Szélsőséges izgalmak - Stas mexikói élménybeszámolója

A global bass legfőbb hazai zászlóvivőjévé előlépett fiatal producer és kiadófőnök, Stas tavaly december legvége és idén február közepe között, német közvetítéssel, Mexikóban turnézott: a hatalmas észak-amerikai ország keleti és nyugati partja között nyolc városban tíz dj-fellépése volt. Közben lelkesen gyűjtötte a helyi hangokat (melyekből három sample packet állított össze), a nyomtatott Recorder negyvenegyedik számában pedig összegyűjtötte legmaradandóbb úti élményeit és benyomásait.

Csak akkor esett le igazán, hogy tényleg ezt csináljuk, amikor még pulóverben és kabátban leszálltam Mattival (berlini tropical house dj – a szerk.) a gépről a keleti parti Cancúnban december 27-én este és megcsapott a hihetetlenül párás meleg levegő. Nulla pesóval álltunk a repülőtér előtt és reménykedtünk, hogy ott lesz Rene, a turné „menedzsere”, aki azelőtt egy héttel indult el értünk a nyugati parti Guadalajarából kocsival, hogy együtt kezdjük meg a fellépéssorozatot a keleti parton. Mexikóban nincsenek személyszállító vonatok, ezért közlekedni leginkább csak autóval, busszal vagy repülővel lehet – ha az embernek, mint például nekünk, nincs magánhelikoptere. Miután megtaláltuk egymást (annál a terminálnál, ahová eredetileg kellett volna érkeznünk), az első dolgunk az volt, hogy a part felé vezető úton megálltunk egy Walmartban, hogy vegyünk fürdőnadrágot, papucsot és sátrat, amiben a következő majdnem két hetünket töltöttük.

Először az egész olyan volt, mint valami álom. A környezet, a természet, a hely atmoszférája semmilyen korábbi élményemmel nem hasonlítható össze. A gyümölcsök méretétől kezdve az állat- és növényvilágon át az emberekig és a Hold horizontális növekedéséig vagy csökkenéséig minden teljesen más volt, mint amihez eddig voltam szokva. Az első egy hétben a turné szervezésén dolgoztunk, illetve pihentünk egy picit a parton Tulum (maja romváros – a szerk.) mellett. Itt találkoztam például egy Davide nevű olasszal, aki már lassan három éve él egy sátorban a parton, ahol egy kempingben segédkezik, egyébként meg főz és dobol - vele készült az első sample pack.

A következő héten indultunk el Tulumból Playa Del Carmenen keresztül Méridába (Yucatán szövetségi állam legnagyobb városa és kulturális központja – a szerk.), ahol majdnem egy hetet töltöttünk. Útközben keresztülmentünk a maja dzsungelen, ahol számomra az egyik legérdekesebb dolog az volt, hogy még a legkisebb faluban is – ahol egyébként áram is alig van – 100%-os biztonsággal akadt egy egész hűtőnyi Coca-Cola.

Mérida előtt az autópályán volt egy rendőri ellenőrzés. Átkutatták a cuccainkat, de mivel nem találtak semmi kifogásolhatót, megkérdezték, hogy mennyi pénzünk van. Nem volt nekik elég, de végül Rene addig beszélt nekik, hogy továbbengedtek minket. Mellettünk viszont állt egy másik autó is, ami addigra már teljesen ki volt pakolva és nem is állt körülötte senki. Rene megkérdezte, hogy azzal az autóval mi a helyzet, erre azt válaszolta az egyik rendőr, hogy abban több kiló drogot találtak. Az utasok sorsáról pedig csak annyit mondtak, hogy mivel nem a yucatani kartellhez tartoznak, ezért ők szimplán csak el lesznek tüntetve. Azt hiszem, ez a történet nagyjából leírja a kartellek és rendőrök kapcsolatát Mexikó különböző vidékein. Ez volt egyébként a legintenzívebb konfrontálódásunk bármilyen hatósággal. Általában nem voltak tolakodóak, és amikor elmondtuk, hogy európai elektronikus zenészek vagyunk, csak egy cd-t kértek tőlünk valamelyikünk zenéivel és nagyon boldogak voltak. Ezekre a helyzetekre később úgy készültünk fel, hogy vásároltunk pár diszkós válogatáslemezt Walmartban.

Méridában két bulit nyomtunk le így hárman a La Fundación Mezcaleria nevű helyen, ami egy nagyon tradicionális szórakozóhelynek számít, így leginkább csak cumbiát játszanak. Ehhez képest az én jóval eklektikusabb és súlyosabb szettemet is nagyon szerették. (Méridában rögzítettem a második sample pack-et.) A cumbia nagyon fontos zenei stílus egész Közép- és Dél-Amerikában, de különösen Mexikóban az: mindenhol szól, nagyjából ez a zene adja a ritmust az élethez. Persze a rádiókban és a klubokban is játsszák, na meg popszámokból is csinálnak cumbia-remixeket és -bootlegeket. A nagyobb városokban divat még a trap és a house. Az underground színtéren viszont az a jellemző, hogy a saját zenei tradícióikat dolgozzák fel, ebből született például a 3ball, amely irányzatnak nagyon nagy a közönsége (a stílusról a 2011-es első Recorder magazinban írtunk – a szerk.).

Méridából három napot utaztunk tovább autóval Mexikóvárosba. Az út legnagyobb részét a part mentén terveztünk megtenni, de elérkeztünk egy olyan szakaszhoz, ahol pihenőnk során megkérdezte egy jóember, hogy eltévedtünk-e, majd azt javasolta, hogy ha jót akarunk, akkor vagy nagyon gyorsan hajtsunk végig a következő ötven kilométeren, vagy menjünk másik úton. Mint megtudtuk, Tabasco és Veracruz államokban a partok mentén elég erőteljes a kartellek jelenléte, innen szállítanak drogot Európába, Afrikába meg az Államokba is.

Mexikóvárosban lenni leírhatatlan élmény. Mivel itt két és félszer annyi ember lakik, mint Magyarországon összesen, a város határait lehetetlen bárhonnan is belátni. Mivel a hegyek által körülvett településrengeteg 2200 és 3900 méter közötti magasságban fekszik, és mivel tél volt, az addig megszokott 30-hoz képest itt kb. 15 fok fogadott. Az év összes többi szakában amúgy szinte elviselhetetlen a hőség, ezért nincs is fűtés egy átlagos lakásban, ami miatt viszont ez a hőmérséklet eléggé fogvacogtató volt.

Itt volt egyébként a legaktívabb hetem. Felléptem a Rhodesia nevű klubban, amire nagyon büszke vagyok, mert fontos helyszín Mexikóban; előttem pár héttel játszott ott Branko (a Buraka Som Sistema egyik fő tagja, akinek Stas egy remixet is készített – a szerk.), egy héttel utánam meg Diplo. Stúdióztam a Ghetto Kids-szel, Alan Rosales-szel és Siete Catorce-vel, akik mind fontos figurái a helyi underground színtérnek. Utóbbi tavalyi lemeze minden fontosabb elektronikuszenei toplistán szerepelt, kétszer is játszott a Boiler Roomban, de egy olyan szobában él Mexikóvárosban, aminek lyukas a plafonja és az ablakai egy szennyvízcsatornától bűzlő udvarra néznek.

A következő héten továbbhaladtunk Guadalajarába, ami „csak” egy nyolcmilliós város. Itt csatlakozott hozzánk Phil Pohlodek, aki Svájcban építi a tropical bass-színteret. Vele nagyon hamar jó barátok lettünk és rengeteg időt töltöttünk együtt érdekes hangok és atmoszférák vadászásával vásárokban és gettókban. Guadalajarában három helyszínen játszottam: az egyik az El Sonidero nevű cumbiaklub, a másik kettő pedig illegál partihelyszín volt egy tetőn, illetve egy raktárszerű helyen. Mivel sok klub elég korán, hajnali kettő-három körül bezár, utána valami illegális vagy titkos helyszínen folytatódik a buli, de az is lehet, hogy az arcok csak grilleznek egyet és chilleznek.

Innen a Csendes-óceán partjára mentünk, ami tökéletes lezárása volt a turnénak – további három fellépéssel. Puerto Vallartában egy medencés buliban odajött hozzám egy férfi, aki először megkérdezte, hogy én vagyok-e a „híres európai dj”, majd követelte, hogy nézzem meg az agymosó mentőautóját, ami a hely előtt állt, mindezek után pedig közölte, hogy ő filmrendező, és két hét múlva, amikor megöli az apját és megszerzi az örökségét, akkor forgat velem egy videoklipet és gazdaggá tesz. Amikor mondtam neki, hogy én sajnos két napon belül visszautazom Európába, csak legyintett, kifejezte nemtetszését és elment.

Mexikó nagyon izgalmas és szélsőséges: jóból és rosszból is lehet kapni, és tele van teljesen nonszensz, hihetetlen dolgokkal. A természet gyönyörű és nagyon változatos, az emberek teljesen őrültek, egyszerre lusták és nagyon szorgalmasak; én nem találkoztam egy munkanélküli mexikóival sem, akárhol jártunk, azt láttam, hogy mindenhol mindenki dolgozik, jön-megy ezerrel, ugyanakkor teljesen időtlenül élnek, olyan nincs, hogy valakivel pontosan lehessen találkozni, vagy hogy valami egyáltalán időhöz legyen kötve. Mivel az egész ország nagyon változatos, a partikultúra is nagyon más Mexikón különböző részein. A legnépszerűbb szesz viszont mindenhol ugyanaz: a sör (cerveza) és a mezcal. Az egyik népszerű étel pedig a csokis csirke – nekem ez volt a legsúlyosabb kultúrsokk.

Stas a legfrissebb mexikói tánczenékből is válogat kiadójának, a Babylon Records-nak budapesti klubestjén; a Bwola soros bulija április 15-én, azaz ma este lesz a Müsziben (Facebook-esemény), a következő május 13-án.


beszámoló és fotók: Stas