Tunkolás: Főzd meg a zenészek specialitásait! A Fit Fat káposztás paszulya

2015.09.26. 12:00, rerecorder

fit_fat_promo_2013.jpg

Ismerjük őket a mikrofon, a hangszerek és a keverőpult mögül – most ismerkedjünk meg velük a konyhában! Hazai zenészek mutatják be legjobb fogásaikat, nekünk nincs is más dolgunk, mint a tűzhely mellé állni és elkészíteni az ételeket. A friss Recorder magazin Gasztro & zene fókusztémáját a Fit Fat zenekar receptjével kezdjük, ők koncertjeiken, fellépés közben is tényleg szoktak főzni, például ezt a káposztás paszulyt füstölt sonkával.

Fit Fat

Káposztás paszuly füstölt sonkával Fit Fat módra

1278059_630538280301679_1845035657_o.jpgMiután a 30 dkg apróra vágott füstölt szalonnára hangoltunk, a szakácsnő a négy fej hagyma felkockázásának ritmusával indítja az intrót. Sistereg a zsír, kunkorodnak a bőrök, az apróra vágott hagymát a kiállás alatt kell a forró zsiradékba zuttyantani, hogy a sercegés betöltse a teret. A piruló hagyma illatától megrészegedve a füstölt sonkadarabok (60 dkg) érkezéséig fokozzuk a tempót és az így rögtönzött illathullámokon szörfözve, 1 kg savanyított káposztalevél landol a vágódeszkán, hogy felcsíkozva a sülő sonkadarabok tetejére simulhassanak a forró zsírban. Most kell őket nyakon önteni 3-4 liter vízzel! Babérlevelek hullanak a lábosba, a fokhagyma érkezését a gitárosok reszelős témával támogatják meg. Dörgő basszusra darálja a szakácsnő a borsot, dobpergésre pereg a piros paprika. Majd köményebb témák jönnek (római). Fél kg frissen fejtett bab (vagy 2 konzervnyi) keveredik a káposztával a már lobogó levesben. Kóstolgatjuk és ha kész, jóllakik vendég és zenész. Tányérba kanalazott tejfölre szedjük, friss fehér kenyérszelettel kínáljuk. Jó étvágyat kíván a Fit Fat gasztroszörf zenekar!

Fit Fat-Facebook


a Fit Fat főzőklipje: 

Itt pedig egy főzős koncertdal a Sz.A.R. Fesztiválról:

https://recorder.blog.hu/2015/09/26/tunkolas_fozd_meg_a_zeneszek_specialitasait_a_fit_fat_kaposztas_paszulya
Tunkolás: Főzd meg a zenészek specialitásait! A Fit Fat káposztás paszulya
süti beállítások módosítása