Kedvenc dancerock-dalaink

2018.03.10. 10:30, rerecorder

Az 59. Recorder Dance & rock fókusztémáját egy idővonal felrajzolásával kezdtük, aztán jött a teljes sztori. Majd kiemelkedő momentumokkal folytattuk: a punkfunk és mutánsdiszkó után érkeztünk Madchesterbe. És folytatjuk még a történeti részt is, de előbb megállunk a saját dance & rock-bulinknál, ami ma este, március 10-én lesz a Beatben! Jöjjenek a Recorder szerzőinek kedvenc dancerock-dalai, ti pedig jöjjetek a buliba!

Csada Gergely

The Rapture: House Of Jealous Lovers (2002)

Tudnék még mondani pár dancerock számot, amit legalább ennyire vagy akár jobban is szeretek, de olyat, ami ennyire nagy hatással lett volna rám nem valószínű. Beleégett az agyamba a pillanat, amikor az MTV2-n először láttam a klipjét és hirtelen nem is tudtam mi ez. Később persze megtudtam, hogy nem annyira nagy újdonság, amit csinálnak, de akkor teljesen új világot nyitott meg, és szerintem nem csak nekem.

Dömötör Endre

Roxy Music: Love Is The Drug (1975)

Ebben a műfajban aztán tényleg nem a szöveg a lényeg, de az "It ain't no big thing to wait for the bell to ring" kezdősor végképp belök táncolni. Igaz, addigra a tizedmásodpercekre megtört dobbasszus már rég bemozdított, a szellősen adagolt többi hangszer meg más-más izomcsoportokat rángat. Feriék a diszkót is ártisztikusan hódították meg, ferisen.

Judák Bence

Happy Mondays: 24 Hour Party People (1987)

Azzal szöges ellentétben, amit a történelemkönyvek írnak, a Happy Mondaysnek igazából kettő darab jó száma volt, és a másik a God's Cop.

Lékó Tamás

The Rapture: House Of Jealous Lovers (2002)

2003 Jacksonville, FL Art Bar klub csápoló lábak a szőnyeggel borított táncparketten. Az enyémek.

Németh Róbert

The Stone Roses: Made Of Stone (1989)

Mert sometimes I fantasize.

Rónai András

Primal Scream: The Lord Is My Shotgun (2002)

Az Evil Heat lemezt a közmegyezés kb. az XTRMNTR utánlövésének tartja, ami ha nem is teljesen alaptalan, azért nem is igaz; például ezen van ez a csodás szám, ami sajnos nem lett egy külön irányzat alapköve, pedig akkor lehetne várni a 2022-ben érkező gonosz indusztriál-blues revivalt.

és egy másik kedvenc

Kong: Ditch (1995)

Mennyi ilyen lemez volt a kilencvenes évek közepén, úristen! A Kong lemeze (Push Comes To Shove) azért nőtt akkoriban a szívemhez, és azért esett most jól újra hallgatni, mert a rock és a groove-ok súlyát egészen különleges könnyűséggel, megfoghatatlan lebegéssel tudták kombinálni.

Salamon Csaba

Gang Of Four: Damaged Goods (1978)

Az unalmas emberek táncparkettje a futógép, a résztávos edzések utolsó száma pedig mindig a Damaged Goods kell, hogy legyen.

Szabó Benedek

Can: I Want More (1976)

Lehet, hogy az volt a legjobb, amikor a Can elkalandozott az ilyenek felé.

Szabó Csaba

Gang Of Four: Return The Gift (1979)

Nem csak a kedvenc posztpunk, punkfunk, dance-rock vagy akármilyen slágerem, hanem simán a popzene csúcsévének csúcsdala. Különdíj: Mind Your Own Business.