Mindegy a tempó, a Chvrches nem tud hibázni

2015.09.12. 13:10, subrecorder

130624-chvrches_0_0.jpg

Alig két hetet kell már csak várni a Chvrches második albumának, az Every Open Eye-nak a megjelenésééig, de hogy addig is legyen mit hallgatni, a skót trió megosztotta a lemez harmadik single-jét, a Clearest Blue című dalt. Talán mondanunk sem kell, hogy meghallgatása után csak még jobban várjuk a teljes anyagot.

Lauren Mayberry, a Chvrches fiatal énekesnője sosem fogta magát vissza, ha a nők zenében való esélyegyenlőtlenségi viszonyairól van szó, rendszeresen osztotta meg, hogy milyen fenyegető leveleket kap "rajongóktól", illetve több cikket is írt arról, hogy a népszerű vélemény ellenére ez a zaklatás miért nem csak egy kötelező rossz, amit minden nőnek el kell viselnie, aki színpadra áll. Legutóbb azzal vonta magára a figyelmet, hogy elárulta egy zenei magazinnak: egy meg nem nevezett kiadó vezetője azt mondta a hármasnak első albumuk megjelenése után, hogy ha úgy állítják be a zenekart, mintha Mayberry szólóprodukciója lenne, a két szakállas Iain Cook és Martin Doherty nélkül, akkor 200.000-rel több lemezt adtak volna el.


LEMEZTÁSKA INTERJÚNK AZ ÉNEKESNŐVEL, LAUREN MAYBERRYVEL.

A Chvrches szeptember 25-én megjelenő második lemezének témája ráadásul ismét olyan, amelyhez népszerű előadónők sokszor nem mernek nyúlni, hogy magukról a törékeny női képet fenn tudják tartani, ez pedig a felmutatott középső ujjal röhögős szakítás. Az eddig az Every Open Eye-ról bemutatott két dalban közös volt egyfajta felszabadultságérzés, ami egy rossz kapcsolatból való kilépés utáni személy sajátja, és ezt most folytatja a Clearest Blue is, ami azért is különleges, mert a nagy, együtténeklős refrének helyett ez a szám most csak instrumentálisan teljesedik ki, a lassabb és középtempós szerzemények pedig az előző Chvrches-album talán legunalmasabb részei voltak, azokhoz képest pedig kézzel fogható a fejlődés. Hogy a többi dal is tartja az eddig megosztottak jó színvonalát, annak kiderítésére már nem sokat kell várni, addig is hallgassuk meg újra az elérhetőket.


INTERJÚNK A CHVRCHES EGYIK SZINTIS-DALSZERZŐJÉVEL, IAN COOKKAL.


A Chvrches új dala, a Clearest Blue:


szintén az új lemezről a Never Ending Circles:


a Leave A Trace videója:

Címkék: chvrches
https://recorder.blog.hu/2015/09/12/mindegy_a_tempo_a_chvrches_nem_tud_hibazni
Mindegy a tempó, a Chvrches nem tud hibázni
süti beállítások módosítása