Magyarradar – Sorbonne Sexual

2017.05.12. 15:00, rerecorder

sorbonne_sexual.jpg

A debreceni gyökerű, Debrecen-Budapest tengelyen működő Sorbonne Sexual megfontolt lépésekben halad, de hamarosan kiadja második nagylemezét, amit már a "nagyon komoly" jelzővel illet a társaság. A zenekar frontembere, Karádi Gergő válaszolt Magyarradar kérdéseinkre.

Megalakulás éve: 2010.

Honnan: Budapest – Debrecen.

Tagok: Karádi Gergő (gitár, ének, szöveg), Vitányi Dávid (basszusgitár), Dörögdi Dávid (dob), Galgóczi Olivér (gitár).

Stílus: A műfaji műfajtalanság határoz meg minket, de leginkább az alternatív szcéna folytonosságában lebegünk.

Hatások: Alkohol és cigaretta, anyagi világ béklyói, minden önazonos zenekar, de túl hosszú a lista.

Kiadók: Magunkat szoktuk kiadni önmagunknak.

Történet: Vitivel egy reggae zenekarban játszottunk együtt, ott találkoztunk, de levetkőztük magunkról ezt és együtt elkezdtünk valamit. Dörővel a budafoki István-tanya vendéglőben találkoztam, ahol Green Dayeket dobolt szarrá, Olivér pedig egy korábbi csajom jó barátja volt, és más formációkban már játszottunk együtt,  ő később került a zenekarba Bagamatyi helyére, ki az első gitárosunk volt. Három évig inkább csak próbáltunk, persze pár koncertet letoltunk, mert mégis benne van az emberben az alapvető igény erre, ha zenekart alapít. Aztán megjelentettünk egy komolytalan kislemezt, majd egy félkomoly nagylemezt, előző évben kijött a háromnegyedkomoly video EP, most meg májusban előhozakodunk egy nagyon komoly nagylemezzel, ami a KIFUTÁS lesz.

sorbonne_sex_2.jpg


Megjelenések
: Fáma (2015), Karvit Dourgal (EP, 2016).

Küldetés: A lényegi önazonosság megőrzése, hogy amit csinálunk, az jelentsen valamit több évtized múlva is, de mindenképpen úgy, hogy nem mi vagyunk a fontosak, hanem maguk a dalok, amik ezt közvetítik.

Jövőkép: Csinálunk még pár jó lemezt, az biztos.

Mellékprojektek: Dörőnek az Ex-Hidegzuhany tagokkal van egy ilyen stoner szárnycsapdosása, egyelőre még próbatermi szinten, de lehet belőle valami, Vitinek van két debreceni zenekara is, a Ljubljana, illetve a Zion Refresh, én pedig az Üllői Úti Fuck, a Dudor (Zebulon Dudora, közismert slammer zenei projektje), és a Nagy Zsófi and Her Band gitárosa vagyok.

Szexepil: Egyértelműen Viti bajusza. Éljen Vitányi Dávid, a bajszos fenomén!

Legnagyobb eredmény, elismerés: A 30y-al való barátság. Amikor a szüleink rájöttek, hogy ez komoly. Eredmény az is, hogy működünk, mint zenekar, és tudunk büszkék lenni erre. Elismerés minden olyan koncerthelyzet, amit olyan emberek teremtenek, akik hisznek abban, amit csinálunk.


a Sorbonne Sexual június 7-én mutatja be Kifutás című nagylemezét az A38-on, Facebook-eseményoldal


a zenekar Szeráfi című legújabb dala: 


Sorbonne Sexual Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/05/12/magyarradar_sorbonne_sexual
Magyarradar – Sorbonne Sexual
süti beállítások módosítása