Szubjektív-szelektív krónika – 10 éves az Óriás

2016.05.07. 14:15, rerecorder

nyito_10835313_10153160999135520_1677081416066893401_o_1.jpg

Az annabarbi 2005-ös feloszlása után annak gitáros-énekese, Egyedi Péter és basszusgitárosa, Örményi Ákos által alapított Óriás néhány tagcsere után állapodott meg Nagy Dávid dobossal a triófelállásnál (később a korábbi dobos, Hortobágyi László billentyűsként tért vissza egy időre) és készített működése eddigi tíz éve alatt három-három remek nagylemezt és EP-t, valamint egy csúcsformát mutató élő anyagot. A Jön című 2008-as Óriás-debütalbumot a Recorder beválasztotta a 21. század eddigi legjobb magyar lemezei közé, és már készül a negyedik nagylemez is, de előtte ma este az Akváriumban megünneplik tizedik születésnapjukat is, és még az előtt itt és most Egyedi Péter frontember elmeséli szubjektív-szelektív krónikában az együttes eddigi történetét.

2006

blue_river_flyer_elso.jpgAz annabarbival 2005 tavaszán eldöntöttük, hogy feloszlunk. Volt egy búcsúkoncertünk a Trafó Bár Tangóban, ami az első teltházas koncertünk volt. Tipikus helyzet: fel kell oszlani ahhoz, hogy mindenki elmenjen megnézni a zenekart. Viszont addigra már eldöntöttük, hogy ez visszafordíthatatlan. Én utána legalább fél évig nem is zenéltem, vagy inkább háromnegyed évig, illetve otthon elkezdtem magamban a mindenkinek megvan a maga története nevű hálószobaprojektet, a Bátor-tesók (Gergő: gitár, ének, Bence: dob) pedig megalakították a June 16-t. Mi pedig ősz végén realizáltuk Ákossal (Örményi Ákos basszusgitáros), hogy mi ketten is együtt szeretnénk folytatni, szóval végeredményben az egy egészséges kettéoszlás volt. El is kezdtünk zenélgetni, először még Michael Zweckerrel, aki tán még ősz elején írt egy sms-t, hogy „do you wanna start a kick-ass rockband?” Michaellel próbáltunk három-négy alkalommal, ő ekkor még a Kispál és a Borz dobosa volt, de már megcsappant a lelkesedése és szeretett volna valami szívéhez közelebb állót csinálni, viszont ideje még nem nagyon volt rá. Mindez viszont arra tök jó volt, hogy újramelegedjenek azok az izmok, amiket addig pihentettünk. És akkor megfogalmazódott, hogy oké, ha Zweckerrel ez nem fog menni, akkor ki az, akivel szívesen zenélnénk? Már kezdtünk újra beindulni, megírtuk az első dalokat, a Vércukor első változata például ekkor készült. Én ekkor beugróként már közreműködtem az Isten Háta Mögött zenekarban, innen jött, hogy megkerestük Hortobágyi Lacit dobosnak és végül vele kezdtünk el próbálni 2006 márciusában. Összeálltak az első dalok, de már ekkor kialakult az, hogyha nincsen előttünk határidő, vagy bármilyen más nyomás, akkor elszöszmötölünk a dolgokkal. Gödöllőn próbáltunk, volt egy zenére újra rátalálós időszakunk. Mindig egy kis közösségi program volt, hogy kimenjünk Gödöllőre. Ákosnak volt egy autója, azzal mentünk ki, de még így is megérte, mert olcsó volt a próbaterem, amit különben Greff Andrisék ajánlottak, akik szintén itt próbáltak akkori együttesükkel a Ripley Under Waterrel. Úgyhogy ebben az évben még nem született semmilyen lenyomata a zenekarnak, viszont a nyáron elkezdtünk koncertezni. 2006. július 22-én volt az első koncert a Blue River állóhajón, az est másik két zenekara a Turbo és a Soundshine volt. Ősszel elkezdtünk dolgozni az első stúdiófelvételeken, de ekkor még nem jelent meg semmi.

a_05_2007.jpg


2007

a_08_2007.jpgMárciusban kiderült, hogy Lacit Írországba húzza a szíve, úgyhogy Ákossal ismét tanakodni kezdtünk, hogy kivel folytassuk, mert ekkor már nem akartunk megállni, pláne azért sem, mert Laci sem tudta, hogy mennyire időre akar kimenni. Jött az ötlet, hogy a Sun Workshop-os Nagy Dávidot megkérdezzük. Őt nagyon megtisztelte a megkeresés, nagyon szívesen jött és végül ezzel állt össze a nagy felállás. Eddig is minden szuper volt, de az első próbák után egyértelmű lett, hogy ez az a kémia, amire mindenki vágyott. Ezzel persze jött egy pluszlendület is, további dalok születtek, és a koncertek is jobban beindultak a nyáron már másodszor léptünk fel a Szigeten. Szeptemberben megjelent az első EP Óriás címmel, ötszámos volt az anyag, részben még Lacival vettük fel, illetve a dobokat még teljesen vele, mert már 2006 végén is stúdióztunk hozzá egy kicsit, de a gitárokat, keverést azt ezen a nyáron fejeztük be. Sokan letöltötték, egy picit jobban köztudatba került a zenekar. Az öt számon túl még hármat vettünk fel, de azokat végül be sem fejeztük rendesen. Ez volt a zenekar legkorábbi repertoárja, de ekkor, a megjelenésekor már javában dolgoztunk Dáviddal az első nagylemez dalain. Megjártunk sok próbatermet, volt egy a Mexikói úton, egy sötét dzsuvás helyen, ahol még az áramot is ellopták, itt fejeztük be a Jön anyagának megírását 2007-2008 fordulóján. A zenekar ismertségén az is sokat dobott, hogy ősszel a Quimbyvel turnézhattunk.

2008

jon_a0244766142_16.jpgÉv elején befejeztük a Jön debütlemez anyagát, de csak novemberben jelent meg 29-én, bő egy évre az EP után, szerzői kiadásban. Ezzel egyidőben kijött a Fát dönteni klipje, és megvolt a lemezbemutató koncert is a Trafóban. A Jön elég nagyot durrant, sőt, maga a bemutatókoncert szólt nagyot. Az utána következő koncerteken látványosan egyre több ember vett részt. A Könyvtár Klubban léptünk fel és emlékszem a koncert után a színpadra jött fel a közönség venni a lemezből, és a narancssárga erősítőmre huzigáltam a strigulákat filctollal, hogy tudjuk, mennyit adtunk el. Korábban még nem volt olyan zenekarom, amivel menedzser akart volna foglalkozni, de itt ez megtörtént, bejelentkezett három-négy menedzser, hogy szeretne foglalkozni velünk. Szépen ment a hírünk és mindenhonnan pozitív visszajelzések érkeztek. A Fát dönteni klip is jól visszaadja a korszak hangulatát. A zenekar és baráti körének, nagyjából húsz embernek a lelkes összedolgozása eredményezte, szívből, jóleső módon. Ez is szépen vitte a zenekar hírét.

a_2008_deedee_orias_081116_007.jpg


2009

Lett menedzserünk és megszaporodtak a koncertek. Az MR2 Petőfi és a RadioCafé is elkezdte játszani, még ha csak hébe-hóba is, mind a Fát döntenit, mind Az a kellő hő című dalokat. Utóbbihoz májusban klipet is forgattunk. Nyáron felléptünk az MR2 Akusztikban. Németh Juci (Nemjuci) és Pálinkás Tamás (IHM) voltak a vendégeink, a feldolgozás pedig a Rossz vér című Ganxsta Zolee-dal volt. A nyáron meg rengeteg fesztiválon léptünk fel, még az első külföldi fellépés is megvolt Erdélyben. Egy csomó helyen megkaptuk a bizalmat, felfutóban volt a zenekar. Ősszel Hortobágyi Laci újra Óriás-tag lett, ezúttal billentyűsként, a hangképünket szerettük volna tágítani és az a szokatlan ötletünk volt, hogy Laci ezen a hangszeren térjen vissza, egyrészt mert alapvetően nem billentyűs-felfogású zenész, hanem ugye dobos, és ez érdekes lehet, másrészt nagyon bírjuk.

2010

peldak_a0019571206_16.jpgAz MR2 Petőfi rádió jelöltjeként év elején mi képviselhettük Magyarországot a holland Eurosonic showcase fesztiválon, Groningenben, Áprilisban pedig megjelent egy kislemez, Az egyikben ott címmel, a címadó dalhoz pedig készült egy klassz kutyás klip. Ugyanekkoriban egy lemezre leszerződtünk az EMI Music Services-szel, a második albumot tehát már egy rendes kiadónál adtuk ki, ami nem minden szempontból volt jó döntés, anyagilag semmiképp. A Példák hullámokra lemez, ami különben szintén ősszel jelent meg, viszont az akkori körülményekhez képest nagyon jól szól, mindenképpen szintlépés volt számunkra. A Jönt még próbateremben vettük fel és az utómunkában húztuk fel, a subscribe-os Horváth Attis keverte meg kurva jól. Ezt a lemezt is vele rögzítettük, még az érdi Bakery Stúdióban, végig profi körülmények között 2010 nyarán. Zeneileg nyilván az volt a nagy változás, hogy már billentyűs felállásban léteztünk. A zenekarnak az volt az igénye magával szemben, hogy bármennyire is jó volt a fogadtatása az első lemeznek, nem akartuk azt ismételni. Erre adott nyilvánvaló válasz volt, a billentyűs hangszerek beemelése, még ha nem is olyan hangsúlyosan, mint az Emerson, Lake & Palmerben. Az októberben megjelent Példák Hullámokra lemezt a szakma még szerette, de az emberek talán már nem annyira, nem volt olyan intenzív a fogadtatása. Amúgy minden lemeznél cél volt, hogy feszegessük a saját határainkat, hogy ne gyepesedjünk be és ezt ezzel a lemezzel is elértük. Nagyon könnyen bele tudtunk volna szokni a jól működő kémiába, és könnyedén írhattunk volna rengeteg power-rock számot, de minket mindig az izgatott, hogyan tágíthatnánk ezen a formulán. Ebben az évben léptünk fel a Nagy Feró előtt tisztelgő MTV Icon műsorban, a két feldolgozás, amit játszottunk a Nem leszek sohasem és a A 2000. év felé volt, de mi kísértük Tompos Kátyát is.

a_2010_27205_410534925519_8324209_n.jpg


2011

Koncerteztünk rendületlenül, és a lelkesedésünk sem lohadt, ebben az évben is új dalokon kezdtünk el dolgozni. Nyáron volt karrierünk egyik legjobb élménye az Együttes Intimitás nevű koncert az Isten Háta Mögöttel közösen az A38 hajón, teltház előtt. November 28-án jelent meg a Gondalapos EP (premier a Recorderen!), hozzá meg az Erősebben szorítsd és a Mindenki írja videoklipek dupla klippremierként, egyszerre. Még bőven tartott a zenekar lendülete, a kreativitás hajtotta előre a sztorit, de ha ma megnézem, mondjuk az Erősebben szorítsd klipjét, akkor megértem, hogy miért nem tapadtak rá az emberek. Kivitelezésben lehetett volna kicsit jobban szárnyalni, de a mai napig azt mondom, hogy jó ötlet volt. Amúgy ez volt az első olyan hanganyag, amikor külső produceri füllel is dolgoztunk. Takács Zoltán Jappánnal, aki hozta magával gyakornokként a 30Y-onos Varga Ádit, aki szerette volna kitanulni ezt a szakmát és így csináltuk meg ezt a hatszámos EP-t, ami a barátságok alakulása szempontjából is fontos nekünk. Egyrészt a Papp Szabi énekel a Mindenki írja című dalban, fontos volt, hogy dolgozhattunk Jappánnal, és aztán elkezdtünk koncertezni a 30Y-nal, akiket eleinte nem kifejezetten bírtam, de amikor közel kerültünk egymáshoz, akkor kiderült, hogy kurvára hasonló attitűddel, szívből zenél mindkét együttes és nagyon jóban lettünk velük. A közönségük is nagyon hálás közönség, az év végi közös koncertek nagyon emlékezetesek voltak, mi is kaptunk tőle egy újabb kis boom-ot, és tényleg jó felállás volt a két zenekar együtt. Sőt, a 30Y elmondása szerint rájuk is jó hatással volt, hogy mi bekerültünk a látókörükbe. És habár sosem fociztunk közönségméret tekintetében ugyanabban a ligában, de nagyon szerettünk játszani előttük és egy idő után ők is úgy hirdették a koncerteket, hogy nem előzenekar voltunk, hanem két együttes koncertje. Itt jegyezném meg, hogy még 2006 szeptemberében játszottunk a Hangfoglaláson a Millenárison és előttünk a 30Y zenélt. (nevet)


a2012_299608_10150346793035520_3002388_n.jpg

2012

Lendületesen kezdtük az évet, tökjó dolgokban vettünk részt. Volt januárban egy sorozatnak szánt est, ami végül hamar abbamaradt, a Nanushka Párnazene, ez egy csendesebb, nyugis koncert volt, nagyon jó visszhangokat kaptunk, azt vettük észre, hogy ezek az extra felkérések nagyon inspirálnak minket. Februárban pedig Hóóórukkon vetünk részt ez egy rendkívüli zenés sítábor volt Lipótszentmiklóson, fellépett még a 30Y, a Vad Fruttik, a Kiscsillag, a Subscribe, a Hősök, az Alvin és a Mókusok és a Kipu. Tavasszal pedig az Esti Kornél zenekarral turnéztunk közösen. Ebben az évben hoztuk össze a Live @ SSR koncert-EP-t. Szerettük volna megörökíteni az élő megszólalást is, de nem akartunk igazi koncertfelvételt, hanem elmentünk a Supersize Stúdióba jópár haverral, vendéggel és így született ez a kvázi élőlemez, ami nagyon lelkesen készült és ez érződik rajta, azt hiszem. Mind hangban, mind képben jól sikerült felvenni és szerintem egy csúcsformában lévő zenekart kapott el. Erre nagyon büszke vagyok. Szép visszhangot is kapott.

LEMEZTÁSKA INTERJÚNK A FRONTEMBERREL KEDVENC ZENÉKRŐL, INSPIRÁCIÓKRÓL.

2013

tuz_a3196043003_16.jpgElkezdtünk dolgozni a Tűz, víz, repülő dalain, közben pedig továbbra is izgatott, hogy csináljunk jó klipeket és ekkor ismerkedtem meg a Szimler Bálinttal, aki addigra már túl volt rengeteg szuper Kodály Method-os videón, de elkezdett izgatni, hogy milyen klipet csinálna a hagyományosabb videós kontextusban, klasszikus képi elgondolásban. Ez lett a zenekar hetedik klipje, a Helyet tudni. Számomra nagyon fontos a dal, volt egy számomra létező sztorija és érdekelt, hogy mi az, amit ő mögé tud tenni. Ez nagyon jól sikerült, nagyon lelkes arcok ők is. Ennek az évnek az elején Laci és zenekar útjai elváltak. A lemezt hárman kezdtük el csinálni, de hamarosan jött Menyhei Ádám (Kamikaze Scotsmen) billentyűn. A Tűz, víz, repülő megjelenéséhez találtuk ki a Csomagolj Óriást! kampányt, ami az ekkoriban divatba jövő crowdfunding/crowdsourcing modell megfelelője volt, csak itthon ennek még nem nagyon volt előzménye. Csináltunk neki egy saját felületet februárban és az áprilisban érkező lemezt lehetett előtámogatni. Nagy visszhangja lett és tök jól sült el. A lemez költségeit is fedezte a dolog és a zenekar megítélésének is jót tett, ráadásul a szobazenés, pörköltet főzős bulik is jól sültek el. A Tűz, víz, repülőnek már az Ádi volt a producere, kijárt a próbákra is, igazi produceri szerepben működött, és bár voltak kisebb összefeszülések, nagy egók csatái, de a végeredményre mindannyian nagyon büszkék voltunk. Ez az album készült a legintenzívebben, az biztos. A Corvintetőn pedig teltházas lemezbemutatót tartottunk. A Leszek című dalhoz készült klip.

2014

Ádám kiszállt a zenekarból, újra trió lettünk. Viszonylag gyorsan jött a következő EP, a 0209, ami kicsit reakció volt az előző anyagra, meg arra, hogy imádunk hármasban zenélni. Nyersebb, spontánabb, anyagot akartunk, amit egy kis faházban, Halászin vettünk fel egy hét alatt. Elkövettük azt a hülyeséget, hogy semmi felhajtást nem csináltunk mellé, ráadásul a zenekarra rátelepedett egy kis általános kedvetlenség, úgy éreztük, hogy nem tudunk előrelépni és ez hatott ránk. És kicsit leült a dolog, amiért lehet akár engem is hibáztatni, mert amikor nagyon nagy pörgési vágyam volt, akkor keresztülvittem mindent és ment a zenekar, de ekkor meg ez lelohadt, akkor a zenekar úgy általában is visszaesett.

A ZENEKAR KOMMENTÁRJAI A 0209 EP DALAIHOZ.

2015

Ez az év is a belassult állapotban indult és eljött az a pont januárban, amikor leültünk és átbeszéltük, hogy ki hogyan érzi magát a zenekarban, mik a céljaink és megegyeztünk abban, hogy tök jól vagyunk, de nem kell erőltetni azt, ami úgysem történik meg. És, hogy csak akkor csináljunk új anyagot, ha mindannyian teljesen magunkénak érezzük, és mindenkit inspirál a helyzet. Azt tűztük ki magunk elé, hogy ez legyen egy csendesebb, de kreatívabb év. Elkezdtünk dolgozni új dalokon, tavasszal már írtunk párat, ősszel pedig már fel is demóztuk azokat és ez a munka folyik jelenleg is, és majd idén, 2016 őszén tervezzük megjelentetni az új albumot.

2016

Tízéves születésnapi koncert ma, május 7-én este az Akváriumban számos meglepetésvendéggel! Facebook-eseményoldal

lejegyezte: Dömötör Endre


a zenekar legutóbbi klipje, a Szomorú című dalhoz: 


a Láthatatlan akusztikus verziója 2013-ból: 


az Óriás koncertplakátjai a hőskorból: 

nov21.jpg

nov_6_orias_flyer_web.jpg

okt12_web.jpg

orias_nov29_trafo.jpg

orias_turbo_pundmc_002.jpg

trafo071021.jpg

070320vegleges.jpg

070616_zold_pardon.jpg

081219.jpg

090307.jpg

090404_2.jpg

100122a38-orias-shell3.jpg


ezek pedig különféle zenekari fotók: 

lekotomi.jpg

orias_03.jpg

orias_4en_13124509_10154037745290520_33592756461977529_n.jpg

a2007_04.jpg

a2012_303491_10150757655760520_760981548_n.jpg

a_2008_deedee_orias_081116_001.jpg

dsc_4400.jpg

dsc_4513.jpg

ernokirako.jpg

leko_tomi_orias_rocklitera2012.jpg


fotók és plakátok: Óriás-archívum

https://recorder.blog.hu/2016/05/07/szubjektiv-szelektiv_kronika_10_eves_az_orias
Szubjektív-szelektív krónika – 10 éves az Óriás
süti beállítások módosítása