Romlott már ez a fagylalt – Varnus Xaver nem ajánlja Jean Michel Jarre új albumát

Jean Michel Jarre hosszabb szünet után, 2015-ben tért vissza egy kétrészes, rengeteg kortárs előadót és elektronikus zenei úttörőt közreműködtető albumpár első darabjával, amelynek májusban érkezett meg a folytatása. Olyan meglepő vendégekkel, mint Julia Holter, Cyndi Lauper vagy Edward Snowden. Az év elején Berlinbe költözött, Európa-szerte rendszeresen zenélő világhírű orgonaművészt, Varnus Xavert kértük fel, hogy írjon a kiadványról a héten megjelent, friss, 42. Recorder magazin Profül rovatába.

Jean Michel Jarre: Electronica 2: The Heart Of Noise

Kiadó: Columbia / Hear Hungary

Megjelenés: 2016. május 6.

Stílus: elektronika, szintipop

Ha valóban az igazságot szeretném szolgálni, kegyetlen tömörséggel mondhatom csak el véleményemet: Jean Michel Jarre műfaja alól kifutott az idő, s mindaz, amit az utolsó években csinált, legtöbbnyire olcsó hatásokra vadászó, üzleti kísérletté sikeredett csupán. Moszkvai koncertje légibemutatóval egybekötött Mága-szilveszterré magasztosult, gyakran mutatva akkori közönségének átlagát: a tetovált, fülbevalós, befőttesgumival összefogott hajú, kelet-berlini viceházmester típust. Különös, hogy egy ember, aki ekkora név volt valaha, ilyen szánalmas és ügyefogyott véget érjen, s egykori, márványtalapzatú bronzszobrát önmaga semmisítse meg. Újabb és újabb turnéi mintha csak arról szólnának, hogyan járkált ki éjjelente flexszel a köpenye alatt, hogy le-lefűrészeljen egy darabot saját szobrából, amit aztán aprópénzért eladott valamely fém-zugkereskedőnek. A szobor már rég nincsen meg, s ez a szegény, méltósággal visszavonulni képtelen ember mára az egykori talapzat utolsó tégláit adogatja el. Hasonlíthatatlan bája van annak, hogy ezen a lemezen még a hírhedt Edward Snowdennel is összeállt zenélni: mintha csak valamely futurisztikus álomban a lecsúszott Kocsis Zoltán kísérné drótlábú Vermona szintetizátoron a Viszkis énekét a taktaszadai vonatállomás savanyúhányásszagú restijében. S mindez azért szörnyű, mert Jarre egykor valóban nagy volt.

Negyven-ötven népmesei verzióban terjednek a városi legendák, hogy kik mit meg nem tettek a hetvenes években egy Oxygene nagylemez tulajdonjogáért. Tájegységenként változott e mese: volt, aki lopott, volt, aki verekedett, volt, aki fogadásból a biosztanárnőjét is megkefélte érte. S ha mindezekről a történetekről le is fejtjük a mátyási mítoszt, a maradék még így is elég impozáns. S nekünk, kelet-európai gyerekeknek még impozánsabbnak is tűnt mindez, hiszen a szintetizátorok hangjának mesevilága, az a Rameau, Debussy és Ravel óta folytonosan az egzotikus, távoli földrészek bűvöletében élő francia zenei elvágyódás Jarre-nál megjelenő, drámaian új hangzásvilágával minket még nagyobb kalandokba vitt bele, hiszen egy francia tini már lehet, hogy elhúzta a száját, ha szülei bejelentették, hogy a család azévben csak Martinique-re megy nyaralni, de számunkra már egy dunabogdányi hétvége is maga volt a szabadság. Ha emellé Jarre zenéje adta az alkonyi elvágyódás színeit, körülöttünk Dunabogdány is Martinique-ké vizionálódott. De aztán jött az a fránya technikai forradalom, s ma, amikor minden gyerek zsebében egy olyan telefon van, amelynek zeneszerkesztő programja többet tud, mint egy háztömbnyi Jarre-szintetizátor, fiatalkorunk nagy hangbűvésze válaszút elé érkezett.

ÉS JARRE MÉGIS SZÓLNI FOG A VINTAGE ELECTRONICA NIGHT SZOMBATI BULIJÁN!

S ő a rossz utat választotta. Mert elindulhatott volna e forradalom ösvényén soha addig nem hallott zenei világokba, vagy csak elvonulva várhatott volna harminc évet, hogy retróként visszatérhessen egykori nagy dicsőségében, de neki az olcsó út kellett, a sekélyes, talmi, vásári showbiznisz. Amely azokban a mélységekben, amelyekben ő járt, olyan, mint a láp: ha abban elsüllyed valaki, csak látszólag épp hullája kerül elő egyszer. Ez most megtörtént. S ez a zenei halott még most is a negyvenéves refrént sipítozza, mint az elátkozott, senki által nem látogatott fagylaltos: „Itt van, megjött Bagaméri, ki fagylaltját maga méri.” Bácsi, romlott már ez a fagylalt. Kár, hogy becsaptál bennünket. És kár érted. Nincs szörnyűbb végzet, mint ha valaki fiatalon létrehoz egy remekművet, s utána egy életen át kínlódik, de nem tudja felülmúlni közben művészettörténeti szentté kanonizált egykori alkotását. Akkor inkább a segesvári híd. Még az is becsületesebb, mint Barguzin.

Varnus Xaver

MINT AZ OXIGÉN - TOVÁBBI MAGYAR ZENÉSZEK JARRE-RÓL.

a lemez: