Stockhausen Syndrome – Itt az új Anima Sound System-anyag első ízelítője

2017.06.07. 17:28, rerecorder

assystem.jpg

Stockhausen Syndrome címmel hamarosan realizálódik az új Anima Sound System-album, illetve a zenekar ezzel a vadonatúj zenei és színpadi anyaggal, és persze új felállással turnéra is indul, egészen pontosan most szombaton adja első koncertjét az új műsorral a Kolorádó Fesztiválon. Itt a lemez teasere, amelyben jópár új Anima-track részletét hallhatjuk és persze jövendő klipekből és színpadi vizuálból is láthatunk benne kis szegmenseket.

Prieger Zsolt zenekarvezető - aki idén már jelentkezett egy korszakzáró/korszaknyitó szólószámmal, ami egy Sebő-Weörös szerzemény remixe - ezt meséli a Stockhausen Syndrome-ról és a zenekar előtt álló sűrű évről: „készül az új album és live-program, aminek első koncertjét a Kolorádó Fesztiválon adjuk szombat éjszaka. Utána Fishing On Orfű, Múzeumok Éjszakája, Balaton Sound, Bánk, Budapest Park, Cinefest és Szombathely következik, aztán külföld. Egykori dobosunkkal, Rozmán Zoltánnal dolgozom nagy szimbiózisban, aki baszusgitárossá, énekessé és ütőhangszeressé, illetve persze producertárssá változott az elmúlt fél évben. Nagyon sok, izgalmas és új zenei területre tévedtünk, nagyobb lélegzetvételű, technoidabb, kísérletibb dolgokat csinálunk. Szeretem azokat a munkatársakat, akik nem megkövesedett, begyökerezett formátumokban, hangszerekben, dalokban gondolkodnak, hanem olyanok, akik hajlandók váltani, akár radikálisan is és mindez örömmel tölti el őket. Mellettem meg úgysem lehet nagyon unatkozni, mindig van új kihívás. A másik munkatársam Erika, a feleségem, a vizut is vele csináljuk, pár hete Kolozsvárott csináltam vele együtt egy irodalmi dj-zésnek aposztrofált műsort, ahol Ezra Poundot kevertünk technóval, Ginsberget rock-riffekkel, Illyés Gyulát downtempóval, de neki lesznek fontos dalötletei is az új műsorban. És persze jó, hogy olyan ember van melletted, akitől érzékenységet tanulhatsz, akinek a kemény kritikáért nem kell a szomszédba mennie, én is abból tanulok. Alkotó-hármasunkon kívül az énekesek a koncerten és a lemezen főképp Mushu Israel és Said Tichiti lesznek, akik a teaserben is hallható techno-alapokat variálják hol sivatagi arab, hol soul-énekekkel. A lemezen lesz majd 1-1 szívünknek kedves Báder Andris- és Erdei Ádám-co-produkció is, illetve amolyan "technikai igazgatóként" Katona Balázs, illetve hangmérnökként Kovácsovics Dávid barátunk is segít majd bennünket a közeljövőben.”


AZ ÖTVENÉVES PRIEGER ZSOLT ÖTVEN LEGNAGYOBB ZENEI HATÁSA.

De ez még csak a kezdet: „a turné közben majd beleássuk magunkat a Kaposvári Kamarazenei Fesztivál felkérésére egy speciális zenei programba, ahol földimmel, a szintén szombathelyi Elefánt-énekessel, Szendrői Csabával, az AKPH-s Saiiddal és Závada Petivel, illetve régi barátommal, Beck Zolival dolgozunk dalaink és a Bolyki György által vezetett kamarazenekar “egyesítésén”, miközben Vivaldi egy darabjához is hozzányúlunk, és azt modern kontextusba helyezzük. Izgalmas kaland lesz. Bemutató augusztus 18-án, utána hazai turnéra indulunk ezzel is.”

Az ősz pedig így folytatódik Anima-tájon: „amire még nagyon készülünk: az Őszi Fesztivál/Cafe Budapesten lesz egy spirituális, gospeles programunk, Jerusalem, My Love címmel.  Ez egy ószövetségi alapvetésű zenei és irodalmi mű lesz, ahol Izrael lesz a fő téma, és persze nem egy politikai ország ábrázolására leszünk hivatottak, hanem sokkal inkább a biblikus hagyományok feltérképezésére. Ezt segítve érkezik hozzánk régi barátunk, Heidi Vogel egyiptomi énekes, a The Cinematic Orchestra énekese, aki most Angliában él. Vele csinálunk közös számokat, ezt megelőzően stúdiózunk vele szeptember elején Londonban, ebből is lesz egy lemez, illetve egy nagykoncert október 21-én az Őszi Fesztivál / Café Budapest keretein belül, az Akvárium nagytermében. Itt is előadunk majd a műsorban Bob Dylan-dalt is, ez pedig már a jövő tavaszhoz vezet bennünket, ahol szeretném realizálni nagy tervemet: egy Dylan-feldolgozásalbumot több hazai és külföldi énekessel. Nekem ő a legnagyobb hatás és szeretném ezeket a számomra meghatározó dalokat az Anima Sound System szűrőjén minél izgibb módon átengedni.”


és akkor ilyen lesz az új Anima - Stockhausen Syndrome

https://recorder.blog.hu/2017/06/07/stockhausen_syndrome_itt_az_uj_anima_sound_system-anyag_elso_izelitoje
Stockhausen Syndrome – Itt az új Anima Sound System-anyag első ízelítője
süti beállítások módosítása