Albumpremier! Hámori Gabriella: Nem örmény népzene

2014.10.13. 11:00, rerecorder

hámori g.jpg

Mint arról már májusban beszámoltunk, a Jászai Mari-díjas színésznő, Hámori Gabriella egy új szerepben, énekesként is kipróbálja magát, ám nem hagyományos színészlemezzel jelentkezik, hanem egy indie-s gyökerű poptrió kíséri, amelyben az Amber Smith-ből, a Poster Boy-ból és szólóelőadóként is ismert Poniklo Imre a dalszerző. A nyolcszámos Nem örmény népzene című debütalbum itt és most hallható először.

hamorigabi-nem.jpgHámori Gabriella és Poniklo Imre az utóbbi egyik akusztikus szólókoncertjén szerepelt először együtt a színpadon 2012-ben, majd a Serge Gainsbourg-dal előadása után gyorsan felmerült egy közös projekt ötlete is. Az Amber Smith-frontembere mindig is ki szerette volna magát próbálni másoknak dalt szerző dalszerzőként, így lassan, de biztosan megindult a közös munka, amelynek gyümölcse ez a bemutatkozó nagylemez. A dalok zenéjét egy kivételtől eltekintve Poniklo Imre szerezte (a művésznő két ujjas zongorázással komponálta a Mindenki mindent akar alapjait egy hatalmas berlini ablak mellett), a szövegeket pedig vagy külön-külön a végén apró változtatásokkal, vagy közösen írták. A vállaltan középtempós, döntően zongorás dalokból álló, szépen hangszerelt Nem örmény népzene témáiról így nyilatkozik Hámori Gabriella: "az volt a kihívás, hogy egy férfi és egy nő által írt szövegezésű lemezen mi az a világ, mi az a szellemiség, ami körül mozoghatnak a dalok, amibe azonos súly jut mindkettőnkből. Az egymáshoz közeledés gondolatisága jelenik meg a lemezen. Egy nagyon szép időszak szöveges lenyomata. Különben most – hogy egyben is hallottam az albumot –, éreztem meg, hogy mennyire büszke vagyok rá. Remélem sok koncert, élő pillanat is kapcsolódik majd hozzá."

Poniklo Imre néhány dalt emelt ki az albumról: "az Ózon a közös kedvenc a srácokkal (Bátor Bence dobossal és Bognár Zoltán basszusgitárossal - a szerk.). A Pár perc annyiban érdekes, hogy az abban hallható zongora ez eredeti otthoni demóm, egy éjszaka, amikor jött az ötlet, elpróbáltam nagyjából négyszer, utána felvettem, és ez került a lemezre, mert abszolút benne volt a feeling. Ha élőben el kellene játszanom, akkor nekem is meg kellene tanulnom. Amúgy ez a fiamnak szól, csak egy-két szót írt bele Gabi, de szuperül működik vele is." Ráadásul a projekt jövője is szóba kerül: "van még egy dal amúgy, ami lemaradt a lemezről sajnos, mert egyszerűen ahhoz nem jutott eszünkbe semmi szöveg, de felvettük az összes hangszert, vonósokat is....talán a következőre csúszik!"

(Hámori Gabriellával és Poniklo Imrével készült, a lemez születéséről szóló nagyinterjúnk még a héten olvasható lesz itt a Recorder.hu-n.)


a szerzői kiadásban cd-n is megjelenő albumnak lesz egy minikoncerttel és dedikálással egybekötött bemutatója a Musicland lemezboltban október 16-án, 18 órakor, Facebook-eseményoldal

és akkor a Nem örmény népzene című lemez teljes egészében: 


a Máshol ébredsz fel című klipdal: 


http://facebook.com/hamorigabriellaofficial

https://recorder.blog.hu/2014/10/13/albumpremier_hamori_gabriella_nem_ormeny_nepzene
Albumpremier! Hámori Gabriella: Nem örmény népzene
süti beállítások módosítása