A What The FAQ rovatunkban nyilatkozó Udvaros Dorottya vadonatúj albuma (az október végén megjelent Majdnem valaki, amely harminc évvel követte a klasszikussá nemesült Átutazót) adta az apropót, hogy végigvegyük a Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő színészlemezek történetét, és megpróbáljuk megfejteni, mitől is olyan jellegzetesek ezek az kiadványok. A 37. Recorder magazinban szereplő cikk következik.
Egy színészlemez nem csupán annyit jelent, hogy egy színész énekel egy lemezen. A színészlemez sokatmondó elnevezés. Ezeken az albumokon az előadó hangsúlyosan színész marad, nem lesz popénekes (vagy -zenész), még ha gyakran egészen közel is kerül hozzá. A színész még a legjobb kiadványokon is karakterben marad, kicsit mindig színpadias az előadása, aminek persze a dalok általában jól meg is ágyaznak, kezdve a sanzonos, bárzongorás hangzásúaktól az egészen – de azért mégsem teljesen – popzenei ízűekig. Épp ezért nem színészlemez mondjuk Hámori Gabriella tavaly kiadott nagylemeze Poniklo Imre közreműködésével (pláne nem azok Péterfy Bori albumai), vagy – kilépve a hazai kontextusból – Jeff Bridges americana-country korongja, hogy csak egyet mondjuk a sok külföldi „színész énekel, zenél” példa közül. Ilyen elhatárolások mellett is temérdek példa marad az elmúlt évtizedekből magyar színészlemezekre, főleg, hogy ez a hagyomány nagyon hangsúlyosan jelen van a hazai popkultúrában. Vajon mi lehet ennek az oka? A színészképzésben, a színészek sokoldalúságában keresendő? A hazai kulturális élet szűkösségében? Vagy az itthoni közönség egyszerűen csak különösen vonzódik az effajta drámai előadásmódhoz? Az igazsághoz bizonyára mindegyik kérdéskörnek köze van egy kissé – és kétségtelenül színes tabló készíthető az éneklésre is vállalkozó színészlegendákból a harmincas évektől napjainkig, Karády Katalintól a nyolcvanas évek sztárjain át a kortárs próbálkozósokig.
KÜLFÖLDI SZÍNÉSZEK IS ZENÉLNEK - ITT VAN GYŰJTÉSÜNK.
Karády és kortársai
Nehéz megragadni azt a pillanatot, amikor az énekesi szerep teljesen elválik a színészétől, hiszen a magyar filmművészet korai szakaszában még teljesen természetes volt, hogy a dalok (amelyek aztán gramofonlemezen is megjelentek) részét képezték, sőt csúcspontját adták a szerelmes komédiáknak és az olyan film noir-os klasszikusoknak, mint például az 1939-es Halálos Tavasz. Ez utóbbival vált igazi sztárrá és a femme fatale magyar megtestesítőjévé Karády Katalin, akinek előadásában az azonos című dal hatalmas sláger lett. Akárcsak a film másik betétdala, a Gyűlölöm a vadvirágos rétet című örökzöld, amelyet szintén a Zilahy Lajos-filmekben gyakran alkalmazott Polgár Tibor zeneszerző írt. Karády ezek után sorra készítette a hasonló kaptafára készült filmeket és az elmaradhatatlan filmslágerek közben önálló énekesnői sikerei is akadtak: legemblematikusabb dala a Hamvadó cigarettavég. Karádyn kívül persze jóformán minden ismertebb korabeli magyar színész nevéhez fűződnek emlékezetes filmdalok. Elég a legnagyobb slágerekre, a Gózon Gyula és Fenyvessy Éva által előadott Köszönöm, hogy imádott, vagy a Weygand Tibor előadásában ismertté vált Meseautó című dalokra gondolni, de Latabár Kálmán, Páger Antal, Jávor Pál és a kor ünnepelt színésznői (Szeleczky Zita, Muráti Lili, Tolnay Klári, Perczel Zita) mind énekeltek filmjeikben. Ezek a kötött stílusú dalok, főleg keringők, tangók, de sok esetben foxtrottra írt, big bandekkel felvett darabok (és persze operettek) nemcsak mindennaposak voltak, de lényegében az akkori rögzített könnyűzene legnépszerűbb darabjait jelentették.
Másodvirágzás előtt
Az ötvenes években aztán a termelési filmek lelkesítő dalainak és szerelmes nótáinak sikerei mellett (2x2 néha 5, Egy dunaparti csónakházban, Dalolva szép az élet) a tánczenék kezdték átvenni az uralmat a könnyűzenében, hogy aztán a hatvanas években azokat is kiszorítsa a beat, miközben a filmművészetben a „komoly, művészi értékű” új hullám tette végleg elavulttá a könnyed vígjátékokat. Így szorult háttérbe a zene és színészet kapcsolata egy időre, egészen a számunkra igazán fontos nyolcvanas évekig. Persze túlzó leegyszerűsítés lenne azt állítani, hogy az éneklő színészek teljesen eltűntek volna a hatvanas-hetvenes években (egyrészt Págerék generációja még mindig aktív volt ekkor, és több fiatal színész – például Bodrogi Gyula, Kállai Ferenc – is gyakorta dalra fakadt), de az tény, hogy inkább az akkor már ódivatúnak minősülő kabarék és operettek világában lehetett találkozni velük. Ráadásul ekkor még nincs meg az a forma, ami aztán újra – sőt először igazán – érdekessé teszi ezt a műfajt. Viszont a hetvenes évekbeli nosztalgiahullám nyomán születtek az évtized végén az első visszatekintő kiadványok (Hyppolit és társai válogatás - 1977, Karády Katalin: Karády Katalin - 1979) mégis újra felélesztették a hagyományt.
Reneszánsz a 80-as években
Az új divathullám beindítása éppen a nyolcvanas évek kezdetére esett, amikor Hernádi Judit beugróként felénekelte a Mészáros Márta Örökség című filmjéhez írt, eredetileg Kovács Katinak szánt, Sohase mondd című dalt. A harmincas évek sanzonját megidéző szerzemény pillanatok alatt hatalmas slágerré lett, amit két évre rá, 1982-ben követett Hernádi első, azonos című nagylemeze, ugyancsak ebben a múltidéző köntösben (még a lemez borítója is utal Karádyra a hosszú cigarettaszipkával), de azért sokszínűen, modernebb hangzással – és egy váratlan Cseh Tamás-duettel. Ezen az albumon háttéremberként Döme Zsolt zeneszerző mellett már feltűnt Bereményi Géza is, aki hamarosan a színészlemezek világának egyik kulcsfigurájává vált. Merthogy Hernádi igen kelendő albuma után látványosan megszaporodtak a műfaji próbálkozások: Törőcsik Mari, Paudits Béla, Kern András, Gálvölgyi János és persze Udvaros Dorottya is hamarosan lemezt készített, utóbbi Átutazó címmel, a Dés László-Bereményi Géza alkotópáros segítségével. Désék első ilyen jellegű nagy sikerével a zeneszerző megalkotta azt a világot, amely azóta is a színészlemezhez talán legjobban passzoló formula. Egy olyan keskeny mezsgye, amelyen a popzene eszköztára (az akkor épp divatos szintetizátorhangzás több számban is uralkodó) „művészibb” elemekkel, jazzes dallamokkal, musicales hangulattal keveredik, és persze kiegészül Bereményi romantikus, de azért kellően drámai szövegvilágával, amely hagyja játszani a színész-énekeseket. Mindez telitalálatnak bizonyult. A három évre rá, 1988-ban kiadott, szintén általuk Básti Juli és Cserhalmi György kettősére írt Hallgass kicsit pedig még tovább emeli a tétet: mai füllel talán mind közül ez a legszebben öregedő színészlemez. A férfi és a női karakter kapcsolatának lehetőségeit taglaló konceptalbumon a hangzás egyszerre poposabb (a Homályosan és a Tíz kicsi bűnjel annyira slágeres, amennyire csak ez a formavilág megengedi) és rétegzettebb (a közreműködő zenészek között még Snétberger Ferenc is feltűnik).
Kern és a többiek
Ekkoriban a színészlemezeknek tényleg valódi reneszánsza lett, de ehhez persze szükség volt Kern András nagysikerű és szintén formabontó első nagylemezére is, ami az Átutazóval azonos évben jelent meg és máig érvényes slágerekkel volt tele (Lövölde tér, Mikor leszek szemüveges?, Szép kezű lány), amelyeket Kern ráadásul szövegíróként is jegyez. A KFT, Másik János és Novák János segítségével felvett első Kern-albumot egy teljes egészében az LGT-vel és Zoránnal rögzített második követett (Ez van - 1989), amellyel a színészek közül talán ő jutott a legközelebb a popsztársághoz. Legalábbis abban az értelemben mindenképp, hogy azt a modorosságot, ami ezeknek a színészlemezeknek nagyon is a sajátja, legjobb pillanataiban Kern tudta a leginkább maga mögött hagyni. A Dés-Bereményi-albumoktól eltérően Kern dalai a műfaj játékosabb oldalát ragadják meg, de amit romantikában és drámaiságban az előbbiek, azt humorban és öniróniában az utóbbiak hozzák nagyon magas szinten. Ez a pár lemez persze csak a jéghegy csúcsa a korszakban, de egyben legjava is. Jelent meg ekkoriban egy rockosabb Szakácsi Sándor-album a piramisos Gallai Péterrel (Megvagyok - 1986), egy eklektikus, jazzes, bluesos, popos, báréneklős hangulatú Gálvölgyi János-lemez, két Cserháti-duettel (Gálvölgyi - 1986) és Törőcsik Marinak is egy klasszikus, a harmincas évek sanzonos, tánczenés hangulatát revitalizáló korongja, rajta egy Cseh Tamás-feldolgozással (Micsoda útjaim… - Ez csak színjáték - 1985).
EZ PEDIG EGY FRANCIA SZÍNÉSZ-ÉNEKESNŐ DURVA VIDEÓJA.
Színészlemezek máig
Ez a hullám a kilencvenes évekre is kitartott, a már szokásosnak mondható szereplők mellett (Kern, Hernádi) akkoriban jelent meg Kulka János első, musicales hangulatú szólólemeze 1994-ben, az énekesnői pályát hangsúlyosabban gyakorló Malek Andrea 1993-as debütálása, majd a modernnek szánt poposabb albuma Lerch Istvánnal és Presserrel a háttérben (Ébredés - 1996), de adott ki lemezt Kaszás Attila (Tomboló Hold - 1998), Eszenyi Enikő (E-Tangó - 1999), sőt egy rendhagyó, az ötvenes-hatvanas évek easy listeninges, táncdalos klasszikusait drum and bass-es alapokra helyező albummal Kamarás Iván is próbálkozott (Bombajó - 1999). Az utóbbi években kevesebb figyelmet kaptak az ilyen kísérletek, ha voltak egyáltalán. Tisztán sanzonos második albumával Kulka János, Bereményi Géza és Hrutka Róbert segítségével Für Anikó, egy LL Junior-közreműködést is magába foglaló lemezzel Gesztesi Károly vagy Marozsán Erika Szakíts, ha tudsz című jazzesebb, szentimentálisabb albuma jegyezhető fel a kétezres évekből. Na és persze a Férfi és Nő koncertlemez, amely a Dés-Bereményi szerzőpáros klasszikus és új dalaira épülő, az eredeti előadók mellett Kulka Jánost is felvonultató, sikeres országos turnéjának lenyomata.
És ki tudja, talán Udvaros friss albumától előadók és hallgatók is újra kedvet kapnak majd a színészlemezekhez.
Csada Gergely
