Nagyon nagy Óriás-EP, dalról-dalra kommentekkel

2014.05.14. 17:05, rerecorder

orias_2014.jpg

Az idén újra aktivizálódott Annabarbi 2005-ös feloszlása után alakult Óriás eredetileg rocktrióként indult, majd évekig egy billentyűssel kiegészülve kvartettként működött. Azonban a tavalyi, harmadik lemeze (Tűz, víz, repülő) után újra trióként folytatta és ebben a régi-új állapotban gyorsan írt és rögzített is egy hatszámos EP-t, 0209 címmel, amely éppen egy hete jelent meg. A Nagy-szín-pad tehetségmutató 15 szakmai kiválasztottja közé kerülő Óriásból Egyedi Péter énekes-gitáros és Örményi Ákos basszusgitáros mesél a szerzeményekről.

Az Annabarbi - amely idén újra ad néhány koncertet, június 6-án a GMK-ban, június 19-én a Fishing On Orfűn - két tagjából (Egyedi és Örményi) Michael Zwecker dobossal alakult Óriásban előbb az Isten Háta Mögött dobosa, Hortobágyi László, majd Nagy Dávid lett az ütőhangszeres, ám Hortobágyi a Jön című 2008-as első lemez után billentyűsként tért vissza, így készült a 2010-es Példák hullámokra és a 2013-as Tűz, víz, repülő is. Az Óriás azonban tavaly ősz óta újra az első lemez felállásában dolgozik, és a most megjelent 0209 EP friss dalai is már így, új lendülettel készültek. A "gyors átfutással megörökített időszak" hat daláról mesél Örményi Ákos és Egyedi Péter, aki hangmérnök-producer is volt egy személyben.


LEMEZTÁSKA-INTERJÚ EGYEDI PÉTER KEDVENC ZENÉIRŐL, AZ ŐT ÉRT HATÁSOKRÓL.

De előbb jöjjön az eredetileg a zenekar oldalán megjelent, bő 18 perces, kifejezetten dögösen szóló lemezanyag, hogy egyből lehessen hallgatni a kommentek mellé: 

A lemezanyagról Egyedi Péter mesélt a Recordernek: „Az egész lemez tök egyértelmű volt. A régi energiák visszatérése, a görcsmentesség, a felszabadultság – mind magától jött. Egyszerre mindannyian jól kezdtük érezni magunkat a bőrünkben. Egy barátunk azt mondta, sosem voltunk még ilyen közel önmagunkhoz, és hasonló érzés járt be bennünket is. Az Óriás magja mindig is ez a három ember volt, és most sallang nélkül lehetett építeni erre a magra, bármiféle túlépítési szándék nélkül. Született hat dalkezdemény, így vonultunk le februárban (február 9-én) Halászira, a Babos Majorba (innen is óriási köszönet a vendéglátásért!!!), ahol egy kvázi zenei osztálykirándulásba kezdtünk. A dalok közül egy lemorzsolódott, egy ott íródott, a hét második felében meg is kezdtük a felvételeket, vasárnap boldogan jöttünk haza.” 

orias2014.jpg

A felvétel módjáról azt mondja Örményi Ákos, hogy „hasonlóképp vettük fel a számokat, mint az első demónál, hangszerenként, Peti kucorgott a hardver előtt, instruált, mi meg csak így zsigerből játszottunk, nem emlékszem pontosan, de tényleg kigurult az egész, egy nap dob, egy nap gitár, egy nap basszusfelvétel, nem volt nagy bonyolítás.” Egyedi ehhez azt teszi hozzá, hogy „nagyon érdekes dolog a saját anyagodon dolgozni. Nem akartam és nem is tudtam volna nagyon kifacsart dolgokon agyalni – egyrészt mert a dalok nem kívánták meg, másrészt pedig én sem vagyok technikailag olyan szinten, mint hangmérnök. Tökösen, egyenesen szerettem volna megörökíteni ezt a korszakot, úgy, ahogy szerintem szólunk, mint zenekar. Nagy öröm volt számomra, hogy nem őrültem bele a munkába – habár voltak szünetek, amikor szándékosan nem ezzel foglalkoztam – de végig élveztem a folyamatot.

És akkor a dalokról, szépen sorban:

VÁLJ VÍZZÉ

EP: Az egyik legkorábban született dal. Egy pécsi látogatásom során dzsemmeltük ki az alapját Papával és Zazával (30Y), amikor csak úgy lementünk a termükbe zörögni. Aztán amikor mutattam az enyéimnek, nagyon tetszett nekik és egyértelmű lett, hogy csináljuk meg. Ránk nem volt még annyira jellemző ez a középtempós lüktetés a körülbelül Hendrixes verzével, de éreztük, hogy a refrén mindent visz. Papa zongorázik is a felvételen, megörökítendő a dal származását. 

ÖÁ: Tök jó, hogy a dob ilyen elemi módon, egyszerűen lüktet, a középrészt a dob-basszus kiállással kérem szépen valamelyik magyar hiphop banda hangmintázza, és tekerjen rá őrületes szövegeket! Köszönöm.

KICSI EMBER

EP: Harcos volt a munkacíme, meg falsos. Talán a Szívnyitó óta nem volt ennyire alap-energiákra épülő dalunk, aminek a húzása a legfontosabb eleme. Csakúgy, mint a Válj vízzében, itt is törekedtem a szellősebb gitározásra, amit nagyon szeretek és billentyű nélkül sokkal több játékterem is lett, amit nagyon élvezek. A dal azokról a kicsi emberekről szól, akik neveltetésileg betartják a szabályokat, de már tudják, hogy nem feltétlen ez a jó út és az öntudatra ébredés nem feltétlen haszontalan dolog.

ÖÁ: Leginkább ezt várom, hogy mielőbb élőben játsszuk, trióformátumban ez talán az egyik legkomplexebb számunk, sok énekkel. Alapriff sem szokásos óriásos, örültem, hogy lehet nyújtogatni-riffelgetni.

KICSIKÉT

EP: Szintén korábbi dal, a dalindító "hook" vitte a hátán, azt nagyon jó játszani. Talán ez lett egy klasszikus értelemben vett Óriás-dal, bitliszes zenei megközelítésben. Szövegileg nincs nagy csavar, tényleg legalább egy kicsikét, de mindenki lehetne valakié.

ÖÁ: Ebben billentyűzöm is, őrület! Zeneileg ez a kedvenc, nagyon szépen, egyszerűen játékos mind a három hangszer.

HALOTT

EP: Év elején született, egy nagyon egyszerű, monoton alapból akartunk kiindulni és azt szépen felépíteni. Adott volt egy hang, meg a húzás. Aztán jött a belassulós refrén-ötlet, és helyére került a dal! Ráadásul szerintem a Halottban van a lemez egyik legegyenesebb perce, a szólónál: csak a három hangszer, semmi varázslás, csak a szabadság. A folyamatosan haldoklóknak szól, önmagukról.

ÖÁ: Szövegileg és zeneileg ebben van talán a legnagyobb összhang, én a verzét például órákig el tudnám hallgatni, és nagyon jót tesz a dalnak a ritmusingadozás is, olyan mintha ölben ringatás és pofonvágás váltakozna benne.

SZOMORÚ

EP: Egyszerű, de nagyszerű, pörgős punk-rock alapot írtunk, amiben mindig jó volt leizzadni próbákon. A szövege később jött és örültem is neki, hogy ez sem a szokásos "ön-kesergős" szomorkodás lett. Pont az ellenkezője! Épp egy annabarbi próba nagyobb szünetében vettem fel az éneket, amikor jött a csordavokál ötlete, ez hallható a dal végén.

ÖÁ: Nagyon jó lesz ezt is élőben, igen! Lehetőségeinkhez mért pank!

JOHN McCLANE

EP: Az utolsó dal - ezt már Halászin írtuk. Három nap próbálás után mondta Ákos, hogy úgy játszana még valami pörgőset. Negyed óra alatt összeraktuk az alapokat és egyből megszólalt a dal. Szövegileg itt is örülök a kitekintésnek: a mezítlábas életérzést (amit nekem a dal jelentett) - egyből a Drágán add az életed! John McClane-jével kötöttem össze, aki ugye éppen a hosszú repülőút után tornáztatja a lábfejét, amikor elindul a móka. 

ÖÁ: Ha visszagondolok a felvétel hetére, mindíg ez a szám jut eszembe, Peti hozta az alaptémát, és tényleg pár perc alatt volt meg ez a habos kis jóság, olyan mint egy finom süti. Petinek volt még az ötlete azt hiszem, hogy a refrén máshogy lüktessen, én imádom. Szövegileg kedvenc!


az Óriás a Nagy-szín-pad május 21-i elődöntőjén szerepel, Facebook-eseményoldal

az előző lemezről való Leszek című dal nagyon klassz videója: 

https://recorder.blog.hu/2014/05/14/nagyon_nagy_orias-ep_dalrol-dalra_kommentekkel
Nagyon nagy Óriás-EP, dalról-dalra kommentekkel
süti beállítások módosítása