Utóirat – Cseh Tamás diszkográfiájához

A héten lett volna 75 éves Cseh Tamás a magyar zene egyik kimagasló alakja. Megemlékeztünk róla egy friss könyv (az Antoine és Désiré - fényképregény az 1970-es évekből - című fotóregény) kapcsán, aztán magyar zenészeknek tettük fel azt a kérdést, hogy mit jelent számukra Cseh Tamás ("Volt egy hős, akinek sikerült"). Most pedig azt javasoljuk, hogy hallgassuk végig együtt a lemezeit.

Nincsen más ebben a cikkben, mint Cseh Tamás megjelent lemezeinek személyes, rövid értékelése. Személyes, mert máshogyan nem lehet. Rövid, mert hosszan is ugyanerre jutnék. Értékelés, mert a magyar zene feldolgozásában nagyon kevés a teljes diszkográfiákat átfogó kritika, egy-egy életműben a lemezek egymáshoz való viszonyának bemutatása. Nincsen benne életrajz (arra ott van két remek könyv: Fodor Sándor: Cseh Tamás című kötete 1995-ből és Bérczes László beszélgetőkönyve, szintén Cseh Tamás címmel 2007-ből). Nincsen benne ideológia (hacsak annyi nem, hogy az én Cseh Tamásom nem katonája senkinek, legfeljebb az indián bölcselet nem közhelyes szólásokban megnyilvánuló ismerője, játékos harcosa, és nem kötődik politikai hatalomhoz, még ha nagyon is politikus, amit képviselt). És nincsenek benne a nem klasszikus nagylemezek, így a Franciaországban megjelent első vinyles Cseh Tamás-lenyomat 1972-ből (Jancsó-filmzene: Psaume Rouge), a Cimbora gyereklemez, a 6:3 filmzene, republic-os levélváltás, katonadalos anyagok, Ady-versmegzenésítés, felmondott indiánmesék, válogatás-cd-k és az Összes dalok időrendben 10 dvd-s koncertanyaga, ahogy a közreműködései (Hobo Blues Band, Hernádi Judit, Törőcsik Mari, Márta István, Kaláka, Koncz Zsuzsa stb.) sem.

VÁLOGATÁS KEDVENC CSEH TAMÁS-DALAINKBÓL.

Ha Cseh Tamás-dalokról beszélünk, akkor nem kérdés, Cseh-Bereményi-dalokról beszélünk. Hogy Cseh Tamás nem volt igazi dalszerző, mert nem ő írta a szövegeket? Ha ebbe a szigorú keretbe nem is fér bele, az engem kicsit sem izgat. Egyrészt dalszerző volt, mert belőle jött ki a dalok zeneisége, a dallamok, másrészt az a fajta szoros dalszerzés, amit Bereményi Gézával folytattak, egy kivételes helyzetet jelent. Hol egyikük, hol másikuk volt a médium, akin keresztül érkezett az ihlet, majd közös alkotással, mindig egy légtérben szülték meg a végeredményt. A dalokban egymás jobbik részei voltak. Sokszor elmondták, egy angyal szállt keresztül a szobán az első dal megírásakor, de egészen biztos, hogy az összes többi jól sikerültnél is. Azaz majdnem az összesnél. Ezt a nyilvánvalót csak azért teszem ide az elejére, mert van, akinek a szemében emiatt kevesebb ez az életmű. Pedig épp emiatt több! Az meg már másik kérdés, hogy a kitétel másik fele, az előadó Cseh Tamás végképp kivételes jelenség, mindegy, hogy nem ő írta a szövegeket – újabb közhely – az ő előadása közben születtek meg ezek a szöveg, minden este, minden színpadon. A Cseh-Bereményi-dalok Cseh előadásában ugyanazt a szintet képviselik, amit Georges Brassens, Fabrizio De André, Leonard Cohen tudott dalaik előadása közben. Oké, élőben csak utóbbit láttam Cseh mellett, de a felvételek alapján ők négyen tényleg egy külön liga (és biztos vagyok benne, hogy más nyelveken, más énekesek is tudnak hasonlót, még ha kevesen is). Az igaz dalnokok, jelentsen ez kinek-kinek bármit is. És akkor még egy túl nyilvánvaló, amit épp ezért csak megemlíteni kell: Bereményi Géza dalszövegei, dalszöveges életműve a legkiemelkedőbb a magyar nyelvű dalszövegírók között. Pont. Benne van minden, tőle tanultak a későbbi legjobbak is. Oké, legyen inkább így: egyik legkiemelkedőbb, elvégre nem verseny ez, vannak még nagyon erős példák. Ám ami az alábbi dalokban megszólal, arra muszáj figyelni.

A lemezek a lemezcímre kattintva hallgathatók, már amelyik megtalálható az interneten.

Levél nővéremnek (1977) 

1970 decemberében (minden bizonnyal akkor) született Az ócska cipő című első dal, aztán a következő években sok száz másik, amik később mindenféle lemezek anyagát képezték, vagy épp be sem mutatták azokat, hogy majd évtizeddel később is felbukkanhassanak műsorokban, lemezeken, koncerteken. Az első dalest – Bereményi gondos összeállításában, mintha konceptlemezt építene –, 1973-ban zajlott a 25. Színházban (sajnos csak archív koncertlemezen jelent meg 2009-ben, stúdiófelvétel ennek a műsornak nem őrzi nyomát – és még Cseh korabeli magnós „demófelvételei” sem közkincsek). A következő években ez az est variálódott, majd 1974-ben Cseh Tamás összebarátkozott Másik Jánossal és megszületett egy formátum, ami már túl jó volt ahhoz, hogy ne legyen belőle lemezanyag: két ember egyként szól önmaga jobbik részét jelképező nővéréhez egy levélen keresztül. Az igen népszerű 1976-os műsor aztán 1977-ben lemezen is megjelenhetett végre. És erről a lemezről nehéz újat mondani, széles körben úgy tartják, hogy ez az egyik legjobb magyar album. Akkor jöjjön még egy közhely, hogy azt is letudjam és ne kelljen több ilyennel foglalkozni: ha valaki évtizedek múlva meg akarja ismerni, milyen volt Magyarországon (elsősorban Budapesten) – ennek a lemeznek az esetében – a hatvanas-hetvenes években élni, a későbbi korongokat is figyelembe véve: a 20. század második felében létezni, az itt és a többi LP-n talán az egyik legpontosabb, legtöményebb választ kaphatja. Vagy akár arra a kérdésre is, hogy milyen embernek lenni. Ennél többet popzene – mert ne féljünk attól, a szentté tett dalok is popzene – nem érhet el. Nekem nem ez a kedvencem a nagy életműből, de nyilvánvalóan az egyik csúcs, csak épp későbbi kiadványoktól többet kaptam.

Antoine és Désiré (1978)

Ez is konceptlemez, sőt igazából a legtöbb az volt. A két archaikus Cseh-Bereményi-alak, Antoine és Désiré történetei állnak össze az előzőnél némileg jelenidejűbb dalfüzérré. A barátság mindenkori egyik lehetséges története, a szocializmus nyomora, az ember önmaga létére eszmélésének filozofikus igényű gondolatmenete van benne. És az, hogy mindezeken felülemelkedve, ezekkel együtt, mi az, ami miatt érdemes élni. Na jó, még egy közhely a Cseh-Bereményi-dalokról, de ez persze igaz minden jó zenére: akkor jelen idejű volt, mára örökérvényű lett. Úgy tudott akkor aktuálisan szólni, hogy közben nyilvánvalóan tud vele azonosulni egy kamasz a kilencvenes évek elején, vagy akár ma is. Hát, a Désiré megnémullal hogyisne lehetne. És ha már értékelés, akkor az elsőhöz hasonlóan ez is tízpontos album, az évtized és minden idők egyik legjobb magyarja.

Fehér babák takarodója (1979)

Itt a nők jelentik a rendezőelvet, a Tékozló Fiú végigveszi addigi életét, az életében szerepet játszó nőket, hogy aztán egy eszményi Vőlegény jelenjen meg és vigye el a fehér babákat. Ahogyan a korai műsorokban egyes dalok az akusztikus gitáros kíséret mellett egy szellős kamarazenekarral kaptak hangsúlyokat, úgy a Levél nővéremnek a Cseh gitárjára felelgető Másik zongorájával és megkapó uniszónójukkal szerzett karaktert. Az Antoine viszont még úgy is puritánnak hatott, hogy azon sokkal többen működtek közre színesítő hangszereken. Na, ezekhez képest meg a Fehér babák már végképp dúsan meghangszerelt poplemez (Péterdi Péter volt a hangszerelő-producer). És nagyon változatos poplemez, a korábban csak ki-kitörő stíluskalandok itt szinte a teljes anyagot jellemzik. De ez is jól állt Csehnek. Persze az fontos, hogy az egykori és jelenlegi nők emlékezete közben folyton mélyre és mindig más gondolatkörbe jutnak el a szerzemények. Nosztalgiával leszámolók a dalok, elpazarolt lehetőségekről szólnak, féltékenységről, elvágyódásról, megbánásról, bűnről és azért boldogságról is. Szóval megint csak csupa olyanról, amit bárki átélhet és ezekben a számokban is át tud élni. Ahogyan Antoine-ék is felbukkannak későbbi dalokban, lemezeken, úgy a Levél nővére, Irén is szerepel itt. Átfolynak egymásba a történetek, szereplők, a teljes életmű egy kerek egész. Ez azért összességében a korábbi kettőnél egy fokkal kevésbé erős LP, bár az A-oldalt záró Ten Years After az életmű egyik legjobbja.

Műcsarnok (1981)

A Műcsarnok szintén a teljesen meghangszerelt dalok módszerével (közreműködik a Bojtorján és sokan mások) mutatja be a magyar és az egyetemes kultúrtörténet néhány fontos alakját. És ez megint egy tökélyre érlelt lemez. Nekem személy szerint a második legkedvesebb, majd csak egy későbbi tetszik még ennél is jobban. Nagyon sok a megrázó, katartikus szerzemény (Arthur Rimbaud elutazik, Petőfi halála, Lee Van Cleef, József Attila, Filmdal), egy szikár arcképcsarnok ez. Ha az előző a nők lemeze volt, akkor ez a férfiaké. Virtus, helytállás, példamutatás. A téma viszont rajtuk keresztül is egyetemes: egy korszak megéneklése, amelyben a valóság idézőjelbe került, a kezek szükségszerűen ökölbe szorulnak és olyan a szembefordulás, amit senkit sem lát. Hogy ez a hetvenes évek vége Magyarországon? Vagy épp 2018 ugyanott? Ettől is zseniális ez a lemez.

Frontátvonulás (1983)

A Frontátvonulást 1979-ben mutatták be, egy olyan műsor volt, amely szintézist képezett az addigiakból és új minőséget is teremtett. Monodráma volt, Cseh Tamás színészi képességeit felismerve Bereményi írt neki egy minimalizmusában is izgalmasan előadható darabot, amiben a dalok majdhogynem háttérbe szorultak, bár precízen vitték előre a történetet. Arra is kísérlet volt (sok más mások által véghezvitt korabeli kísérlet mellett), hogy meddig lehet elmenni a rendszer megidézésével. A társadalmi tabló, a korabeli Magyarország tűéles képét felrajzoló darab színpadra kerülhetett, de lemezre csak négy évvel később (ezért is jött közben a Műcsarnok sok régi dallal). Új főszereplők vannak: Vízi és Ecsédi, akiken keresztül a tehetetlenség, a reménytelenség valósága csodával felérő módon lesz mégis a remény allegóriája. A záró „Ennek vége, értik?” felkiáltás mi mást hordozott volna, mint annak reményét, hogy egyszer vége lehet minden nyomornak. Például a szocializmusnak is. És minden másnak is, aminek a jelenben még nem látszik a vége.

Jóslat (1984)

A Frontátvonulás darab majdhogynem felülmúlhatatlan és Bereményi érezhette is ezt, 1982-ben véget vetett a közös dalok írásának. De azért nem hagyta teljesen magára Cseh Tamást, a lemezekre nem került sokszáz dalból néhányat kiválasztva összerendezett egy újabb monodrámát Jóslat címmel még 1981-ben. A szövege olvasható a Kelet-nyugati pályaudvar című 1993-as Bereményi Géza-kötetben. A darabot az 1983/84-es évadben játszotta Cseh a Katona József Színházban, de ebben már nem volt annyira erős a kohézió, mint a Frontátvonulásban. A lemez részben a műsor dalainak stúdiófelvétele (nem került rá az összes) és némileg a zenei ihletettség sincs - mondjuk - a Műcsarnok szintjén – túl erősen érződnek a felvételeken a korszak szintetizátoros hangszínei, stúdiótechnikája. Egyenetlenségeivel együtt is számos erős pillanatot tartalmaz.

Utóirat (1987)

Cseh 1986-ban lépett színre új szerzőtársával, Csengey Dénessel és a Mélyrepülés című darabbal, de az előtt még megjelent egy dupla dalgyűjtemény kiadatlan hetvenes évekbeli dalok frissen felvett változataiból. Volt mihez nyúlni. A 35 dalnyi masszív anyag lemezként nehezebben is értelmezhető, használható. Inkább daltár, amihez lehet nyúlni, mert minden korábbi hangulatot tud.

Mélyrepülés (1988)

Amikor Bereményi felbontotta a dalszerzői szövetséget (ehhez egy nagyon korai egyezség alapján mindkettejüknek joga volt, indoklás nélkül), akkor Cseh jó darabig csak sodródott. Régi dalokból készült programot játszott (Jóslat), régi dalokból állított össze lemezanyagot, költőket próbált megnyerni új társnak és végül, akit megtalált, azzal is évekig írta az új műsort, mire előadható lett (és Bereményi dramaturgi ötletei is kellettek a végeredményhez, mert neki mutatták meg elsőként a művet). A Mélyrepülés tudatosan a Frontátvonulás és a Jóslat című monodrámák folytatása, a csodás képesség (elemelkedő ország egy dalénekes hangja miatt) is a korábbiak folytatása, de ettől még nagyon is sikerült (és sikeres) darab. Sőt, a közelgő rendszerváltás előszelét hordozó keményebb hangvételű műsor nekem különösen tetszik, a nyilvánvaló okok miatt alulértékeltnek tartom. Egy szintén máig érvényes mese ez reményről, bátorságról, szabadságról, néhány egészen kiváló dallal (pl. Anna).

Vasárnapi nép (1989)

Tisztességes koncertlemez. A hetvenes évek eleji Ad Libitum trióval közös koncertek megidézése új hangszereléssel, a trió kétharmadával (Novák Jánossal és Márta Istvánnal). 1989 tavaszán rögzítették, amikor Csengeyről már kiderült, hogy a politika jobban érdekli, ráadásul a kémia nem is igazán működik vele, nem lesznek újabb közös dalok. Tanácstalan időszak lehetett, amin a múltba nézés segít.

Új dalok (1990)

Aztán újra angyalok lettek. Bereményi a csendes évek alatt egyszer azt mondta Csehnek, hogy majd akkor fognak újra együtt írni, ha újra angyalok lesznek. Az egymásra találás öröme ordít a dalokból. Meg persze a rendszerváltás öröme. Ez még a minden lehet pillanata. És a dalok is ezt sugallják. Közte néhány olyannal, amik tényleg a legjobb hetvenes évekbeli korszakukat idézik (Rajtammaradt télikabát, A jobbik részem).

Nyugati pályaudvar (1993)

Ezután természetes volt, hogy a tökélyre vitt formulát, a monodrámát is megpróbálják még egyszer, abban a reményből valósággá lett helyzetben, Amiről persze hamar kiderült, hogy ugyanolyan, másképp. Némileg ez is alulértékelt lemez, nem a dalok az erősek, hanem az előadás.

Levél nővéremnek 2. (1994)

Szerintem ez a legjobb magyar album. Ha az első Levél a hatvanas-hetvenes évek lenyomata, akkor a Levél nővéremnek 2. a rendszerváltás utáni időszak metszően éles látlelete. A csoda azonban nem emiatt átélhető egyik esetében sem. Ez a kivételes formátum, ezek a kivételes szövegek, dalok és ez a két kivételes előadó ismételten nem csak egy korszak és nemzedék elő tartott tükröt, de azóta is aktuális és önvizsgálatra alkalmas művet hozott létre. Zeneileg ez egy harsányabb részleteket is tartalmazó levél (hallható rajta torzított gitár, dühösen vert zongora, recsegő fúvós-hangminták, szakadozó tangóharmonika, az akusztikus gitár és a zongora mellett sokféle billentyűs is), Cseh és Másik érettebb énekhangját az előzőnél is nehezebb megkülönböztetni egymástól, együtt pedig angyalszárnyon kapaszkodnak ebben a rendkívül sűrű 67 percben. Az épülgető demokrácia, a parallel és az egymástól tágra nyílt ollóként eltávolodó életpályák, a boldog-szomorú magánéleti küzdelmek szerepelnek fő helyen. A lábjegyzetté sorvadó múlt, egy szőnyeg alá besöpört ország, szörnytestet öltött behemótok, újabb fajta nagy pocsékolás, az önmagáért-valóság, a világűr-mély titkok, az egy ujjal pörgetett autókormányok, a százféle változatban segítő nővér, titkos viszonyok, izzadt csókok, ázott káromkodások, a halálnak is faszt mutató bátorság, guberáló tanárnő, szomszédos háború, a jobb tanácsok reménye, a metróból tömött sorokban kibuggyanó, intézkedő emberek, az öntudatlansághoz való ragaszkodás, a fájdalommentes, puha felejtés, „mely csöppet se fáj”.

A telihold dalai (1997)

Hangulatban az Új dalokhoz hasonló. És ahhoz hasonlóan kissé ingadozó a színvonala. Nyilván nincs az előző lemez szintjén, de azért a személyes és a társadalmi témák ezúttal is hatásosan keverednek. Egy varázstalanított világ lenyomata. A telihold dala és a Szerelmes dal csodás.

Jóslat a metrón (2003)

Az eredeti Jóslat műsor nagyjából helyreállított változata, amely ugye annak idején csak dalokra redukáltan jelent meg lemezen. Jó, hogy Cseh megörökítette így is, még ha nem is stúdióban, csak egy előadás felvételével.

Az igazi levél nővéremnek (2004)

Az eredeti Levél-műsor a lemeznél értelemszerűen bővebb változata. Mivel több generációnak is a másik égett be az agyába, nehéz ezt elfogadni igazinak. De persze ez is jó, hogy megörökítődött (ez is egy élő felvételen).

A véletlen szavai (2004)

Ez az utolsó újdalos Cseh-Bereményi-lemez. Méltatlanul alulpromotálva jelent meg, majdhogynem elveszett kiadvány. Noha, nyilván nem tudták, hogy ilyenféle búcsú lesz, mégis ahhoz méltón magas a színvonala. Jobb mint, a Levél nővéremnek 2. kivételével bármi, amit az 1989-es újbóli egymásra találás óta készítettek. Felfedezésre méltó dalgyűjtemény, nagyjából olyan helyzetjelentés, mint a Levél 2., csak a kétezres évek elejéről.

Fel nagy örömre EP (2008)

Karácsonyi vallásos dalok, nagyrészt himnikus hangszerelésben. Cseh Tamás ezt a lemezt énekelte fel utolsóként életében, nem kérdés milyen jelentősége volt számára mindennek. A dalok hangszerelése és előadása viszont ezen túl is nagyszerű, akár karácsonyi lemezként, akár hiténekekként is bőven helyt állnak.

A DAL nélkül… (2009)

Ez pedig nemcsak egy régi műsor helyreállítása, hanem konkrétan archaikus felvétel az első előadásokról 1973-ból (plusz a végén még némi házifelvételek). Ez egyenesen esszenciális kiadvány, még úgy is, hogy nyilván nem szól túl jól, de bőven nem csak kordokumentum. A Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer végre lemezen is szól.

Titkos dalok 1-2. (2009)

A nyolcvanas évek közepén született videófelvétel dvd-s és cd-s változata, jelentősége abban áll, hogy más felvételeken nem hallható dalok is bőven szerepelnek rajta. A minősége persze ennek is gyenge, de az nem annyira számít. Élő, de nem koncertfelvétel, hiszen csak a baráti társaságnak dalolt Cseh Tamás, azért is szerepel annyi, nagy nyilvánosság előtt ismeretlen dal. Jó, hogy ez is megjelent.

Dömötör Endre