Lemeztáska – László M. Miksa (Ladánybene 27)

2015-ben ünnepelte fennállása harmincéves jubileumát az első magyar reggae-zenekar, a Ladánybene 27. Az 1985-ben indult, skáról lelassult formáció a rengeteg országos sláger megírásán és az évente megrendezett reggae-tábor megszervezésén túl is rengeteget tett a műfaj hazai meghonosításáért. Feltérképeztük a születésnapi turné után január 10-én, most vasárnap a Müpában egy különleges – vintage reggae – koncertet adó zenekar frontemberének, László M. Miksa sokszínű zenei ízlését, középpontban a jamaicai stílusokkal. A Recorder magazin 37. számában megjelent interjú bővített változata.

Első zenei emlék

Ez tényleg nagyon korai, még kézenfogós időszakomból való, a hetvenes évek közepéről. Édesanyám nagy bátran elvitt Balatonlellén egy szabadtéri színpados koncertre. A Fonográf lépett fel, majd közvetlenül utána elvitt egy Omegára is. A két koncert között pedig alapvető különbség volt. Az előbbi ülős volt, az utóbbin pedig mindenki a padok tetején ugrált, alattunk le is szakadt egy és anyukám beverte a fejét, de szerencsére nem lett semmi baja.

Első lemez, amit saját pénzeden vettél

Egy Yes-lemez volt, a Tales Of Topographic Oceans. Aztán jött a többi, más Yesek, például a Relayer, aztán az első Kraftwerk-, meg Pink Floyd-lemezeim. Ezek részben még használt lemezek voltak, részben ismerősökön keresztül tudtam megszerezni őket újonnan, Jugoton-változatban. Aztán apámon keresztül megszerettem a jazzt is. A jazzről nehéz beszélni, azt tényleg hallani kell, engem még az élő felvételen felsóhajtó zongorista hangja is fel tud lelkesíteni. Amikor megjött az első szalagos magnónk, egy Unitra ZK 40-es, én onnantól zenemániás lettem, ez is még olyan három-négy éves koromban lehetett. Rengeteg szintetizátoros lemezt hallgattam, például Tomitától az Egy kiállítás képei feldolgozását. Az, hogy ennyire széles spektrumban hallgatok zenét, innen datálódik. Jöhet minden, klasszikusok, Beethoven- meg Chopin-rajongó vagyok.

Zene, ami zenélésre inspirált

A Göczey Zsuzsa által szerkesztett Lemezbörze helyett műsor adta le Bob Marley Babylon By Bus című albumát két vasárnap alatt, mivel dupla lemezről van szó, és ez minden szempontból nagyon meghatározó élmény volt. Annyira, hogy az első öt évben nagyon bénának éreztem magam, hogy nem tudom úgy előadni a dalokat, ahogyan ez Jamaicában megy.

Meghatározó koncertélmény

Nekem a tévéshow-k jelentették az első nagy, színpadhoz kötődő hatásokat. A német Musikladen című műsor, ABBÁ-val meg bárkivel, aki fellépett benne. Vagy például látni a Pink Floydtól egy Fal-koncertet a tévében. Ami már testközeli nagy élmény volt, az a Yes koncertje a régi BS-ben, az 1991-es Union album után. De persze előtte már számos magyar zenekar koncertje is hatással volt rám, követni a Bizottságot, bárkit látni a Budai Parkszínpadon, a szigeten látni a Beatricét, az Omegát, a P. Mobilt, az akkori blues kedvenceimet, a Hobo Blues Bandet, ezek mind olyan ösztönzések voltak, hogy hozták azokat a koncertélményeket, amik meg tudták alapozni az emberben, hogy „na ezt én is szeretném!”

Hatások a Ladánybene 27 indulásakor

A magyaroktól skát játszani a Forum zenekartól hallottunk először, de a GM49 skás dolgai, vagy az LGT-től az És jött a doktor is hatással volt ránk. A jamaicai ősöket kerestük persze, nem a Madness és a Specials volt az, akiktől tanulni szerettünk volna, de eredeti zenéket a nyolcvanas években még nehéz volt beszerezni. Már az nagy szó volt, hogy Marley-n kívül hallhattunk Jimmy Cliffet. De nekem elsősorban nem a zenei hatások voltak fontosak az induláskor, hanem az, hogy ez egy baráti társaság volt. A barátság volt a legnagyobb hatás számunkra.

A MADNESS ÉS A SPECIALS PÁRHUZAMOS ÉLETRAJZÁT HÁROM CIKKEN ÁT TÁRGYALTUK.

Kedvenc ska

Clement „Coxsone” Dodd és a Skatalites dolgai tetszenek az eredetiek közül a legjobban, és talán furcsán hangzik, de én igazán azt a skát szeretem, amit ma a Pannonia Allstars Ska Orchestra játszik.

Kedvenc rocksteady

The Jamaicans, The Natives, de itt is mondok magyart, mert a The Mighty Fishers annyira jól játssza a rocksteadyt és a lovers rockot!

Kedvenc roots

Na, itt aztán tényleg nem tudok választani, úgyhogy azt mondom, ami most éppen nagyon megy nálam. Korszakaim vannak, és éppen nagyon rá vagyok gyógyulva Clinton Fearonra. Ő a Gladiators vokálosa volt, tőlük a Once Upon A Time In Jamaica a legtutibb lemez. Fearontól pedig most a Goodness a kedvencem, de a Heart And Soul is nagyszerű. És tényleg anélkül, hogy nagyon belemennék, a soulosabb Third Worldtől is rengeteg mindent mondhatnék vagy menjünk át Angliába és az Aswadtól a Live And Direct koncertlemezt ajánlom, ami a roots muzsikálás egyik csodája. Vagy menjünk át Franciaországba és az Alpha Blondytól mondjuk a Mercit ajánlom. Elképesztően sok jó van.

Kedvenc dub

Most éppen Alpha & Omega-tripen vagyok, megszámolom, éppen tizenegy lemezüket váltogatom folyamatosan. De persze imádom Lee ’Scratch’ Perry és King Tubby dubjait is.

Kedvenc dancehall

A korai korszakból Winston barátomat, Yellowmant nem lehet kihagyni, ha a dancehall-történelem. Az összes suhanc tőle tanult, a Buju Bantontól kezdve Sean Paulig mindenki. Amúgy én a mostani dancehallnak nem vagyok akkora híve, már ’95-ben és ’99-ben is nagy szívfájdalmam volt látni, amikor Jamaicában jártunk, hogy az ottani fiatalok nem foglalkoznak annyit a rootssal és a lovers rockkal, mint a dancehall-lal.

Kedvenc Bob Marley-album

Kaya, kayás vagyok, tudom, hogy nem a legnépszerűbb, de nekem ez. Ez volt az első, amit vinylen megvettem, meghatározó maradt örökre.

Kedvenc magyar dal, lemez

Nagyon nehéz. Majdnem az összes LGT-lemezt szeretem. Nagyon tetszett Katona Klári reggae-s próbálkozása, tetszett, hogy mert belevágni ebbe a műfajba is. Aztán lényegében az összes PASO-lemez, meg nagyon szeretem, becsülöm a Kispál és a Borzot. Most éppen Fábián Juli Chili & Honey című jazzes albumát nem tudom kivenni a lemezjátszóból. Mohai Tamás és a Háború nevű formációja szenzációs. De a KFT is imádom. Sokáig tudnám sorolni, ez csak a jéghegy csúcsa.

Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

Soroltam már mindenféle zenét, szóval látszik, hogy nincsen számomra tabu. De például a jazz is ilyen, hogy imádom. Oscar Petersonnal valami karmikus kapcsolatom lehet, mert már gyerekkoromban is úgy kértem apámtól, hogy azt a „nyögős bácsit kérem, apa!”. De ő azóta is nagyon fontos, a Tin Tin Deo Roy Hargrove-val és Raplh Moore-ral egy csoda.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

A Buffalo Soldier. De egyszer a Yes-szel is jártam így, a 90125 című lemezükkel, én azt már nem teszem fel.

Dal, amit bárcsak te írtál volna

Herbie Hancock: Possibilities (fent) című feldolgozáslemezén Sting Sister Moon című dalából egy csoda lett. Na, ha ezt én így megcsináltam volna, akkor nagyon elégedett lennék.

lejegyezte: Dömötör Endre
fotó: Istvándi Botond