Itt a Cseh Tamás Program – CSTP a Budapest Music Expón

2015.09.30. 08:30, rerecorder

kubinyi_julia22_1.jpg

Az NKA Cseh Tamás Programja által tavaly támogatott induló előadók és zenekarok közül huszonhatan lépnek fel az idei Budapest Music Expó színpadain. A legjelentősebb hazai könnyűzenei vásáron a program önálló standdal és oda szervezett saját programokkal is várja az érdeklődőket október első hétvégéjén.

Egy évvel ezelőtt, a Cseh Tamás Program (CSTP) első pályázatainak megjelenésekor komoly segítséget jelentett a program kidolgozóinak, hogy a HANOSZ standot biztosított a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA) és a CSTP-nek. Az akkor szervezett fórumokon és beszélgetéseken elhangzott vélemények így ugyanis beépülhettek a nyolc alprogramba illetve az első évi pályázatokba. A tavalyi tapasztalatok, továbbá az elmúlt év eseményei is egyértelművé tették, hogy az NKA-nak és a Cseh Tamás Programnak idén újra jelen kell lennie a Budapest Music Expón, ahol a cél immár nemcsak a tájékoztatás, hanem az első eredmények megmutatása is lesz.

Az NKA Cseh Tamás Program induló zenekarokat támogató alprogramja révén tavaly negyvenkét formáció kapott segítséget az első lépésekhez, akik az elmúlt egy évben nemcsak lemezt és videoklipet készítettek, de sokfelé koncertezve, számtalan médiamegjelenéshez jutva ismert előadók is lettek. Közülük huszonhatan lépnek fel a Budapest Music Expó három napja alatt a Syma-csarnok színpadain. A Cseh Tamás Programnak köszönhetően élőben lesz hallható a Csillag kórus, Kubinyi Júlia, Bogdán Norbert, a Dopping, a Headbengs, a Fatal Error, az ÉK, a Babel, a Volume Under Kontroll, Holecskó Gergely, a Juhos, Kalmár Panni, a MásKÉP, a Szipka Loops, a Words Are Melodies, a Soul Surge, a DAS Trió, a Lóci játszik, a Drywing, a Face’N’Base, a WindSingers, a flo, a HungaRiddim, a Noemo, a Nemulass és a Sky Fanatic. A délutánonként, általában félórás műsorral bemutatkozó zenekarok Cseh Tamás Program által támogatott CD-i is megtalálhatóak lesznek az expón, sőt némelyik formációnak dedikálást is szerveznek a program standjánál.

A Cseh Tamás Program által az első évben támogatott zenekarok és előadók bemutatkozása mellett ebben az évben is lesznek szakmai előadások és fórumok a CSTP standjánál, ahol a program kiadványait is megtalálhatják az érdeklődők. Minden délután 13 órától az NKA Igazgatóságának szakemberei tartanak tájékoztatást a pályázati lehetőségekről és praktikákról. Pénteken L. Simon László miniszterhelyettest, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a Cseh Tamás Program elindítója lesz a vendég, akivel nemcsak a program elmúlt két évéről, de a könnyűzene és az államigazgatás kapcsolatáról is lehet majd beszélgetni. Szombaton koradélután Doncsev András, az NKA alelnöke, egyben az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének vezetője érkezik a standhoz, akit természetesen mindkét minőségében lehet majd kérdezni. Mindhárom napon külön blokkban tartanak tájékoztatást a Cseh Tamás Program eddigi tapasztalatairól, illetve a 2015-16-os évadra tervezett alprogramokról és pályázatokról.

A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készült.

https://recorder.blog.hu/2015/09/30/itt_a_cseh_tamas_program_cstp_a_budapest_music_expon
Itt a Cseh Tamás Program – CSTP a Budapest Music Expón
süti beállítások módosítása