Politikai ügy – Magyar zenészek a politikai szerepvállalásról (1. rész)

2018.03.27. 11:00, rerecorder

woodykillsfascists1.jpg

2018-ban országgyűlési választás lesz Magyarországon. A popzenének mindig is volt egy politikus hangvételű ága és mindig voltak olyanok is, akik azt mondták, hogy a politika nem való ebbe a szórakoztató műfajba. Hazai előadókat kérdezünk a témáról - háromrészes lesz a sorozat.

Minden megkérdezett zenésznek, énekesnek a következő kérdéseket tettük fel:

01. Adna-e dalt politikai ügyhöz? Vállalna-e fellépést pártrendezvényen? Miért igen, miért nem?

02. Fontos-e politikailag szerepet vállalni, megszólalni, politikus hangvételű dalt, dalszöveget írni ma Magyarországon egy zenésznek, zenekarnak? Miért igen, miért nem?


farkas_kriszti.jpg# Farkas Krisztina (Muzsik és Volkova)

1. A politika közös ügyünk, kihatással van az életünkre, foglalkozni kell vele. Mi foglalkozunk közügyekkel a dalainkban, a koncertjeinken, de nem foglalunk állást egyik párttal kapcsolatban sem, mert annak már nem a színpadon van a helye. Pártrendezvényre hívtak már minket, ilyenekhez azonban nem fogjuk a nevünket adni.

2. Kell erről beszélni, mert a körülöttünk és a világban zajló történésekre a művészetnek is reagálnia kell, azt meg, hogy milyen formában teszi a művész, az már az intelligenciaszintjétől függ, láttunk már sok mindenre példát. Amíg építő jellegű, figyelemfelhívó, gondolkodásra késztető ez az attitűd, addig támogatandó, de ha kirekesztő, sértő és szélsőséges, akkor már káros. Szóval veszélyes terep ez, de foglalkozni attól még kell vele.


iamyank.jpg# iamyank

1. Korábban elkészített dalt biztosan nem. Konkrétan erre a célra talán készítenék, de csak akkor, ha tudok azonosulni a párttal, viszont még ebben az esetben sem adnám szerintem a nevem a munkához. Pártrendezvényen egyelőre nem tudom elképzelni, hogy fellépjek. Biztos vagyok benne, hogy a közönségem vallásilag és politikailag is teljesen diverz, nem szeretném megosztani őket.

2. Fontos a szociális, társadalmi, emberi kérdésekről beszélni, üzenetet közvetíteni, akár vitatkozni, de nem szükséges szerintem párt mögé állni. Vannak olyan alapvető, örök, emberi elvek, amiket időnként megpróbál meglovagolni egyik vagy másik oldal, de véleményem szerint a művészeknek ezeket az ökumenikus elveket kell közvetíteniük, és nem az aktuális, eltűnő, feltűnő gittegyletek helyezkedéséhez asszisztálni.


jones_vera.jpg# Jónás Vera (Jónás Vera Experiment)

1. Tiniként nagyon aktívan tudtam párthoz kapcsolódni. Aztán hamar kiderült, hogy jó sokat loptak, szétkorruptkodtak mindent, amit lehetett és a szimpatikus ideológia mögött egy nagy lufi volt. Szóval csalódtam, azóta nem hiszek a politikusoknak, de személyesen ismerek párat, izgat a vita és szívesen meghallgatom őket, viszont nekem nem az a dolgom, hogy pártok mellett ácsorogjak, sokkal inkább fontos ügyek mellé adom szívesen a nevem, sőt!

2. Szerintem politikailag nem fontos, társadalmilag viszont kulcskérdés, hogy mit gondol a művészvilág. Szerintem egy jó művésznek mindig ellenzékben kell lennie, kritikusan kell gondolkodnia, hogy tükröt mutasson a társadalomnak. Persze szinte minden égető téma politikai kérdés lesz így vagy úgy, pont ezért fontos csak bizonyos ügyekben reagálni és véleményt nyilvánítani, semmint egy párt programja mellé állni.


krubi_1.jpg# Krúbi

1. Megrendelésre semmiképpen nem írnék politikai dalt. Azokat a politikai ügyeket, amelyek magamtól is foglalkoztatnak, úgyis beleírom a számaimba. Arról, ami nem jön magától, pedig nem szeretnék írni. Pártrendezvényen abban az esetben vennék részt, ha 100%-ig azonosulok az adott párttal, aminek igen kicsi a valószínűsége. A félreértés elkerülése végett: nem azt mondom, hogy nem érdemes támogatni egy pártot, ha csak részben azonosulsz az általuk képviselt érdekekkel, vagy hogy nem érdemes a legkisebb rosszra szavazni, de szavazni egy pártra és a művészi produkciómat összekötni egy párt nevével, két különböző dolog.

2. Szerintem nem. Nyilván nem is minden zenész ért annyira a dologhoz, hogy érdemes legyen hozzászólnia. Elég szörnyű lenne, ha elvárás lenne a zenészek felé, hogy álláspontot foglaljanak ilyen kérdésekben akkor is, ha egyébként nem érdekli őket. Én a művészi önkifejezés híve vagyok, mindenki írjon arról, ami foglalkoztatja, vagy amiről írni szeretne. Inkább az a kérdés, hogy hány olyan zenész van, aki szívesen írna ilyesmiről, csak nem mer. Ha közülük mindenki venné ehhez a bátorságot, az persze szuper lenne, de nem hibáztatok senkit, aki nem akarja a megélhetését kockáztatni egy megosztó politikai állásfoglalással.


lovasi_andras_3.jpg# Lovasi András (Kiscsillag)

1. Ha alaposan válaszolnék, vissza kéne kérdeznem, mit értesz politikán, de ha azt értjük alatta, amit ma a magyar választók többsége ért, akkor nem, és nem a válasz. De már a pártpolitika is felismerte, hogy kár erőltetni, a normálisabb zenészek, énekesek nem szívesen állnak ki egy az egyben valamilyen politikai oldal mellett, mert nem éri meg. De ha azt nézed, hogy a jelenlegi politikai vezetés, hogyan foglalja el a popzene nyilvános fórumait is (fellépési lehetőségek, Petőfi és kereskedelmi rádiók), akkor erre már nincs is szükségük.

2. Fontos lenne, hogy  sok olyan dal szülessen, amik beszélnek arról a közegről, amiben élünk, már csak azért is, mert ha nem vagyok kíváncsi rá, akkor is szembejön velem az egybites kormánypropaganda, meg ennek következményei, egy csomó abszurd, elhazudott helyzet. Szóval én örülök neki, ha hallok ilyen "közérzeti" dalokat, nem érzem magam annyira egyedül. Amiket pedig a megfelelési kényszer irat a mostani rádiókompatibilis zenekarokkal, azok is jók arra, hogy röhögni lehessen rajtuk. Lelkük rajta. 


nove_soma.jpg# Nóvé Soma (Middlemist Red)

1. Csak olyan ügyekhez adnánk a dalainkat, amikkel mind azonosulni tudunk és amivel rokonszenvet érzünk a zenekaron belül. Jelenleg az itthoni politika ebbe nem tartozik bele.

2. Abszolút zenekarfüggő, hogy fontos-e a politikai szerepvállalás. Vannak olyan együttesek, akiknek a szájából hitelesen hangzanak el az ilyen témákat érintő dalok és ugyanúgy vannak, akikre ez egyáltalán nem igaz, még ha törekednének is rá. A mi dalszövegeink sosem érintettek ilyen témákat és nem feltétlen azért, mert hidegen hagyna minket a politika, hanem sokkal inkább azért, mert számunkra az alkotói folyamatokban egyáltalán nem jelennek meg politikát érintő kérdések.


rakosi.jpg# Rákosi


1. A mindenkori magyar politikai színteret, morált, szintet tekintve már a kérdés is alapvetően sértő.


2. Fontos annak, aki fontosnak tartja. Ezt nem lehet előírni. A zenekarok, ha politikai témájú szövegeket írnak, azt valószínűleg azért teszik, mert magánemberként is ugyanazok a dolgok zavarják őket, mint bárki mást, aki nem játszik zenekarban. Ezt nem feltétlenül valami küldetéstudat motiválja. Egy jó zenekar nem tanít, befolyásol, hanem közösséget vállal.



sallai_laszlo.jpg#
Sallai László (Felső Tízezer, The Somersault Boy)

1. Két dolog miatt nem, egyfelől mert nem látok arra semmilyen garanciát, hogy bármelyik ténylegesen politizáló párt (vagy tíz főnél nagyobb csoportosulás) biztosan hitelesen fogja közvetíteni az én ügyeimet most, öt és tíz év múlva. Ha a jelenlegi pártok és pártpreferenciák ideológiák mentén szerveződnének, akkor el tudnám képzelni, de akkor sem tartanám szükségszerűnek. Másfelől azért nem vállalnék ilyet, mert kevés dolog taszít jobban az akolmelegnél.

2. Ha valaki propagandává silányítja a saját dalszövegeit, az gáz. Ha valakinek a szövegeiből nem derül ki az, hogy melyik korban és országban született, az se jó. Azt gondolom, hogy nyíltan aktuálpolitizálni egy dalszövegben nem jó, de nem a kockázat miatt, hanem azért, mert nagyon rövid a szavatossági ideje. Ha azonban egy dalszöveg értelmezési horizontja képes túllépni a napi híreken és egy koherens világnézetet tud adni, az sokkal nagyobb eredmény, mint a profétikus költő szerepében tetszelegni.


szabo_benedek.jpg#
Szabó Benedek (Szabó Benedek és a Galaxisok)

1. Ebben az országban már az ember nemi élete is politikai ügy, illetve a központi kommunikáció szerint az is pártrendezvény, ha három haverommal kiállunk a sarokra üvöltözni, szóval ebben az értelemben persze. A nekem fontos témákat általában nem pártok, hanem civil szervezetek képviselik, de ha náluk lépek fel, az újbeszéd szerint az is politikai tevékenység, szóval az ember mentális egészsége érdekében érdemes elengedni az aggodalmaskodást és játszani, ahol akarsz.

2. Szerintem mindenki arról írjon, amiről írni akar. Ha szerelmes valakibe és el szeretné mondani, akkor arról, ha hánynia kell Németh Szilárdtól, akkor arról. Az a fontos téma, ami neked fontos. Félni biztosan nem szabad semmitől.


szaloki_agi.jpg#
Szalóki Ági

1. 2010-ben egy párt megvette volna egy dalomat. Némi mérlegelés után nemet mondtam. Azért mondtam nemet, mert a dalaim többsége családokban, otthonokban szól. A dalaim jó érzésből, szabadságból, örömből születtek és azért, hogy a bennem és zenésztársaimban élő jó érzéseket átadjuk a hallgatóinknak. Nem szeretném, hogy választási kampányokkal, politikával kössék össze a dalaimat a hallgatók. Ezután sem lesz másképp.

2. Annak, aki szellemileg elkötelezettje egy politikai pártnak, annak bizonyára fontos politikus hangvételű dalszöveget írni ma Magyarországon. Véleményem szerint erre hitelesen(!) ma egyetlen magyar zenész sem képes. Bizonyos ügyekben fontos volna többeknek megszólalni, főként azoknak, akik sok embert tudnak megszólítani. Ami engem illet, jónéhány ügyben megszólaltam és kiálltam már az elmúlt tíz évben. A magyar gárda alapítása ellen, a kereskedelmi dolgozók munkabérének emeléséért és a rájuk vonatkozó törvények betartásáért illetve megújításáért, Geréb Ágnesért és az otthonszülés törvényi szabályozásának rendezéséért, az egészségügyi dolgozók bérének rendezéséért, a Nagymező utcai fasor megóvásáért. Sajnos a zenészek – és ezen belül a sikeres zenészek 99.9 %-a – passzív és cinikus. Amit tudok, megteszek, de azáltal, hogy rétegzenét játszom, túl kevés embert tudok megszólítani. Többször kérdezték tőlem, hogy nem félek-e kiállni. Nem félek, mert nem pártok és politikusok, hanem Magyarország elkötelezettje vagyok. Minden ügyben hiszek, amiért kiállok, és fontosnak tartom, hogy állampolgárként éljek demokratikus jogaimmal.


soerii.jpg# Takács Zoltán Jappán (Soerii & Poolek)

1. Konkrét politikai ügyhöz semmiképp. Magánemberként persze van véleményem, de a popzene számomra alapvetően a szórakoztatásról szól. A politikai ügyek pedig ritkán szórakoztatók. Arra volt már példa, hogy pártrendezvényen felléptünk. A fenti nyilatkozatomból is következik, hogy nekem nem tisztem eldönteni, ki szórakozzon a zenémre. Nyilvánvalóan egy – mondjuk – náci párt felvonulására nem mennék el, de az emlékezetes Quimby/Tusványos-ügyben sem igazán értettem, hogy mi volt a probléma…

2. Sokan felfedezték ezt maguknak mostanában. Szerintem ez már nem az a kor, amikor a könnyűzene hangzatos szlogeneket tud kitalálni, amiket aztán pártok a zászlajukra tűzhetnek. Egyrészt hazánkban senkinek sem áll rendelkezésére olyan stáb, mint egy politikai mozgalom esetében (szövegírók, kreatívok, marketingesek stb.), másrészt, ha valaki kicsit is hitelesnek akarja mutatni magát, az nem gondolhatja komolyan, hogy egy kampányszöveg egy popdalban jól hangzik, illetve hogy valaki elhiggye, ez “ösztönösen” jött belőle.


vitaris_ivan.jpg# Vitáris Iván (Ivan & The Parazol)

1. Nagyban függ attól, hogy milyen ügyhöz kellene a dalt adni. Van példa arra, hogy politikai töltésű, de jó ügy mellé áll egy zenekar a dalával, és van olyan példa, amikor ugyanilyen esetben ez borzasztóan sül el. Pártrendezvényekre is ugyanez igaz. Nem szeretnénk, ha pártok bannerei alatt, politikusok beszédei között kéne zenélnünk. A mi művészetünk nem erről szól, és nem szeretnénk alkalmazni olyan rendezvényekre, ahová nem vagyunk odavalóak.

2. Egy művészt mindig is foglalkoztatni fog, hogy mi történik körülötte. Az életünk része a politika, a saját bőrünkön tapasztaljuk, így a téma kikerülhetetlen. Fontosnak tartom, hogy ne fordítsuk el a fejünket és ne féljünk tőle. Személy szerint nem tartom indokoltnak a túlzott, megmondó szerepet, szerintem a mi feladatunk az, hogy adott esetben görbe tükröt tartsunk, beszéljünk a problémákról, arról, hogy mi rossz és mi nem, és nem az, hogy sárt dobáljunk.

(folytatjuk)

https://recorder.blog.hu/2018/03/27/politikai_ugy_magyar_zeneszek_a_politikai_szerepvallalasrol_1_resz
Politikai ügy – Magyar zenészek a politikai szerepvállalásról (1. rész)
süti beállítások módosítása