Szérialáz - magyar dalok tévésorozatokban

A magyar HBO által gyártott Társas játék után a csatorna tavaly év végén bemutatott (az HBO Go-n most is megnézhető) új saját szériája, az Aranyélet hozta szinkronba a hazai popzenét a tévésorozat műfajával, ami az elmúlt harminc évben nem igazán volt jellemző – hazai sorozatzenés áttekintés külföldi kitekintéssel.

Hazai dalok hazai sorozatokban

Magyarországon még ma sem készül annyi sorozat, hogy ez a tévés szegmens igazán jelentős felvevőpiaca és médiuma legyen a zenének, ezen belül a betétdalok különösen ritkának számítanak, és legtöbbször ezek szereplése is kimerül a főcímdalban. Igaz, pont emiatt, a sorozat-főcímdal általában egyenlő az országos slágerrel (ahogy persze a Linda vagy a Szomszédok főcímzenéje is beépült a magyar kultúrgenomba). A rendszerváltás előtti egytévés időkben ez nyilván törvényszerű volt: az 1987-ben sugárzott Nyolc évszak főcímdalát, Balázs Fecó előadásában az Évszakokat mindenki tudta kívülről – azóta pedig besorolt a slágerrádiós sztenderdek közé, mint az énekes-billentyűs szólópályafutásának legismertebb dala.

A Nyolc évszak mérföldkőnek is mondható, mert ez volt az első olyan tévésorozat, amelyben hangsúlyosan jelent volt az aktuális(nak gondolt) popzene; persze óvatos módon, a korszak hazai sztárzenekarai (többek közt a Dolly Roll, az R-Go és a Neoton Família) írhattak a szériához betétdalokat, de egy újhullámos zenekar, a Faxni is lehetőséget kapott. Az 1990-91-ben futott Angyalbőrben dalait két zenekar, az R-GO (Szikora R-GO néven) és a Mohó Sapiens adta, ezek aztán külön albumokon is megjelentek. A kilencvenes évek első éveinek, a két nagy kereskedelmi tévécsatorna indulása előtti időszaknak hasonlóan popzenei aláfestésű sorozatai voltak az 1993-2001 között sugárzott Kisváros (zenéjét a főcímdalt beleértve teljes egészében a KGB, azaz a Kiss-Gidófalvy Band szállította), az 1994-es Patika (a Koltai Róbert esetében megszokott sanzonpop Somló Tamással, Gerendás Péterrel, Kaszás Attilával és Dés Lászlóval), valamint az 1995-98 között gyártott Űrgammák, élén a Xénia-lázzal, ami gyakorlatilag sínre tette Szulák Andreát (a zenefelelős Berkes Gábor másik nagy dobása itt Eördögh Alexa és Császár Előd duettje, a Tiltott Szerelem volt) – ezen sorozatok dalait ugyancsak összeválogatták egy-egy albumra. (Az 1995-96-os Éretlenek a második szériájának főcímdala miatt érdemel említést – az elsőét Kiki énekli –, a Fiatal szerelem révén robbant be igazán a Happy Gang.)

A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején jött egy nagy fordulat a hazai tévésorozat-kínálatban, megjelentek a külföldi formátumokon alapuló produkciók, mint a napi szappanoperák (Barátok közt – 1998, Jóban Rosszban – 2005), a sitcomok (Pasik – 2000, Limonádé – 2002) vagy éppen a szappanopera-sitcomok (Szeress most! – 2003-2005, főcímdal: Zséda), ezzel párhuzamosan jöttek, láttak, győztek a valóságshow-k, illetve megritkultak az eredeti szériák (például a 2007-ben indult Tűzvonalban), a hazai popzene pedig a főcímdalokat leszámítva kiszorult erről a felületről, és gyakorlatilag jelenleg is ez a helyzet – utoljára tavaly az Intim Torna Illegál kapott egy kis hátszelet az Egynyári kaland főcímdalát adó Örökkével. A popzene mellőzöttségének hosszú sorozatát az HBO törte meg, előbb 2011-ben a Társas játékkal, majd tavaly az Aranyélettel, két olyan szériával, melyekben végre friss, a korszellemnek megfelelő hazai dalok kaptak helyet zenei betétként, amit nyugodtan üdvözölhetünk kisebb forradalmi lépésként.


„Kimondottan jellemző a kreatív bátorság ezekre a produkciókra” – állítja Weyer Balázs, a két sorozat music supervisora, azaz zenei rendezője-szerkesztője. „A Fancy Dress Party főcímdala az Aranyéletben utólag már nyilvánvalóan telitalálat, de akkor ez azért nem volt borítékolható (bár Dyga Zsombor rendező elsőre ráérzett). Egy kevésbé bátor és kísérletező kedvű céget valószínűleg nem lehetne meggyőzni egy ismeretlen fiatal szobafelvétele alapján – viszont nem is lenne jó főcímzenéjük.” Weyer már a forgatókönyv írásának fázisában elkezdte összeválogatni a lehetséges zenéket, amelyek egy-egy karakterhez vagy jelenettípushoz illenek és megszerezhetőek, kezdettől szorosan együttműködve a rendezőkkel, a producerekkel, majd a vágókkal. „A Társasjáték és az Aranyélet esetén is volt egy általános zenei világ, közösen elfogadott koncepció, ezen belül a betétdalokra is. A Társasjátékhoz az indie és a mainstream határán egyensúlyozó előadókból válogattunk elsősorban és kizárólag magyar nyelvű dalokból. Itt azért lehetett egy viszonylag homogén világon belül tartani a dalokat, mert a karakterek világa is homogén: többé-kevésbé egykorúak és azonos szociológiai hátterűek. Az Aranyélet zenéje heterogénebb, mert a karakterek is sokfélébbek: Attilához a metál és a blues passzol, Jankához a popos lounge, Márkhoz a hiphop és az elektronikus zenék, Mirához a szobapop, és ezeket a választásokat már részben a forgatókönyv meghatározta.” Weyer úgy látja, az előadók kapva-kaptak a lehetőségen, hogy dalaikkal szerepeljenek a sorozatokban, különösen a fiatalabbak, akik látják a lehetőséget egy ilyen felkérésben, „számít nekik a produkció reklámpotenciálja.”

Ezt a Társas játék 2. évadához egy dalt adó Takáts Eszter véleménye is visszhangozza: „Szerintem megtiszteltetés, ha olyan produkcióba választják be a dalodat, ami minőségi és története van. És ezáltal többen is megismerhetnek, rákereshetnek a nevedre a neten, meghallgathatják a többi szerzeményedet is.” Ennél eggyel kevésbé optimista Szendrői Csaba, az Elefánt frontembere: „Azt gondolom, hasznos talán inkább egy főcímdal szintű megjelenés tud lenni, valószínűleg kevesen keresnek rá egy 15 másodperces betét után egy ismeretlen dalrészletre. Esetleg a megjelent válogatáslemez még érdekes lehet.” Realistán nézve, az eddigi gyakorlat fényében sajnos kevéssé valószínű, hogy ragadós lesz az HBO sorozatainak példája, melyeket egyelőre tekinthetünk a szabályt erősítő kivételeknek. „Hogy miért nincs több magyar zene magyar sorozatokban? Talán mert nincs is olyan sokkal több magyar sorozat, ami meg van, az sem feltétlenül játszódik a mában, vagy nem gyökerezik a mai Magyarországban olyan módon, hogy ahhoz hézagmentesen tudna passzolni a mai Magyarország soundtrackje” – summázza a helyzetet Weyer Balázs.

Az Aranyélet promóciós kampányához zenéket közvetítő Eastaste zenei kreatív ügynökség ügyvezetője, Horváth Renátó ugyanakkor bizakodó. „Bőven van még hova fejlődni ezen a téren, de a tendenciák pozitívak, és ahogy az élet sok más területére is lassan, de biztosan bekúszott vagy bekúszóban van a magyar zene, úgy ez a sorozatoknál is elkerülhetetlen lesz.” Szerinte megérné jobban építeni a zenére: „Ha egy tartalomgyártó szeretne fiatalokat is megszólítani, alapkövetelmény, hogy megfelelő zenei koncepcióval tegye azt. Természetesen önmagában ez nem lesz elég a sikerhez, de olyan alap kellene legyen, mint az, hogy jó a sztori és jók a dialógok. Tehát érdemes magyar zenekarokban gondolkodni és nemcsak a filmben, de a promóciós kampányokban is használni őket – a filmesek által is kedvelt olcsó stock-zenével nem sok mindent lehet eladni, ellenben egy ismert zenekarral már igen.”

Hazai dalok külföldi sorozatokban

Magyar előadók számára a nemzetközi tévés sync (zenemű licenszelése vizuális médiatartalomhoz társuló felhasználáshoz) szinte teljesen szűz terep. A Universal Music Publishing hazai képviselete szerint nem jellemző, hogy magyar zeneszámokat keresnek külföldi sorozatokhoz, a Schubert Music Publishingnál pedig elmondták, igyekeznek ugyan itteni dalokat ajánlani, de hiába. „Nagyjából egy kezemen meg tudom számolni a felkapottabb külföldi sync oldalakon található magyar előadókat. Jellemzően azok foglalkoznak ezzel, akik dolgoznak a külföldi jelenlétükön” – ezt már Horváth Renátó mondja, aki a kemény akadályokkal is tisztában van. „A legtöbb jó sync ügynökség alkalmaz valamilyen szűrőt, amin keresztül felveszi a zenekarokat a katalógusába, és elképzelhető, hogy itt sokan elvéreznek, ez is lehet az oka annak, hogy kevés zenekar van fent az adatbázisokban. De érzésem szerint inkább tartanak a hosszú angol nyelvű szerződésektől, attól, hogy milyen jogokat kapnak / nem kapnak, vagy egyszerűen csak nem tudnak róluk.” Utóbbi nem is annyira meglepő, mivel kevés ilyen cég terjeszkedik a régiónkban, nincsenek a zenészek látóterében, rájuk kell találni. „Ráadásul a legtöbb zenekart külfölddel kapcsolatban még mindig elsősorban a koncertezés vagy egy-egy jobb blogon való megjelenés izgatja, pedig a már nem is annyira közeli múltból akadnak példák komolyabb amerikai sorozatokba való bekerülésre, lásd a Žagar és a Moog példáját.

A Žagarnak két dala szólt A helyszínelőkben, egy A New York-i helyszínelőkben, az első elhelyezés egy sync adatbázisból jött, ahová a zenekar kiadója (UCMG/UGAR) be volt regisztrálva, a továbbiakban már közvetlenül keresték meg a kiadót a sorozat music supervisorai. A sync-eknek Zságer Balázs inkább csak referenciaértéket tulajdonít, ahogy visszaidézi, „a CSI-ra anno több külföldi zeneipari szereplő / promóter felkapta a fejét, hiszen akkoriban ezekben a sorozatokban olyan komoly előadók számai is szerepeltek, mint a Radiohead.” A Moognak három száma szerepelt a Szégyentelenekben, de bekerültek a Vészhelyzetbe, illetve a Greek, a szövetségbe is, a BMG Chrysalis segítségével. Szabó Tamás énekes úgy véli, ezeknek a megjelenéseknek érzékelhető promóciós ereje van, és „amióta átrendeződött a zeneipar, a sync licenszek szerepe nemzetközi szinten nagyon felértékelődött”, ugyanakkor nehéz erre tudatosan ráfeküdni, mert „az ilyen felhasználások többé-kevésbé a szerencsén múlnak.” A licenszelések utáni bevételeket pedig talált pénzként további megjelenésekre, videókra fordíthatja a zenekar.