„Bizonyítani, hogy nem egylemezes zenekar vagyunk” – Daniel Kessler (Interpol)

Az Interpol nagyhatású első albuma, az évtizedösszegző listák egyik favoritjának számító 2002-es Turn On The Bright Lights idén novemberben tölti be a tízet. Hogy szalad az idő, ugye!? A jubileumra ritkaságokkal tarkított díszdobozos újrakiadás jelenik meg a lemezből, a Recorder pedig ennek apropóján készített interjút Daniel Kesslerrel, a zenekar alapító-gitárosával és fő zeneszerzőjével. Daniel a beszélgetés végén fontosnak tartotta elmondani, hogy az Interpol mennyire élvezte a tavalyi szigetes fellépését, hogy mennyire imádta a várost és hogy nagyon vissza szeretnének jönni. „Tudom, hogy ez egyszer még össze fog jönni.” Üzenet kézbesítve.

- Angliában születtél, gyerekkorodban öt évig éltél Franciaországban, Paul Banks énekes-gitáros szintén Angliában született és ő is számos helyen élt gyerekként, mielőtt végleg Amerikába költözött volna a szüleivel. Mit gondolsz, ezek a fiatalkori élmények adtak az Interpolnak valamilyen különleges perspektívát?  Európaibb volt a gondolkodásmódotok, mint a kortársaitoknak?

- Nem hinném, hogy sokkal másabb lett volna a gondolkodásmódunk e miatt. Nyilvánvalóan hatással volt mindkettőnkre a rengeteg gyerekkori utazás, az, hogy milyen helyeken nőttünk fel. Ezek biztosan befolyásolták, hogy milyen személyiségek lettünk. Nekem egyértelműen benne van a DNS-emben, hogy Európában születtem és éltem. Zeneileg viszont nem igazán volt rám hatással tinédzserkoromban, hogy melyik zene honnan ered, egyszerűen nem foglalkoztam ezzel. Szóval az angol zenekarok sem gyakoroltak rám nagyobb hatást, mint az amerikaiak. Az induláskor igazából a Fugazi volt rám a legnagyobb hatással, meg az egész washingtoni punkszíntér.

PAUL BANKSNEK ÚJ SZÓLÓLEMEZE VAN, HOZZÁ ÚJ KLIPJE, MELYBEN VISSZATÉR A SULIBA.


- Azért beszélgetünk most, mert bővített változatban újra kiadjátok az idén novemberben tíz évessé lett Turn On The Bright Lights című bemutatkozó lemezeteket. Milyen érzés elérni egy ilyen évfordulóhoz?

- Őszintén? Furcsa (nevet). Nem is tudom. Gyorsan eltelt ez a tíz év. Azért vagyok zenekarban, mert folyton egyre jobbat és jobbat szeretnék létrehozni, így aztán a visszatekintés nem az én asztalom. Ha végeztem egy albummal, vagy bármilyen projektekkel, akkor a következő kihívást várom, és azzal foglalkozok. Persze nagyon jó érzés, hogy van egy lemezünk, ami már tíz éves, ott van, bárki számára elérhető, szinte már egy önálló teremtmény és én nem is igazán akarom birtokolni. Már régen elengedtem a kezét. Sokkal jobban foglalkoztat, hogy mit fogunk legközelebb létrehozni, de ezzel együtt is jó szórakozás volt végigmenni az archívumunkon, és miközben próbáltunk egy menő újrakiadást összepakolni és fel nem használt dalokat, verziókat kerestünk, azért jó érzés volt a kezdeti időkre visszagondolni.

- A Turn On The Bright Lights kiállta az idő próbáját, a mostani évtizedfordulón rendre az egyik legnagyobb hatású millennium utáni albumként éltették a kritikusok és rajongók. Mi volt az, amit akkor el szeretettetek volna érni ezzel az első lemezzel?

- Mire megjelent ez a bemutatkozó album, addigra már öt éve keményen dolgoztunk, végig úgy, hogy alig mutatkozott valamicske érdeklődés is bárki részéről a zenénk iránt. Mire végre megkaptuk a lehetőséget egy lemezcégtől - ami ráadásul egy nagyon szuper kiadó volt, mindannyian rajongtunk érte - addigra ott tartottunk, hogy egyáltalán már a lemezkészítés öröme magával ragadott bennünket. A lehetőség, hogy végre igazán megmutathatjuk magunkat adta a célt: amennyire csak lehet, tökéletes albumot felvenni. Annyi éven keresztül küldözgettem a demóinkat lemezcégeknek és csak a nemleges válaszok érkeztek. És akkor a kedvenc kiadóm végre rábólint? Ez több mint elég volt biztatásnak. Másrészt nem voltak komolyabb kitűzések magunk előtt. Amennyire lehet élő hangzású albumot akartunk, azt szerettük volna, hogy olyannak hasson, mintha élőben játszanánk.

AZ INTERPOL "ÖLTÖNYÖS ZENEKAR"-KÉNT ISMERT, NA DE NEKÜNK IS VANNAK ÁM ELEGÁNS POPSZTÁRJAINK, LE IS FOTÓZTUK ŐKET ÖLTÖNYKOLLEKCIÓJUKKAL!

- Honnan jött, hogy Gareth Jones-szal dolgozzatok, aki nyolcvanas évekbeli brit, főleg szinti-popos lemezekkel szerzett nevet magának?

- Nem sokat dolgoztunk vele, nem igazán producer szerepben volt ő jelen, hanem inkább hangmérnökként, és mindössze négy számot vettünk fel vele.


- Van a lemeznek olyan részlete, amit a későbbi tapasztalatok tükrében újravennél, ha tehetnéd?

- (gondolkozik pár másodpercet) Nincs. A nagy különbség, ahogyan akkor és ma dolgozunk, az a büdzsében található. 2002-ben nagyon kicsi költségvetéssel kellett felvenni ezt a lemezt és nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre. Rengeteg energiába kerül, hogy olyan módon jelenjen meg egy dal, ahogyan a fejedben létezik. Szóval, ha lenne is értelme visszamenni az időben, akkor ezen változtatnék, hogy még inkább az jelenjen meg, ami a fejemben élt a lemezről és amit leginkább az időhiány miatt nem tudtunk megvalósítani. Amúgy a mai napig így vagyok a lemezfelvétellel. Ha nem pont azt hallom vissza, akkor megőrülök, és ha lehetőségünk van, akkor visszamegyünk, és addig dolgozunk a felvételeken, ameddig olyan nem lesz. Részletekre kényes típus vagyok, de ez csak azért van, mert nem akarok olyan lenni, aki visszagondolva megbán bármit is. A célom mindig az, hogy ha befejeztem egy lemezt, akkor elégedett lehessek vele és tudjak továbblépni a következő feladatok felé.


- A Turn On The Bright Lights megjelenésekor két, látszólag egymásnak ellentmondó jelző került elő a leggyakrabban a lemez kapcsán. Hogy a hatásait tekintve mennyire brit, ugyanakkor, hogy hangulatában mennyire New York-i. Melyiket érzed közelebb az igazsághoz?

- A brit hatásokkal kapcsolatban azt gondolom, hogy semmi bántó nincs ebben. Ha te és én egy festményt nézünk egy galériában, akkor nagy valószínűséggel két különböző dolgot fogunk gondolni róla. Ez a művészet. Ez a lényege. Az újságíróknak az is a munkájuk, hogy egy lemezt elhelyezzenek korban és stílusokban. Ezzel együtt persze sok esetben csak néztem, hogy miket írtak rólunk, rengeteg olyan zenekart soroltak velünk kapcsolatban, akikről soha nem is hallottam! Ami New Yorkot illeti, a város mindig is nagyon fontos volt számunkra, az egész zenekar számára. Amikor indultunk, az emberek éppen nem nagyon beszéltek New York-i zenéről, Chicago például sokkal menőbb volt. Én viszont mindig is szenvedélyesen szerettem New Yorkot, úgyhogy ha ez a zenénken is átjön, attól csak boldog vagyok. Azt viszont nagyon nehéz megmondani, hogy az Interpolban mi az, ami New York hatása, és mi az, ami belőlünk jön. Én személy szerint sokkal többet éltem New Yorkban, mint bárhol máshol, úgyhogy e két dolog valószínűleg amúgy is összekeveredik.

KÜLÖNLEGES INTERPOL-FELDOLGOZÁS KELL? AZEALIA BANKS-TŐL A SLOW HANDS JÓ LESZ?

- Általában ezt az első lemezeteket tartja a kritika a mesterműveteknek. Te mit gondolsz erről, ha a többi lemezetekkel hasonlítod össze?

- (hosszan gondolkozik)

- Nekem személy szerint az Antics még az elsőnél is egy kicsit összeszedettebb, felemelőbb lemez, direkt meghallgattam ma egymás után a két albumot, hogy másképp gondolom-e, mint évekkel ezelőtt, de nem.

- Szerintem nekem nincs ilyen képességem, hogy minőség szerint osztályozzam a lemezeinket, tényleg nem tudok azonosulni azzal, hogy az első lemez lenne a mestermű, a többi, meg ilyen és ilyen. Mindegyik lemez felvételekor egy kicsit más személyek voltunk. Egy kicsit más állapotban voltunk az azt megelőzőhöz képest. Mindig az a célom, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Amikor befejeztük a negyedik albumot, akkor is azt éreztem, hogy ez volt a legjobb, amire képesek voltunk. Az Antics dalaival nagyon gyorsan készen voltunk az első lemez után, igazából egy része szinte közvetlenül az első lemez felvételei után készen volt, a másik részét pedig rögtön az után írtuk, hogy visszajöttünk a turnéról. Amikor az Antics dalait írtam, akkor egyértelműen az lebegett előttem, hogy erősebb dalokat kell írnom, mint amik az első lemezen szerepeltek. Amúgy mindig ez a cél. Az Antics-szel főleg azt szerettem volna bizonyítani, hogy nem egylemezes zenekar vagyunk. Fejlődni akartunk. Sokkal jobbak lettünk a stúdióban és nagyobb is volt a büdzsénk. Több szintetizátort használtunk, magabiztosabban uraltuk a dalokat, többet mertünk kísérletezni, valószínűleg jobb dalszerzők is lettünk.

AZ INTERPOL AZONNALI HATÁSA MAGYARORSZÁGIG IS ELÉRT, MINDA ENDRE ITT BESZÉL RÓLA.


- Az Interpol előtt te voltál a Domino Records amerikai részlegének a vezetője…

- Én voltam az egyetlen alkalmazott, én hoztam létre az amerikai ágat!


- Van tehát lemezkiadói rálátásod is erre a világra. Zeneipari tapasztalattal rendelkező zenészként mit gondolsz arról, hogy merre tartanak az átalakulási folyamatok?

- Őrült idők ezek ez a zeneipar számára, ez kétségtelen. Az elmúlt tíz év nagyon intenzív volt, pont, mióta az Interpol is lemezeket ad ki és ezt zenészként mi is kétségtelenül megéltük (hazájában a zenekar az első két lemezét a nagynevű független Matadornál adta ki, majd nagykiadóhoz szerződött, de egy album után visszatért korábbi cégéhez – a szerk.). Lehet erről nyavalyogni, de a helyzetet semmi ilyesmi nem fogja megváltoztatni. Kicsit olyan most a szituáció, mint régen a Vadnyugaton, de ez folyamatosan alakulni, változni fog. Ha csak az elmúlt tíz évet nézed: amikor megjelent a Turn On The Bright Lights nem volt még közösségi média, az internetet sem használtam többre, mint levelezésre. Az első lemezünk híre szájról-szájra terjedt. A bejáratott módszer szerint minél többet turnéztál, annál többen mentek el a következő fellépésedre. Az Antics viszont már két héttel azután, hogy befejeztük, kiszivárgott, pedig még azt hiszem két és fél hónap volt hátra a megjelenéséig! Az első két lemez között mennyi is telt el? Jó másfél év. Egy nagyon rövid periódusról beszélünk, pedig ez alatt az idő alatt óriási változások mentek végbe. A zeneipar alól egy pillanat alatt kihúzta a talajt az internet. A lemezcégek még fel sem eszméltek az egyik pofonból, már jött is a következő és ez azóta is így megy, elképesztő sebességgel változnak a dolgok. Úgyhogy nem tudom merre tart a folyamat, de szerintem szó szerint egyetlen ember sem tudja erre a választ. Ez itt most valóban a Vadnyugat, és nemcsak rossz értelemben, mert azt sem szabad elfelejteni, hogy ezekben az izgalmas időkben adódhat meg az, hogy a zene olyan helyre is eljut, ahol nem biztos, hogy van egy menő lemezbolt a szomszédban.

A VILÁG EGYIK LEGJOBB FILMRENDEZŐJE TAVALY VIDEÓT KÉSZÍTETT AZ INTERPOLNAK. KI Ő?


- Carlos Denglerrel ti voltatok az Interpol fő zeneszerzői, az ő kiválásával nemcsak a basszusgitárosotokat veszítettétek el, hanem te a dalszerző-társadat is, ami nyilván még inkább megváltoztatja a zenekaron belüli dinamikát. Carlos a negyedik lemez felvétele után lépett ki, tehát most óhatatlanul is valami új következik az Interpol számára. Elkezdtetek már dolgozni az ötödik albumon? Látjátok már, hogy miben lesz más mostantól a zenekészítés?

- Carlos nagyon fontos része volt a zenekarnak, együtt kezdtük vele, nemcsak elképesztő basszusgitáros, de nagyon jó zeneszerző is (az Interpolban mindig Kessler és Dengler hozták a zenéket, és Paul Banks írja az énekdallamokat és a szövegeket – a szerk.) egy nagyszerű művész és ember, úgyhogy nélküle valóban új fejezet kezdődött mostantól. Néhány hónapja kezdtünk el dolgozni az új dalokon, még nagyon korai bármit is mondani róluk. Sok munka vár még ránk. És most van is egy kis időm dalokat írni, hiszen Paul épp most jelentette meg a második szólóalbumát, amit meg is turnéztat. Bizakodó vagyok az új anyaggal kapcsolatban, soha nem voltunk mondanivaló hiányában, és az már látszik, hogy most sem vagyunk. Biztosan el fog ütni az eddigi anyagainktól, de nagyon izgatott vagyok, hogy végre elkezdtük a vele való munkát.


- Mit szóltál Paul Banks új szólólemezéhez? Nyugodtan elmondhatod, nem fogja megtudni.

- (nevet) Még így is azt mondom, hogy nagyszerű. Majdnem minden hangszert maga játszott fel, a dalai pedig nagyon erősek. Úgyhogy nagyon impresszív egy ilyen anyagot egyedül letenni az asztalra.


interjú: Dömötör Endre