„Volt egy hős, akinek sikerült” – zenészek Cseh Tamásról

Ma 75 éve, 1943. január 22-én született Cseh Tamás. A Vető János fényképregényéről szóló cikk után megemlékező körkérdésünk következik: magyar zenészeknek tettük fel azt a kérdést, hogy mit jelent számukra Cseh Tamás.

Csorba Lóránt (Lóci játszik): 

Cseh Tamás számomra a kezdeteket és az elkötelezettséget jelenti. Éveket töltöttem úgy, hogy kávéházakban, kocsmákban próbáltam a saját dalaimat az emberek fülébe énekelni-kiabálni, mert volt egy hős, akinek sikerült: Cseh Tamásnak. Az ő ikonikus alakja adott erőt szerintem a legtöbb magyar egyszálgitáros előadónak.

Szabó Benedek (Szabó Benedek és a Galaxisok, Zombie Girlfriend):

Cseh Tamás és Bereményi Géza nagyon sokáig ketten vitték a hátukon azt az énekes-dalszerzői műfajt, ami valamiért itthon csak alig - vagy sehogy sem - létezett, miközben máshol éppen virágzott. Igaz, ők együtt csinálták azt, amit mások egyedül, de nem is a Nyugaton voltunk, hanem a szocialista Magyarországon. A Levél nővéremnek ott van minden idők legjobb magyar lemezei közt, és annak ellenére, hogy általában a szövegek miatt szeretik, ezek a számok szerintem sokkal inkább arra a jellegzetes dallamvilágra voltak hatással, ami később a nyolcvanas-kilencvenes évek undergroundjában is visszaköszönt, amíg el nem söpörték az áthajlások és az alter.

Hodosi Enikő (Manoya, Neo):

Az első komoly zenei hatások között volt Cseh Tamás zenéje, melyre azonnal "rábólintottam" már tinédzser koromban. Talán azért, mert kellően elvont, őszinte, letisztult és kedves minden, amit a Cseh-Bereményi dalok közvetítenek. Különleges hangulatú korrajz, melyből nem véletlenül lett legenda és a legtöbbet feldolgozott repertoár. Cseh Tamás karizmatikus személyisége, humora, "indián lelke" csodálatos lenyomatot hagyott ezen az életművön. A Csönded vagyok című dalát éveken át játszottuk zenekarommal (Manoya), jól eső volt mindig is becsukott szemmel az ő arcát felidézni magamban. Most pedig éppen a Forró a város szól belül a fejemben, így a tél közepén. Felszabadító hangulata van!

Hó Márton (Hó Márton és a Jégkorszak, Gustave Tiger, MYGL):

A történeteket, a négy akkordokat, a dalokat, amiknek a szövegeit nem is ő írta, de mégis mindig úgy tudta előadni, mintha ő írta volna. Ebben érezte otthon magát, a Bereményi világában, ami aztán a saját jól bejárható univerzuma lett. Az első magyar singer-songwriter? Azt nem tudom, de az biztos, hogy ő volt az első magyar storyteller, aki lelket adott Bereményi szövegeinek.

Takáts Eszter:

Ő egy páratlanul természetes, őszinte, hiteles és tiszta előadó volt. Igazi ember. És szerencsések vagyunk, hogy ő ilyen volt, és ezt láthattuk példaként.

Egyedi Péter (Óriás):

Az biztos, hogy az egyik legkarakteresebb előadónk volt, akin keresztül zene, a szöveg és az előadás egy rendkívüli egységgé állt össze. És ezek a dalok a zenei élményen túl nagyon fontos kordokumentumokká is váltak.

Bárdos Deák Ágnes (Kontroll Csoport, Ági és Fiúk):

A Cseh Tamás - Bereményi dalok egy lépéssel közelebb vittek a Kontroll Csoporthoz vezető utamon.

Györffy Ákos (Bajdázó):

A kilencvenes évek közepén Nagymaroson, a Rigó-hegyen, Mile Zsigmondék (Bajdázó) kertjében rendszeresek voltak a bográcsozások. Ezeken az emlékezetes ivászatokon rendszerint Cseh Tamást hallgattunk. A hangfalak az ablakpárkányon, a szúnyogháló mögött, a kétkazettás deckről a Műcsarnok című lemez dalai szóltak. Valamiért leginkább a Műcsarnok szólt mindig, talán még a Levél nővéremnek. Zeneileg egészen másfelől érkeztem (shoegaze, ambient), a társaság zöme majd’ egy évtizeddel idősebb volt nálam. Ezek a dalok mégis megérintettek bennem valamit, noha "generációsan" nem volt hozzájuk közöm. Azóta is, ha meghallok egy Cseh Tamás dalt, fröccsöspoharakat látok a kerti asztalon, alattunk a Dunát, körben a bezöldült hegyoldalakat. Cseh Tamás költői látleletei most már nem választhatók el az úgynevezett ifjúságomtól. Úgy vált fontossá, hogy közben sem zeneileg, sem íróilag nem inspirált. Távolról közeli.

Ligeti Gyuri (We Are Rockstars, Zagar):

Igazából részegen, hajnali 5-kor szoktuk énekelni, hogy “Lee tudott”, meg ezeket... De én agyhúgykövet kaptam mindig a zenétől, nekem ez a "polbeat" sosem volt a szívem csücske, sőt! Bár tény, hogy abból a legjobb (összevetve mondjuk Dinnyéssel), a szövegek tetszenek, ahol nem a nyomorult, lehúzó magyar valóságról szólnak. Azóta "értem” csak, mióta az egyetemen elmagyarázta pár bölcsész szobatársam, hogy “miért jó”. De pl. a Beatleshez vagy a Tears For Fearshez sosem kellett “használati utasítás”. Az is biztos, hogy sok zenész van, aki nélküle nem lenne az, ami.