A jövőbe nézni csak játékosan, „wishful thinking”-módon érdemes: a Recorder magazin 5. születésnapja alkalmából a zeneipar különböző területein dolgozó szakembereket kértünk arra, jósolják meg, mi történik öt év múlva a zenével, a zene körül. Öt pozíció, öt vízió. Elsőként Nótári Péter írt a lemezipar, másodjára Kitzinger Dávid elmélkedett a digitális zene jövőjéről. A 45. Recorder magazin Pluszmínusz 5: ötéves a Recorder előretekintő fókusztémájának harmadik cikke a hazai koncerthelyzetről szól. Sok külföldi zenekar jönne és sokan meg is néznénk őket, de Budapest ettől még nem lesz koncertfőváros. A Morcheeba, Trentemøller, az Asking Alexandria és a Foals fellépéseit is szervező Horváth Máté tudja, mi kell, hogy az legyen.
Név: Horváth Máté
Életkor: 35
Mit csinál? promóter, booker, production manager
Hol? New Beat, Dürer Kert, 3S Music Group
Mióta? 2008
És előtte? GD-Staff Event, Skalar Music Hungary
Amikor megkaptam a felkérést ennek a cikknek a megírására, volt bennem egy kép az eredményről, magabiztosan vállaltam el a feladatot. Mire újra végiggondoltam a témát, már tanácstalanabb lettem. Fontos leszögeznem, hogy az alábbi cikkben alapvetően a külföldi, élőzenét játszó zenekarok koncertjeiről lesz szó.
A korábbi évek budapesti koncertjeinek felsorolását nézve, már megszűnt klubokon gondolkodva arra jöttem rá, hogy a helyzet kevesebbet változott az elmúlt öt évben, mint az azt megelőző öt évben. Klubkoncertek szintjén egyre több friss produkció jut el időben Magyarországra és egyre több legendás klubzenekar jön el hozzánk pótolva régi elmaradásait. Helyszíneket tekintve viszonylag jól állunk, bár Budapest méretéhez képest nincs elég kis és közepes koncerthelyszín, a független helyek száma pedig csökken. A vidéki klubélet meg egy olyan kérdéskör, ami külön cikket kíván.
Ami viszont a klubok feletti szintet illeti, visszaesés tapasztalható. Azzal, hogy Budapest már évek óta elvesztette az egyetlen un. „hall show-k” megrendezésére alkalmas koncerttermét – a PeCsát – behozhatatlan hátrányba kerültünk. Azok a promóterek, akik a meglévő néhány klubban akarnak művészeket „építeni”, nem tudják megugrani azt a szintet, ahol a fellépők szeretnének lenni egy-két visszatérés után, illetve ahol maga a szervező érdemben pénzt tud keresni azok után, hogy a korábbi kezdeti koncerteken valószínűleg veszteségei voltak az adott fellépővel kapcsolatban. Jelenleg nem tudok olyan kezdeményezésről, amely egy 2000-4000 fős koncerthelyszín felépítését tűzte volna ki célul – pedig nagyon kellene legalább egy ilyen hely. Nehéz elképzelnem egy fellendült, kibővült koncertpiacot Budapesten 2021-ben egy vagy inkább két 2000+ kapacitású helyszín nélkül – és ez a hazai zenekarokat is nagyban érinti.
Az arénás és stadionkoncertek száma szintén csökkenő tendenciát mutat, aminek fő okát az irreálisan magas áfában látom. Az a mérték, amit a kulturális rendezvények belépődíjaiból elvon az állam, példátlanul magas. Valószínűleg minden szervező együtt lélegezne fel, ha 27% helyett a fesztiválokra érvényes 18%-os áfa terhelné a koncert- és színházjegyeket. Ez utóbbi tényező egyébként gátló hatással van a klubkoncertek gyarapodására is. A másik faktor, ami az igazán nagy koncertek számának csökkenését okozza, az infrastruktúra hiánya illetve ára. Mindezt amellett, hogy az arénás koncertek jegyárai az egyetlenek, amelyek azonosak a Nyugaton vagy a Visegrádi országokban szedett belépőkkel. Minden egyéb téren az említettek alatt vannak a hazai belépők árai. Ez alól talán a keményebb rock műfaj a kivétel. A hazai vásárlóerő és a jegyvásárlási hajlandóság nem engedi, hogy ezen a szinten felzárkózzunk – és ezzel számos fellépőt el tudjunk hozni Budapestre.
Az öt évvel ezelőtti helyzethez képest a legmarkánsabb változást és előrelépést a budapesti, szabadtéri koncerthelyszínek hozták. Az elmúlt időszakban számos olyan zenekar tudott először vagy sok év után újra headline koncertet adni, amelynek a budapesti klubok kicsik voltak már, de még nem értek meg egy arénás koncertre. Nemzetközi szinten is egyedi színfoltok ezek a helyszínek, bár a fent említett problémák egy részét nem tudják orvosolni – szezonalitásuk miatt.
A magyar koncertpiac „elfesztiválosodása” öt évnél jóval régebben zajló folyamat, de nincs kétség, hogy az utóbbi időkben erősödött fel igazán. Korábban említettem pár okot, ami az önálló koncertek számának növekedését gátolja. Ezeket nem sorolnám fel újra, de szinte az összes a fesztiválok erősödéséhez vezet. Emellett a hazai fesztiválpiac nagyon erősen központosul és/vagy városi rendezvényekhez kötődik, ami a külföldi fellépőket felvonultató eseményeket illeti. Nyilván elfogult vagyok a koncertekkel kapcsolatban, a fesztiválok ellenében, de az idei szezon végére biztosabb vagyok benne, mint korábban: a hazai közönség túlnyomó része nagyjából tizedannyi külföldi fellépőt látott headline koncerten, mint fesztiválon, pedig elmenni egy zenekar önálló koncertjére majdnem mindig többet fog nyújtani, mint egy fesztiválos produkció. Amikor különböző közösségi felületeken egy-egy fellépővel kapcsolatban azt olvasom, hogy „hakni”, „rosszul szólt”, „rövid volt a show”, „fáradtak voltak” csak azt tudom mondani: igen, mert egy fesztiválkoncertről van szó. Amikor egy zenekart úgy látunk játszani, hogy mi 100 méter távolban állunk, koraesti napsütésben; ők előtte 4 órát repülve majd másik 2 órát kisbuszban ülve, 30 perces linecheck után, megvágott hangerővel és fénytechnikával, bérelt felszerelésen zenélnek, ne legyünk meglepve, hogy nem a 100%-ot kapjuk. Mindezt úgy, hogy maga a fellépő valószínűleg odateszi magát. Ezzel nem azt állítom, hogy nem voltak briliáns fesztiválshow-k és csapnivaló klubkoncertek 2016-ban Magyarországon, de azért van egy alapvető tendencia. Elmenni 15 koncertre szinte biztosan drágább, mint elmenni egy fesztiválra és ott megnézni 20 fellépőt – de tudomásul kell venni, hogy mást várhatunk a pénzünkért. Felfogásban és vásárlóerőben is szükséges egy fajta felzárkózás a nyugati piachoz, hogy a fesztiválkonjunktúra mellett az önálló koncertek látogatottsága is erősödjön 2021-re. Szerintem ez a tendencia egyébként nem gyengítené a fesztiválok látogatottságát.
Hogy mi lesz öt év múlva? Ha az elmúlt öt évből indulunk ki és nem változnak meg a tendenciák, akkor valószínűleg marad egy erős klubélet szép lassan javuló nézőszámokkal és remélhetőleg számos független klubbal. Talán egyre több – Nyugatra jellemző – egyedi helyszínnel. Ha nem pótlódik valahogy a PeCsa hiánya, akkor 2021-re számos zenekar fejlődése megreked Magyarországon. Az aréna- és stadionkoncertek szintjén egyfajta stagnálás várható. A fesztiválokat nézve a jelenlegi status quo eléggé megbonthatatlannak tűnik. Ha az a kérdés, hogy szerintem mi javítana sokat a mostani helyzeten, azt tudom mondani: a koncertjegyek áfájának csökkentése, több független koncerthelyszín (minden méretben), olyan rádióadók, amelyek a feltörekvő és friss külföldi produkciókat tudják szállítani a hazai közönségnek, és persze magasabb vásárlóerő a tanuló fiatalok és a középosztály szintjén.
Horváth Máté
