Szemetet készül ránk zúdítani az M83

2016.03.02. 11:36, Frontrecorder

m83gonzalez.jpg

Négy és fél évvel a mainstreambe áttörést meghozó dupla album, a Hurry Up, We're Dreaming után, április 8-án jelenik meg az Anthony Gonzales vezette M83 új stúdiólemeze, amelynek már a címe is homlokráncolásra ad okot - Junk, azaz szemét -, és akkor a borítóját, illetve az első felvezető kislemezdalt nem is mutattuk. 

Gonzales legutóbb a francia szintetizátormágus, Jean Michel Jarre ambiciózus kollaboratív projektjében működött közre,a tavalyi Electronica albumon, de saját zenei produktumokban sem volt hiány: komponált filmzenét  - a Feledés című 2013-as sci-fihez, valamint ugyanabban az évben bátyja orgiafilmjéhez, majd a következő két évben A beavatott-sorozat első és második részéhez szerzett egy-egy betétdalt, utóbbit a Haim-lányokkal közösen -, illetve 2014 nyarán kijött az első három, fizikai formában nehezen fellelhető M83-album extrákkal és régi-új klipekkel körítve. Ez a pár év kitérő kellett is a multiinstrumentalista-dalszerző-producernek, aki a saját bevallása szerint a 2011-es sikeralbum után elvesztette a késztetést, hogy új M83-dalokat írjon. 2014 környékén aztán ismét megszállta az ihlet és elkezdett stúdiózni a Hurry Up... társproducerével, turnézenekara basszusgitárosával, Justin Meldal-Johnsennel (aki korábban dolgozott Beckkel, az Airrel és a Nine Inch Nails-szel is). Tavaly decemberben az Entertainment Weekly-nek már határozott jellemzést adott a készülő lemezanyagról; elmondta, hogy erőteljes, epikus és eklektikus album várható, ami hangzásában egyszerre modern és régies, a dalokban sok különböző, egymással össze nem illő stílust próbált meg ötvözni, ami nagy kihívás volt, de pont ezért élvezte, illetve hogy a lemez egyfajta tisztelgés a hetvenes-nyolcvanas évek amerikai tévésorozatai felé, melyek nagy hatással voltak rá.

Ezek az infók a várakozás fokozása mellett talán sok rajongóban keltettek fura előérzetet, ami most akár meghökkenésbe is átcsaphat. Kezdjük azzal, hogy a lemez címe Junk lesz, amit Gonzales így magyaráz: "Bármi, amit ma előállítunk előbb-utóbb űrszemét lesz, ami számomra lenyűgöző és ijesztő egyszerre, sőt, a maga módján gyönyörű. [...] Másrészt manapság minden gyorsan kifut, a művészeti produktumok is; egy albumról ma már csak egy számot választanak ki az emberek, ami megy a playlistjükbe, de nem hallgatják végig az egészet, nincs erre idő, mert jön a következő új dolog." Az album frissen közzétett dallistáját elnézve az a tippünk, hogy legtöbben először a Beckkel közös 13. trekkre kattintanak majd  - a lemezen egyébként rajta kívül szerepel a tavalyi év egyik legjobb poplemezét jegyző norvég Susanne Sundfør is:

01 Do It, Try It
02 Go! [ft. Mai Lan]
03 Walkway Blues [ft. Jordan Lawlor]
04 Bibi the Dog [ft. Mai Lan]
05 Moon Crystal
06 For the Kids [ft. Susanne Sundfør]
07 Solitude
08 The Wizard
09 Laser Gun [ft. Mai Lan]
10 Road Blaster
11 Tension
12 Atlantique Sud [ft. Mai Lan]
13 Time Wind [ft. Beck]
14 Ludivine
15 Sunday Night 1987

De ez még nem minden, íme a emez borítója, ami egyaránt rímel az űrszemetes gondolatsora és a retrós tévés esztétikára, tessék... ööö ez az, de tényleg:

m83_junk_3600x3600_0_1.jpg

Ha van M83 fan, aki ezen a ponton nem húzta fel kérdőn a szemöldökét, a lemezt elsőként beharangozó dal hallatán ez biztosan megtörténik; a Do It, Try It nagyon más, mint amit eddig megszokhattunk, kezdve a klasszikus house-zenéket idéző zongoradallamával a hetvenes évekbeli blőd varieté-popos motívumokon át a Daft Punk-idézetekig (igaz, a szám utolsó harmada a tipikus hangzást hozza) - Gonzales nem túlzott a sajtóanyagban, amikor úgy fogalmazott, ezúttal  kevesebbet akart magából. Ez tehát a Junk nyitódala, egyben első single-je, mindezek után mi némi félelemmel vegyes izgalommal várjuk a hetedik M83-album április 8-i érkezését (na meg a Sziget-koncertjét):

 

Címkék: m83
https://recorder.blog.hu/2016/03/02/szemetet_keszul_rank_zuditani_az_m83
Szemetet készül ránk zúdítani az M83
süti beállítások módosítása