„Még mindig mágikus érzés” – Alex Scally (Beach House-interjú)

A Beach House ma már olyan, mint a Cocteau Twins volt a nyolcvanas években: gyorsan a legnépszerűbbé vált a maga ligájában – ez esetben kortárs dreampop –, de nem kötött semmi kompromisszumot ennek érdekében, hanem csak megbízhatóan szállítja az erős, saját karakterrel rendelkező lemezeket. Az augusztus legvégén kijött Depression Cherry című ötödik album volt az apropó, hogy a korábban már meginterjúvolt, bőbeszédű Victoria Legrand billentyűs-énekesnő után a szószátyár Alex Scally gitárost is megszólaltassuk a duóból.

- A legutóbbi három Beach House-lemez borítói tapétaszerűek, közel monokrómok, textúrájuk van. A néhány napja megjelent legfrissebb Depression Cherry-t egyenesen vörös bársony borítja, akárcsak egy hetvenes évek eleji Peppino di Capri-albumot (ugyan az internet csak zöldben ismeri, de eskü, hogy nekem megvan vörösben - DE). Titeket mi inspirált erre?

- Ezt az olasz lemezt nem ismerem, de a Bee Gees Odessa című albumának az első kiadása is ilyen vörös bársonyborítójú, úgyhogy ha valami, akkor biztos ez volt az inspiráció. Nagyon szeretjük azt a lemezt, mondogattuk már egy ideje, hogy nekünk is kell egy ilyen borító.

- Az első négy album megbízhatóan kétévente érkezett, a mostani előtt volt az eddigi leghosszabb szünet, három év. Mi ennek az oka?

- Az előző Bloommal nagyon sokat koncerteztünk. Túl keményen turnéztunk azzal a lemezzel, ez volt az eddigi legfárasztóbb sorozatunk, teljesen kikészültünk és a korábbiaknál jóval hosszabb időt vett igénybe, hogy talpra álljunk.

- Változott a dalszerzési metódusotok az utóbbi években amiatt, hogy ennyit turnéztok?

- Őszintén szólva, nem. Tényleg nem. Mindig ugyanúgy dolgozunk új dalokon, és nem is hinném, hogy ez valaha változni fog. Az egyetlen dolog, ami változik a dalaikban az az, hogy egyre idősebben írjuk azokat, a személyiségünk természetes változása az egyetlen befolyásoló tényező, évről-évre új tapasztalatokkal vagyunk gazdagabbak, mélyebbek. Technikailag viszont ugyanaz történik az első dalok óta, leülünk és közösen megteremtünk egy-egy szerzeményt.

- A dalok rögzítésében sem vagytok hívei új metódusok kipróbálásának?

- Ami most másképp volt a stúdióban és egy nagyon picit a dalok írása terén is, az annyi, hogy mindenre hagytunk magunknak időt. Semmit sem sürgettünk. Minden korábbinál jobban hagytuk, hogy a dolgok a maguk természetes módján történjenek. Hogy a szerzemények megírják magukat, ne erőltessük a megszületésüket. És ez igaz volt a stúdiómunkára is.

- A Beach House hangzásában mindig csak apránként módosult, ezúttal az élő dob mellett visszatértetek a dobgépekhez is. Ennek mi az oka?

- Ez is természetes következmény, a túl hosszú Bloom-turnén túl sokat hallottuk élő dobbal a dalainkat (a zenekar korai időszakában dobgép szólt a koncerteken is, aztán ahogy nőtt a dob szerepe a lemezeken, úgy élőben is azzal léptek fel – a szerk.), elegünk lett a csattogó dobokból, elvette a finomságot az összképből. Túl sok apró gesztust nyomott el és sokkal többet kellett azon dolgoznunk, hogy ezek megjelenhessenek, miközben a dob ott dübörgött a háttérben. Szóval ez inspirálta, hogy visszatértünk a dobgépekhez.

- A természetes fejlődést hangsúlyozod a dalírásban, stúdiózásban, hangszerelésben, de vajon a gitárjátékodban van-e új hatás az indulás óta? Az új lemezen több az élesebb hangszín, a durvább torzítás.

- Egy kicsit valóban többet kísérleteztem most a torzítókkal, de ezúttal is azt mondhatom, hogy mindig csak a megfelelő hangokat keressük az adott dalokhoz, nem jellemez minket a szándékosság, soha nem határozzuk el, hogy valamilyenek legyünk.

- A Depression Cherryvel kapcsolatban több kritika szól arról, hogy erősebb lehet a shoegaze-inspiráció. Korábbi válaszaid alapján sejtem, hogy direkt módon nem jelentett ez hatást, de mégis, mik azok a zenék, amiket hallgattok, amik inspirálnak titeket mostanában?

- Soha nem értettem, hogy miért használják velünk kapcsolatban a shoegaze címkét, hiszen soha nem játszottunk súlyos dobokra és gitárfüggönyökre épülő zenét. (nevet)

- Határozottan kitartotok a mellett, hogy a hangzásotok ne változzon drasztikusan, erről nekem a Cocteau Twins-életmű jut eszembe veletek kapcsolatban: most már öt lemez óta őrzitek és járjátok körbe a sajátos hangvételeteket, akárcsak tették ők. Velük éreztek ilyen értelemben rokonságot?

- Ők egy nagyszerű zenekar, de fogalmam sincs a dalszerzési metódusaikról, hogy az mennyit változott az évek során. Csak ismételni tudom magam, mi tudatosan nem változtatunk semmit. Azt tesszük, ami természetes számunkra és természetes módon nem változtunk dalszerzőként. Az a tippem, hogy ők is így gondolkodhattak, tették, amire képesek voltak, ameddig képesek voltak rá.

- Ha visszatekintünk a mostani ponttól, hogyan látod a zenekar fejlődését? Az első lemez, a cím nélküli, 2006-os még igazi hálószobapop hatású volt, nagyon intim.

- A lakásom alagsorában rögzítettük egyetlen nap alatt! (nevet) Annyira ártatlanok voltunk!

- A Devotion (2008) szerintem egy szokatlan soul-lemez.

- Azon a kiadványon rengeteg részletet építettünk egymásba. A dalok többsége vagy öt különböző részből tevődik össze. Hogy miért írtunk így akkoriban, arról fogalmam sincs. Gondolom, egyszerűen csak itt tartottunk dalszerzőként.

- A Teen Dream (2010) a korábbi megszólalásaitok teljes virágba borulása.

- Ez volt az első olyan album, amit súlyos turnézás előzött meg. Erősebbek, magabiztosabbak lettünk általa, így a Teen Dreamen nagyon erősek a melódiák. Ez a dallamorientált lemezünk.

- A Bloom (2012) is nagyon magabiztos dalokkal van tele, de ez már nem az álmodozás, hanem a cselekvés lemeze.

- Igen, ezzel teljesen egyet tudok érteni, a cselekvés lemeze. Nehéz megmagyarázni, hogy miért ilyen vagy olyan egy lemez. Egyszerűen így történtek meg.

- Szándékos volt, hogy az ősz kezdetére időzítettétek az új albumot? Az előző két anyagnál mintha lett volna jelentősége, hogy a Teen Dream télen, a Bloom pedig tavasszal jelent meg.

- Nem volt, ezúttal így jött ki. Miután leadtuk a lemezanyagot mostanra ért véget a posztprodukciós folyamat.

NAGYINTERJÚNK VICTORIA LEGRANDDAL ITT OLVASHATÓ.

- 2009-ben beszélgettem Victoriával Amszterdamban, ahol ő azt mondta rólad, hogy „te vagy a legjobb dolog az életében”, te épp bejöttél a szobába, ahol az interjút készítettük, és azt válaszoltad, hogy „veled zenélni a legjobb dolog az életemben!” Változott ez?

- (nevet) Nem, dehogy. Nagyon szerencsések vagyunk. A kapcsolatunk a tökéletes jin-jang. (a leghosszabb szünet az interjú során) Sokszor eszembe jut az a nagyon fura, nagyon emlékezetes pillanat, amikor alig hittem el, de mégis rádöbbentem, hogy kit találtam meg Victoriában. Hú, hogy is? Már több mint tíz éve, hogy először találkoztunk. Haverok lettünk és egy közös zenekarban kezdtünk zenélgetni nem túl komolyan, csak dzsemmelgettünk, de Victoriával éreztük, hogy kettőnk között van valami hihetetlen összhang. Emlékszem, hogy egy borzasztó forró éjszaka volt, amikor először átjött hozzám és három óra alatt megírtuk és felvettük a Saltwatert. Annyira könnyű volt! A dallamai, az akkordjai, ahogy különböző rétegeket tettem hozzá gitárral, mindez nagyon gyorsan megtörtént. Mindketten nagyon elámultunk ettől az egésztől és borzasztó büszkék voltunk az eredményre. És azóta is pontosan így alkotunk, pontosan azt az állapotot szeretnénk újrateremteni minden alkalommal. Néha persze egy dal eltart egy hónapig is, sőt volt már olyan, amit egy éven át írtunk. De még mindig előfordul, hogy egyetlen éjszaka alatt megírunk egy dalt. És ez még mindig mágikus érzés.

- Addig folytatjátok, ameddig képesek lesztek erre?

- Igen. Azt hiszem, igen.

- Az előző interjúnk a Teen Dream megjelenése előtt készült, de azt mondtátok, hogy már a következő albumra is vannak új dalok és ötletek. Most mi a helyzet?

- Mindig így megy nálunk. Folyamatosan írjuk a dalokat, nem pedig programszerűen egy adott lemez előtt tízet és kész vagyunk. Amikor csak lehetőségünk van, dalt szerzünk. A Depression Cherry felvételeit sok hónappal ezelőtt, februárban fejeztünk be. Azóta rengeteg minden történt, sokat írtunk. És ha nem hívnának ennyi helyre fellépni, nem kellene ennyit turnézni, akkor nagyon valószínű, hogy lényegesen sűrűbben adnánk ki lemezeket.

- És mi a helyzet az élő megszólalással? Változik most, mondjuk a dobgépek térnyerése felé?

- Nem, a koncerteken marad az élő dob, ugyanabban a négyes felállásban zenélünk, egy plusz dobossal és basszusgitárossal, mint legutóbb. Épp most végeztünk a hangszereléssel, azzal, hogy turnéképessé tegyük a Depression Cherry dalait, indulhatunk az útra!

interjú: Dömötör Endre

és a friss album, a Depression Cherry: