálmán Attila