Elhunyt Dévényi Ádám

2016.12.04. 16:46, rerecorder

devenyi.jpg

Hosszú betegség után 2016. december 4-én hajnalban elhunyt Dévényi Ádám, az egyik legkiválóbb magyar dalszerző-előadó.

Az 1957-ben született Dévényi Ádám a hetvenes évek elején a formálódó folkszíntéren tűnt fel először, és már tizenévesen saját dalait játszotta, a Vízöntő, a Vasmalom és a Tabula zenekarokkal lépett színpadra, majd kevesek kedvenc dalosaként lett egyre ismertebb. Ez nagyban megváltozott, amikor barátja, Trunkos András saját zenekarával, a Rolls-szal feldolgozta, átdolgozta, átszerkesztette néhány dalát, majd később szintén az ő közvetítésével a Bikini is átvette ezeket és az Adj helyet magad mellett vagy a Közeli helyeken a nyolcvanas évek legnagyobb slágerei közé kerültek. 

Dévényi ekkoriban, szintén Trunkossal az Átmeneti Kabát nevű formációval is zenélt, majd ők ketten Postássy Julival kiegészülve 1986-ban egy nagylemezt is kiadtak a két világháború közti depressziós szerelmes sanzonok feldolgozásaiból Nincs kegyelem címmel. Első saját dalos lemeze csak 1990-ben jelent meg "Adj helyet" címmel, kazettán, ezen összegyűjtötte legsikerültebb addigi szerzeményeit - a magyar poptörténet egyik legjobb alkotása. Az 1994-es következő album, a Mindennapi éjek szintén remek kiadvány, amit számos félhivatalos kazetta, cd (Szabadság miatt zárva, Abszint) követett.1997-ben egy Cserepes Károly-lemezen (Helyből távol) való közreműködés következett, Dévényi Tandori Dezső megzenésített verseit énekelte. Majd 2008-ban egy újabb jól sikerült, zenekarosabb, rockosabb anyag jelent meg tőle, már Dévényi Ádám és az Átmeneti Kabát néven (Olyan jó). Közben régóta dolgozott a kaposvári színházban zeneszerzőként és színészként is, de megfordult más színházakban és Szőke András-filmek zenéit is szerezte. 

Az egyik legnagyszerűbb magyar dalszerző-előadó volt, aki szerzeményeiben költői minőségben szólt közéletről, egyéni sorsokról.

a Közeli helyeken egy 2014-es koncerten: 


az Olyan jó című 2008-as lemeze: 


a Mindennapi éjek című 1994-es album teljes egészében: 


egy kilencvenes évek elejei koncert - énekel még Börcsök Enikő, nagybőgőn Soós Balázs


a Nincs kegyelem album 1986-ból: 


egy 1984-es koncertfelvétel: 

https://recorder.blog.hu/2016/12/04/elhunyt_devenyi_adam
Elhunyt Dévényi Ádám
süti beállítások módosítása