Politikai ügy – Magyar zenészek a politikai szerepvállalásról (2. rész)

2018.04.02. 19:05, rerecorder

music-and-politics.jpg

2018-ban – most vasárnap, április 8-án – országgyűlési választás lesz Magyarországon. A popzenének mindig is volt egy politikus hangvételű ága és mindig voltak olyanok is, akik azt mondták, hogy a politika nem való ebbe a szórakoztató műfajba. Hazai előadókat kérdezünk a témáról – háromrészes lesz a sorozat, az első blokkban tizenketten mondták el a véleményüket, most szintén tizenkét hazai szereplő nyilatkozik és majd még jön egy zárófejezet is a hét második felében.

Minden megkérdezett zenésznek, énekesnek a következő kérdéseket tettük fel:

01. Adna-e dalt politikai ügyhöz? Vállalna-e fellépést pártrendezvényen? Miért igen, miért nem?

02. Fontos-e politikailag szerepet vállalni, megszólalni, politikus hangvételű dalt, dalszöveget írni ma Magyarországon egy zenésznek, zenekarnak? Miért igen, miért nem?

 

boggie_2.jpg# Boggie

1. Nagyon szeretném, ha olyan országban élnénk, ahol a politikai véleményt szívesen, boldogan és nyíltan fel lehet vállalni. Viszont sajnos a mai politikai kultúra nincs abban az állapotban, amiben ezt biztonsággal meg merném tenni. Én a magam részéről nem szeretném politikai identitás alapján megosztani a közönségemet, ezért igyekszem a politikai jellegű eseményektől távol maradni.

2. Mindig fontosnak tartottam, hogy a popzene releváns üzeneteket fogalmazzon meg. Legyen szó szerelemről, társadalomkritikáról, politikáról és a többi, fontos, hogy egy előadó őszinte és önazonos legyen. A „táncoljunk és szeress” típusú dalok mellett komplexebb üzenetekre is szükség van. Ha valaki politikai témában tud fontosat mondani, szerintem annak is abszolút helye van a popzenében. Ez mindig így volt, és szerintem így is kell lennie.


brody_janos.jpg#

Bródy János

Menedzsere válaszolt: „Az alábbi kérdésekre a válaszok az eddigi működéséből kiderülnek.”


czk_sebo.jpg# Czakó-Kuraly Sebestyén (Cz.K. Sebő, Platon Karataev)

1. Amit én hallgatóként és dalszerzőként a zenében keresek, az a lélek, illetve mélyebb tudatállapotok elérése. Úgy gondolom, hogy ezeken a szinteken nincs helye a politikának, jobb, ha az a felszínen marad, a tudatos gondolkozás pályáján és lejjebb nem fertőz. Számomra emiatt összeegyeztethetetlen a dalszerzés és politika, így nem adnék dalt politikai ügyhöz és pártrendezvényen sem lépnék fel.

2. Amit a fenti kérdésre válaszoltam, természetesen arra a zenei stílusra értendő, amiben én mozgok. Vannak olyan ágazatok, amiben szerintem megvan a helye a politikai hangvételű szövegírásnak. Úgy veszem észre, hogy sok embernek fontosak ezek, talán segítenek csökkenteni a politikából fakadó stresszt és belső feszültséget, főleg tömegben énekelve/kiabálva. Mindemellett én nem érzem úgy, hogy a zenészeknek feladatuk lenne komolyabb politikai szerepet vállalni annál, hogy mondjuk az ilyen jellegű szövegeikre érkezett kérdéseket megválaszolják. Összességében tehát én azt mondom, hogy nem tartom fontosnak.


drmarias_1.jpg# drMáriás (Tudósok)

1. Úgy gondolom, hogy a művész addig szabad és hiteles, amíg nem hagyja magát alkalmazni a politika részéről, nem megy bele az utcájába, sőt, a saját utcájából lő rá vissza minden művészeti fegyverével. Ma kiállni valamelyik magyar párt rendezvényén alapvetően szörnyű és banális dolog. Azonban lehetnek olyan helyzetek, ügyek, amikor jó, ha egy ügy mellett a művész áll. Hollandiában turnéztunk, amikor a hágai Der Blauwe Aanslag foglalt házban koncerteztünk, s ott elmondták, másnapra demonstrációt szerveznek, mert az önkormányzat be akarja zárni a helyet. Felajánlottuk a segítségünket, ők örömmel vették, s így másnap egy a belvárosban mozgó teherautó tetejéről zenéltünk a városlakóknak, miközben a demonstrálók, jórészt rikító színű hajú punkok és értelmiségiek követték a járgányt, s hangosbeszélőkről mondták az angol nyelven előadott számok közt a szövegeiket. Kevés jobb, felszabadítóbb érzésben volt részem zenészként. Végül sikerült elérni, hogy a klub működését még pár évig engedélyezzék, majd persze csak-csak bezárták és lebontották, úgymond útépítési célok miatt.

2004_tudosok_hagaban.jpg

https://en.wikipedia.org/wiki/De_Blauwe_Aanslag
A fotón jobbról balra: Kovács Benedek - gitár, Batha Krisztián dob, drMáriás - szaxofon, ének

2. Úgy gondolom, hogy ez is relatív. Ha egy politikai tartalmú vagy üzenetű dal jó és találó, akkor annak nagy sikere lesz, de aztán jön még hatszáz epigon, s írja másolatban a rettenetes szövegeit, amelyek igazából semmiről se szólnak. Így van ez a többi művészetben is, például a képzőművészetben, ahol sokan témákat és formákat imitálnak, miközben nem értik a dolgok lényegét. A politikai tárgyú, üzenetű alkotás is csak akkor jó, ha zsigeri élmény, ihlet, játékosság és rádöbbenés szüli meg, anélkül nem működik. Tehát írhatunk szöveget Trumpról, Orbánról, Kim Dzsong Unról, Kossuthról, Szél Bernadettről vagy Dzsingisz Kánról, az csak akkor lesz jó, ha nagyon beletalál valamibe, de az tény, hogy az ilyen jellegű dal sokkal nehezebben és érzékenyebben jut el a fülekig, mint egy butácska, szerelmes, szórakoztató, panaszkodó, hízelgő dalocska.


ho_marton.jpg# Hó Márton

1. Ha van olyan ügy, ami dal után kiált, akkor persze. Mondjuk ez tényleg akkor üt igazán, ha minél jobban elrugaszkodik a konkrét ügytől, és nincs az ember arcába tolva az üzenet, megmondva az igazság. Viszont pártfellépésén nem vennék részt, mert egyszerűen nincs már akkora ereje – és igazából értelme sem – egy ilyen fellépésnek.

2. Fontos, nekem az egyik ilyen kedvenc számom Gil Scott-Heron témábavágó dala (The Revolution Will Not Be Televised), meg a Manic Street Preachers akár kampányszövegként is értelmezhető refrénjét is nagyon szeretem (If You Tolerate This Your Children Will Be Next), csak hát nem hiszem, hogy itthon egy ilyen dal eljutna a széles közönséghez. De azért fontos, én nem mondom azt, hogy a zenész maradjon a kaptafánál és ne politizáljon. Csak lehet ezt finoman, elegánsan és humorral is csinálni.


linczenyi_1.jpg# Linczényi Márkó (Kolin)

1. Politikai ügyhöz nem, de társadalmi ügyhöz adnék dalt, ahogy azt már meg is tettem a Nőügy című számmal. Hogyha e mögé a társadalmi üzenet mögé beáll egy politikai párt, az ellen nincs kifogásom, de ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben a politikai párt minden döntésével egyet fogok érteni. Minél több társadalmi üzenet minél több politikai párttal egyesül, annál közelebb hozzuk a politikát az emberekhez.

2. Szerintem ami a legfontosabb az egészben, hogy felelősséget vállaljunk és bátran mondjuk el a véleményünket. Rengeteg olyan dolog van, amiben a többség máshogy gondolkodik, mint hinnénk. Fontos, hogy megmutassuk a választás lehetőségét és minél többféle, minél színesebb vélemény szülessen. Így később el tud indulni egy társadalmi párbeszéd arról, hogy mely ügyek fontosak és melyek nem.


pajor_1.jpg# Pajor Tamás

1. Politikai ügyhöz adnék, sőt már több esetben adtam is dalt, hiszen az életben rengeteg a politikát is érintő tartalom. Bizonyos esetekben az apolitikus magatartás is politikus, hiszen sokszor pont ez a politikával szemben megfogalmazott kritika eszköze. Példának okáért a beatmozgalom establishment-ellenes fellépései is az apolitikus civilek és a professzionális, de a társadalomtól elszakadt politikai elit konfrontációja volt, sok esetben nemcsak proteszt, hanem pro politikai üzenetekkel. A politika rengetegszer – napjainkban különösképpen – szól ideológiai, világnézeti harcról, így hát a valóságra reflektáló alkotók szükségszerűen meg is kell, hogy fogalmazzák politikai érvényű álláspontjukat. Ezzel szemben pártrendezvényen viszont nem lépnék fel, mert legtöbb esetben a politikai pártokkal való ennyire szoros együttműködés erodálja a művészi tartalmat és annak előállítóját is. Úgy vélem, ez nem pusztán működési zavarokból adódik, hanem a pártok lényegéből fakad, a politikai pártok fő célja ugyanis a hatalom megszerzése, amely természetesen lehet legitim, de mivel nem koherens egy művész céljával – már amennyiben az megmarad kreatív alkotónak –, a két cél markánsan elválik és ekkor általában az művészre ég rá a hátrányos bélyeg.

2. A világban tehát óriási kultúrharc zajlik, így akár a mai Magyarországon, akár bárhol máshol egy véleményformáló dalszerzőnek, előadónak feladata megnyilvánulni politikai, közéleti kérdésben, de ezt a feladatot nyilván nem szabad abszolutizálni. Ennek hangsúlyozása vagy mellőzése nagyban függ az alkotó karakterétől. Mindezeken túlmenően arról sem szabad megfeledkezni, hogy a művészi alkotás elsődleges célja azért legfőképpen nem a politikai véleménynyilvánítás, de történelmi szituációk súlyától függően ez is gyakran indokolt lehet és így van ez ma is.


schoblocher.jpg#
Schoblocher Barbara (Blahalouisiana)

1. Nem. Mi is tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar társadalom sok megoldhatatlannak tűnő problémával küzd és minket is foglalkoztatnak ezek a kérdések. A zenekarunk abban hisz, hogy nem a konkrét állásfoglalással tudunk segíteni, hanem mi annak örülünk a legjobban, amikor a különböző politikai gondolkodású emberek a koncertünkön együtt jól érzik magukat.

2. Nekünk nem az a célunk, hogy megmondjuk a közönségünknek, hogy mit gondoljanak, hanem, hogy olyan értéket közvetítsünk, ami gondolkodásra bírja őket. Minden művész beleépíti az alkotásába a véleményét, ki egyértelműbben, ki burkoltabban, de azt gondolom, mi nem a nagy megmondók csoportjába tartozunk.


takats.jpg# Takáts Eszter

1. Soha nem foglalkoztam politikával, és nem szeretnék emiatt ellenszenves lenni senkinek, hogy nem foglalkozom politikával és nem is értek hozzá. Valahol az is előadóművészet, csak nagyobb tétekkel, a tettek következményeit viszont később látják, míg egy koncerten azonnal megtörténik a katarzis. A környezet- és állatvédelemért bármikor fellépek! :)

2. Sok embernek fontos ez, de nem azért, mert hisz valamelyik pártban, hanem mert érdeke hinni benne, tehát fél vagy lehetőséget lát benne magának. Ez így annyira nem frankó. És nem is hiszem, hogy a világban ilyet látni fogunk, hacsak nem Bhutánban, ahol GDP helyett bruttó nemzeti boldogságot mérnek.


tankcs.jpg#

Tankcsapda

A zenekar a menedzserén keresztül válaszolt: „Sajnos ezekre a kérdésekre nem tud a zenekar válaszolni, ahogy az elmúlt 28 évben, úgy most sem foglalkozik a Tankcsapda politikai témájú kérdésekkel. Vagy ha igen, azt a Tankcsapda-dalokban kifejezi.”


tarjan_satelles.jpg#
Tarján Zoltán

(Satelles)

1. Kizártnak tartom, hogy bármilyen politikai párt rendezvényén fellépjek. Vannak eszmék, amikben hiszek, és ügyek amik mellé állok, és el fogok menni szavazni is, de egyik politikai pártban sem bízom meg vakon.

2. Fontos, hogy a dalnak legyen üzenete. Akár a politikai mondanivaló is belefér, pláne Magyarországon, 2018-ban. De fontos megőrizni a függetlenségünket, és azt, hogy ne felejtsük el punkgyökereinket. Számomra a punk nem az önpusztításról szól, inkább alternatívát mutat és nem fogad el gondolkodás nélkül semmit.


urban_d.jpg# Urbán Dániel (Bermuda)

1. Azt hiszem, dalt talán nem adnánk politikai ügyhöz, egész egyszerűen azért, mert a dalaink popdalok, amik hangulatokat ragadnak meg, szórakoztatni szeretnének, nem pedig megmondani dolgokat, megfejteni bármit is vagy akármilyen ideológiához kapcsolódni. Pártrendezvényen fellépni már picit más kérdés, bár magunktól azt sem feltétlen keresnénk. De ha nem valami szélsőséges dologról van szó, és el tudunk jutni új emberekhez, akkor miért ne.

2. A Bermuda popzenekar, ami tényleg nem akar mást, csak szórakoztatni, kiragadni az embert a hétköznapokból. Ehhez pedig sehogy sem passzol a politikai megszólalás, vagy bármi hasonló ideológia beleerőltetése a dalokba.

(folytatjuk)


NÉGY ÉVE POLITIKUSOKAT KÉRDEZTÜNK KEDVENC ZENÉIKRŐL.

https://recorder.blog.hu/2018/04/02/politikai_ugy_magyar_zeneszek_a_politikai_szerepvallalasrol_2_resz
Politikai ügy – Magyar zenészek a politikai szerepvállalásról (2. rész)
süti beállítások módosítása