Kevés valószerűtlenebb zenekar létezik, mint a kolumbiai Meridian Brothers - és valószínűtlenül zseniálisak is. Latin stílusok a világ(űr) legidiótább szinti- és gitárhangszíneivel, faarccal. Tavaly voltak a Budapest Ritmón, szóval első kézből tudjuk, hogy ezt tilos kihagyni.
Aki ott volt tavaly a Budapest Ritmo fesztiválon a Meridian Brothers koncertjén, az bizonyára tűkön ülve várja az estét, és szólt az összes zeneszerető barátjának, ismerősének és ellenségének; aki nem volt ott, annak most mi szólunk: ilyet máshol nem láthat.
A klasszikus és elektronikus zenét tanult Eblis Álvarez zenekara fogta a hazájában, Kolumbiában (legalábbis az indulásakor) lenézett latin stílusokat - cumbia, merengue, salsa, reggaeton, champeta stb. -, és úgy megbuherálta őket, ahogy csak bírta. A világ leghülyébb szintis hangszínei szólnak itt, illetve kb. 30 effekten áteresztett gitár, folyamatosan ki- és visszazökkenő poliritmusok, és az ének is valahonnan a földön túlról érkezik. A legjobb az egészben, hogy ez nem vicc - teljesen komolyan adják elő. Mondani sem kell, hogy élőben mindez még hatásosabb: a lemezekről (amiket már egy ideje a nagyszerű Soundway Records gondoz) hallgatva az ember kicsit még kétkedik, hogy ez vajon tényleg létezik-e - és aztán látja, hogy tényleg.
KOLUMBIA SZERETI MAGÁT - KÖRKÉP AZ ORSZÁG ZENÉJÉRŐL
A "bogotai Bizottság" - ahogy a szervező Hangvető jellemezte - nemrég új lemezt adott ki, amin már cselló is hallható. Ezt turnéztatva térnek vissza Budapestre szeptember 26-án, az Akváriumba - Facebook esemény itt. A koncert az október 5. és 8. között tartott, második Budapest Ritmo felvezető bulija is egyben; erről lásd ajánlónkat itt. A Meridian Brothers-jegyek tulajdonosai a Ritmo-bérletből 20% kedvezményt kapnak.
Az új lemezt felvezető videó:
A Purple Haze mint pszichedelikus champeta, élőben:
Az egész világ reggaetont hallgat, hát tessék, a Meridian Brothers felől nézve ilyen ez a stílus:
Zombis salsa, mi más: