A kilencvenes évek közepére lelassult, mindent vegyítő downtempo műfaj koronázatlan királyainak, a Thievery Corporation duónak idén jelent meg a nyolcadik stúdiólemeze, amelynek novo dubos nyári szünidőzenéje június 21-én, holnap a Budapest Parkban is megszólal. A páros egyik fele, Eric Hilton (a képen balra) betekintést nyújtott szupereklektikus lemeztáskájába.
Első zenei emlék
Az egyetlen zene, ami elérhető volt számomra gyerekkoromban, az anyukám Beach Boys-lemezgyűjteménye volt. Ötéves korom körül megállás nélkül hallgattam ezeket. Ezután viszont többé már nem voltam képes meghallgatni őket, egyszerűen kiégtek bennem a dalaik. Egy hónapja láttam Brian Wilsont koncerten és ezek a dalok elképesztően szóltak annyi év után.
Első lemez, amit saját pénzből vettél
Pontosan emlékszem az első saját pénzből vett lemezemre, egy progrocklemez volt, a Be Bop Deluxe-tól az Axe Victim, amit 2.99 dollárért vettem egy akciós kosárból. Azt a lemezt is folyamatosan hallgattam.
Zene, ami zenélésre inspirált
1990 körül volt egy nagyon pezsgő zenei színtér New Yorkban, középpontjában a csütörtökönkénti Giant Step-partikkal (a sorozatból lemezkiadó is kinőtt, a jazzes hiphop és az acid jazz New York-i meghatározó intézménye lett – a szerk.). Jazz, funk, soul, hiphop fúziója szólt, számos underground lemezcég jött onnan. Én dj-ként azt gondoltam, hogy tudnék ilyen zenét alkotni, így létrehoztam egy Exodus Quartet nevű projektet. Kiadtunk néhány kislemezt, 12”-et, egy albumot és szerepeltünk számos válogatáson. Ekkor úgy éreztem, hogy ezután bármilyen sikerem is lesz a zenében, az már csak hab lesz a tortán. (Hilton aztán Rob Garzával 1995-ben, Washingtonban alapította meg a Thievery Corporationt, amivel nagyon sikeres lett – a szerk.)
Meghatározó koncertélmény
Két washingtoni hardcore-zenekar, a Minor Threat és a Bad Brains játszott együtt a helyi 9:30 nevű klubban. Azelőtt soha nem tapasztaltam annyi erőt a zenében. És a zenészek a szülővárosomból származtak és csak egy-két évvel voltak idősebbek nálam! Meg voltam babonázva.
Hatások az indulásakor
Szó szerint minden. Mivel a Thievery Corporation nem hagyományos zenekar, hanem egy producerduó, megvan a szabadságunk, hogy bármilyen irányba elkalandozzunk. És ezt is tesszük. Már a kezdetektől a zenei horizontunk része volt a legkülönfélébb elektronikus zenék, a spacerock, a jazz, a bossa nova, a dub, a reggae, az afrobeat, az indiai hangzások, bármi és minden.
Hatások a The Temple Of I & I című idei új albumnál
Tényleg fogalmam sincs arról, hogy honnan és milyen inspiráció fog érkezni bármely adott pillanatban. Olyan az agyam, mint egy felvevős magnó, amiben annyi ütemet, dallamot, ötletet tároltam el az évek során, hogy azok bárikor kibuggyanhatnak a stúdióban. Mostanság leggyakrabban késő hatvanas évekbeli jamaicai rocksteadyt hallgatok.
Kedvenc pop/rocklemez
Megosztott első hely a Clash két albuma között: The Clash (1977), London Calling (1979).
Kedvenc soul/funklemez
Marvin Gaye: What’s Going On (1971).
Kedvenc hiphopszám
Eric B. & Rakim: Paid In Full (1987).
Kedvenc exotica album
Les Baxter: Que Mango! (1970).
AZ EXOTICA MŰFAJ TÖRTÉNETÉT ITT FOGALTUK ÖSSZE.
Kedvenc latin album
Pucho And The Latin Soul Brothers: Saffron And Soul (1967).
Kedvenc dub album
King Tubby Meets Roots Radics: Dangerous Dub (1981).
Kedvenc downtempo album
Thievery Corporation: Saudade (2014).
Minden idők legjobb lemeze
Ez is Marvin Gaye: What’s Going On (1971).
Lemezgyűjteményed számodra legértékesebb darabjai
Mod Fun: I Am With You 7” (1984), Prince Buster: Shaking Up Orange Street 7” (1967), Chanelle: One Man 12” (1989).
Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted
Minden George Michaeltől és Boy George-tól.
Zene, amitől boldog leszel
The Jamtől a Town Called Malice című szám.
Kedvenc heartbreak dal
The Impression: My Deceiving Heart (1969).
Kedvenc szombat esti bulizene
Tenor Saw digital dancehallja, a I Got To Be There 1985-ből.
Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene
The Velvet Underground: Sunday Morning.
Kedvenc friss, idei dal
Paul Weller: Long Long Road.
Kedvenc nyári zene
Mostanában nagyon odavagyok a hetvenes évekbeli eredeti hiphopért. T-Ski Valley, Sugar Hill Records-lemezek. Annyira ártatlanok és jókedvre derítőek!
a Thievery Corporation tehát holnap, június 21-én lép fel a Budapest Parkban, Facebook-eseményoldal
az idei Thievery-album: