Filmrecorder. Viccesebb és pörgősebb lesz a magyar Teljesen idegenek

A tavalyi év váratlan sikerfilmje volt a Teljesen idegenek, most pedig sorra készülnek belőle a remake-ek. A görög, a spanyol és a francia verzió után BÚÉK címmel még az idén bemutatják a magyar változatot is, Csányi Sándorral az egyik főszerepben. A magyar alkotókat kérdeztük, hogyan csavarják meg az olasz eredetit. (A friss, 60. Recorder magazinban ismét van filmes melléklet, a Filmrecorder.)

Egyszerű, de zseniális alapötlet a Teljesen idegeneké: hét barát összejön vacsorázni, és elhatározzák, hogy ha csak egy este erejéig is, de nem lesznek titkaik egymás előtt. Kiteszik az asztalra a telefonjaikat, és felolvasnak minden SMS-t, kihangosítanak minden hívást, amit kapnak, és miközben szórakoztatóan egyensúlyoznak a biliborogatós drámázás és az olaszos poénkodás között, okos kérdések özönét zúdítják a nyakunkba. Tényleg jó lenne, ha minden titkunk lelepleződne? Hazugságban élni a jobb, vagy szétrobbantani egy kapcsolatot a radikális őszinteséggel? Egyáltalán, mit jelent őszintének lenni: be kell vallanunk minden apró stiklit és bűnös gondolatot, vagy van olyan, amit muszáj magunkban tartani, hogy működjön egy párkapcsolat?

A Teljesen idegenek igazi sikertörténet: tarolt az olasz Oscaron és az olasz mozipénztáraknál, és ma már alig van olyan ország Európában, ahol ne vásárolták volna meg a remake-jogokat. A görög verzióra tolongott a közönség, a spanyol változat a hazájában majdnem annyi pénzt hozott, mint a legutóbbi Star Wars. „Ez egy könnyen megcsinálható film: szinte végig egy díszletben játszódik, így nem kerül sok pénzbe, ugyanakkor nagyon aktuális: a fiamat ugyanúgy érdekli, mint a 67 éves nagynénémet” – magyarázza Zákonyi S. Tamás producer, miért nem volt kérdés, hogy magyar verziót forgassanak a filmből.

A spanyoloknál a véres és groteszk filmjeiről ismert Álex de la Iglesia gondolta újra a Teljesen idegeneket egy kicsit erőszakosabb és a természetfelettivel kacérkodó formában, amikor nagyobb szerepet osztott a holdfogyatkozásra, nálunk pedig a verbális humorban erős Divinyi Réka–Goda Krisztina szerzőpáros csapott le a filmre – még azelőtt, hogy forgalmazásba került volna Magyarországon.

Divinyi Réka | Fotó: Pozsonyi Janka

„Amikor nálunk is sikeres lett a film, sokat vacilláltunk, hogy megcsináljuk-e a remake-et, de mivel csak művészmozikban forgalmazták a Teljesen idegeneket, sok emberhez nem jutott még el” – mondja a forgatókönyvet író Divinyi Réka, aki az átdolgozásnál szem előtt tartotta a hazai nézői igényeket. „Egy kicsit a vígjáték felé toltuk el a hangvételt. Nem akartuk azt csinálni, mint a görögök, akik egy az egyben újraforgatták az eredetit, ezért több ponton is változtattunk. Viccesebbre vettük a párbeszédeket, és lehámoztuk róluk a mediterrán hangvételt, mert ezek a nagy gesztusok idegenek a magyar ízlésvilágtól. A miénkben feszesebbek a megszólalások, gyorsabban felpörög a sztori, és a humor is olyan lesz, ami jobban érthető a magyar nézők számára.”

Hogy a magyaros humor ezúttal nem erőltetett szóvicceket és prosztó poénokat takar, arra garancia lehet a váltás, amit a szereplők munkaköri leírásában eszközöltek. „Az is feldob lehetőségeket a történetben, ha egy bunkó taxis és egy szofisztikált pszichológusnő találkozik, de én nem igazán hittem el, hogy ők a való életben is összejárnak. Fontos volt, hogy a társaságot ma is összekösse valami, különben nincs jelentősége, ha kiderül, hogy nem őszinték egymással. A mi társaságunkat értelmiségiek alkotják, akiknek az életében más közös pont is van azon kívül, hogy régen egy iskolába jártak” – mondja Divinyi, aki azt is elárulta, miért nyírtak vissza a karakterek életkorából. „A negyvenes korosztályból válogattuk a színészeket, mert így be tudtunk hozni egy párválasztási problematikát, de ügyeltünk rá, hogy ne legyenek túl fiatalok a szereplők, mert csak akkor van tétje annak, hogy a titkok kitudódásával szétesik egy élet, ha az az élet már tart valahol.”

A Teljesen idegenek spanyol változatának szereplőgárdája

Ha nálunk nem is divat külföldi filmet remake-elni (Gothár Péter Magyar szépségén kívül így hirtelen nem is tudnánk másikat említeni), értelme ugyanaz lehet, mint Amerikában: elsimíthatják a kisebb dramaturgiai döccenőket, az ismert hazai színészekkel nagyobb érdeklődést generálhatnak, és a multiplexekben forgalmazva szélesebb közönséghez juttathatják el az új verziót. És ehhez magyarosítani sem kell mást a humoron kívül, hiszen a téma univerzális: a mobilok a világon mindenhol megváltoztatták, hogyan kommunikálunk egymással, a homofóbiát mi sem lexikonokból ismerjük, és a házasságokat itt is szétmarják az élethazugságok. A párválasztási problematikában mégis akad egy kis hazai íz: Magyarországon, ahol több a válás, mint a mélyen vallásos és családcentrikus olaszoknál, úgy alakítják át az alaphelyzetet, hogy szinglik is érkeznek a szilveszteri vacsorára.

A Teljesen idegeneket a szellemes párbeszédek és az aktuális kérdések mellett a karakteres arcok adták el, a szereplőgárda pedig a BÚÉK munkacímen futó hazai verzióban is erős. Elek Ferencre mintha ráöntötték volna a tutyimutyinak látszó tornatanár figuráját (Peppét), az eddig főként naivákat játszó Törőcsik Franciskára pedig az idealista szerelmest (Biancát), aki mindent elhisz a bunkó taxisofőrnek (Cosimónak), aki nálunk ugye már nem bunkó taxisofőr lesz – talán ezért is játssza a jófiús mosolyú Lengyel Tamás. A zugivó Carlottaként Bata Éva perlekedhet a Godáéknál régi motorosnak számító, de a hősszerelmes romkom-szerepeit most egy szorongó és félrelépő figuraként lebontó Csányi Sándorral (Lelével), Szávai Viktória pedig a pszichológusnő (Eva) gúnyos riposztjait oszthatja szét – valószínűleg neki csapja majd a szelet elkeseredetten Mészáros Béla (Rocco).

Arra pedig már most fogadásokat köthetünk, hogy megosztó lesz a film. Megosztó volt már az eredeti is, legalábbis a nagy fordulat a végén, ami átértelmezte az egész történetet, és rákérdezett, hogy tényleg az őszinteség-e a legnagyobb érték egy kapcsolatban, és mi az a pont, amikor egy kegyes hazugság kegyetlenné válhat. Divinyiék ezen is csavartak egyet, hogy meglepetéssel szolgáljanak azoknak, akik látták az olasz filmet, és azért is, mert nem értettek egyet a film végkicsengésével. „Keserű gondolattal zárult a Teljesen idegenek, mert azt sugallta, hogy csak úgy menedzselhető a párkapcsolatunk, ha tovább hazudunk egymásnak. Ez pedig szerintem egy kicsit leegyszerűsítette a dolgokat, hiszen az igazság is lehet felszabadító attól, hogy egy másik esetben lerombol egy kapcsolatot. Mi más szempontból vizsgáltuk meg, hogy mennyi őszinteséget bír el egy emberi kapcsolat, mint az olasz film.”

Egy ember lesz csak, akit se meglepni, se megosztani nem fog a felemelőbb végkicsengésű remake: Paolo Genovese, a Teljesen idegenek rendezője, aki garantáltan nem nézi meg a BÚÉK-ot. „Mondhatnám, hogy fantasztikus dolog, hogy remake-ek készülnek a filmemből, de nem igazán örülök neki. Megnéztem a spanyol verziót, és utána eldöntöttem, hogy többet nem fogok. A mi filmünk azért lehetett sikeres, mert egyensúlyba hozta a humort a drámával, ők viszont vegytiszta vígjátékot forgattak belőle” – mondta új filmje, A hely budapesti sajtótájékoztatóján az olasz rendező, aki megengedő jogtulajdonosként nem köt ki semmit a remake-készítőknek, csak azt szeretné, ha megtartanák a vígjáték és a dráma egyensúlyát – erre a humorosabb hangvétel ellenére a BÚÉK is törekszik majd.

A Teljesen idegenek görög változatának szereplőgárdája

Genovese arról is mesélt, hogy a Teljesen idegenek kulturális jelenséggé vált hazájában, és olyan szinten lázba hozta az olaszokat, hogy az utcán, a sajtóban és a késő esti talkshow-kban is erről beszélgettek. Érthető a siker, hiszen a Teljesen idegenek egyszerre volt elgondolkodtató és vicces, tele idézhető bon mot-kkal arról, hogyan váltak a mobiltelefonok az életünk fekete dobozává. Nem voltak nagy titkai, egyszerűen csak telibe találta, mi foglalkoztatja manapság az embereket – ezt pedig, reméljük, a BÚÉK is meg tudja majd ismételni, amikor november végén mozikba kerül.

szöveg: Soós Tamás