Vonzó-e a zenei ökoszisztéma? – Kihívások az Apple Music előtt

Elindult az Apple Music, aminél jobban kevés dolgot vártak a zeneiparban mostanában. Millió elemzés jelent meg, ám a legfontosabb kérdésre csak októberben kapunk választ. Ekkor jár le a szokatlanul hosszú, három hónapos ingyenes próbaidő, és derül ki a legfontosabb: hányan fognak fizetni (Amerikában 10 dollárt, nálunk 4,99 eurót). Azért végigvesszük a legfontosabb kérdéseket, észben tartva azt, hogy például az iPad bejelentése és piacra dobása között is arról beszélt a sajtó, hogy ez mekkora hülyeség. Aztán a fogyasztók imádták.

Mi ez egyáltalán?

Az Apple 2013 nyarán vásárolta meg 3 milliárd dollárért Dr. Dre (aki ugye épp most adta ki friss albumát) és Jimmy Iovine zeneipari veteránok cégét, a Beats Electronics-ot. A divatos hangszórók és fejhallgatók mellett egy kevésbé sikeres termékük is volt, egy streamszolgáltatás. Miután a letöltés aránya elkezdett visszaesni, a streaming pedig gyorsan jön fel, mindenki azt várta, hogy az Apple is belép a streamingpiacra. Aztán kiderült, hogy ez csak egy elem az „ökoszisztémában” – ezt a szót használják arra, hogy a cél az: minden meglegyen itt, amit az emberek a zenével kapcsolatban keresnek. Tehát: streaming, gondosan összeválogatott playlistek, közösségi funkciók, rádió. Kérdés, hogy zavart-e bárkit, hogy kedvence reggelijéről a Twitteren értesült, klipjeit pedig a YouTube-on nézte, és jobb-e, ha ezt különböző menüpontokban találja meg. Van, aki szerint, ha valaki nem tudja könnyen összefoglalni, hogy miért is kér pénzt, annak nem fognak adni. Márpedig az „ökoszisztéma” nem túl vonzó válasz.

ÍGY MUTATTÁK BE AZ APPLE ÚJ ZENEI SZOLGÁLTATÁSÁT.

Ki fog fizetni érte?

Egy meg nem erősített értesülés szerint az Apple célja az, hogy 100 millió előfizetőt szerezzen. A 2008-ban indult, az USA-ban 2011-ben megjelent Spotify 2015 nyarára szedett össze ötödennyi fizető felhasználót. Kérdés azonban, hogy egyáltalán kiket céloz az Apple. Ugyanis az elterjedt tévképzetek ellenére az emberek többsége a rádión (hagyományoson!) hallgat zenét, és ha egyáltalán, ott találkozik újdonságokkal. Őket aligha izgatja, hogy annak sokszorosáért, amennyit eddig zenére költöttek, 30 millió szám bármelyikét meghallgathatják. Legfeljebb a Beats 1 rádió érdekelheti őket, amely ingyen elérhető marad. Jóval kevesebben keresnek aktívan eddig nem hallott zenéket. Másfelől, sokak szerint, ha bárki ráveheti a nagy tömegeket arra, hogy fizessenek, az az Apple, elképesztő vagyonával, marketingerejével, és hogy minden iPhone-on és iPaden ott az Apple Music. Ez a „hányan fognak fizetni” kérdés relatív jelentéktelenségét is mutatja: valószínűleg nem is ezzel akarnak kaszálni, csak a letöltés népszerűségvesztése után így emelik az eladandó kütyük menőségét.

Van-e helye a mai világban a monokultúrának?

Trent Reznor szerint ez a kérdés vezetett ahhoz, hogy létrehoztak egy éjjel-nappal adó, globális rádiót. Ez elég rémisztően hangzik, és nem csak azoknak, akik emlékeznek egy igazi monokultúrára, a pártállamira. Ám az, hogy az elvben korlátlan hozzáférés korában is vannak „fontos” lemezek, amikről „mindenki” beszél, mutatja, hogy tényleg kellenek közös pontok. Kérdés, hogy az ex-BBC-s Zane Lowe vezette Beats 1 tényleg tud-e új, izgalmas előadókat befuttatni. Az biztató, hogy olyanok kaptak műsort, mint a Run The Jewels és St. Vincent.

Ember vagy algoritmus?

A Beatstől jött az a filozófia, hogy nem szabad a zeneajánlást algoritmusokra bízni, mert azok soha nem lesznek olyan jók, mint egy ember. A legtöbben igazat adtak az Apple-nek abban, hogy jobbak, izgalmasabbak az általuk összeállított listák. Arról nem is beszélve, hogy milyen érzés volt, amikor a világ egyik leghatalmasabb cége az új-zélandi avantrock The Dead C-t ajánlgatta nekem. Viszont az első tapasztalatok szerint a – nyilván angolszász – kurátorok kiemelt szerepe azt is jelenti, hogy a helyi (pl. magyar) tartalom jelentősen visszaszorult az iTuneson elfoglalt helyéhez képest.

DRAKE CELEBEK BŐRÉBE BÚJT, HOGY AZ APPLE MUSIC-OT PROMÓZZA.

Taylor Swift a mindenható?

A szolgáltatás indulását megelőzte egy botrány: egy szerződéstervezet szerint az Apple a három hónapos ingyenes próbaidőszak alatt a független kiadónak sem fizetett volna semmit. A brutális bevételkiesést okozó lépéstől végül Taylor Swift nem magáért, de a fiatal feltörekvőkért aggódó nyílt levele után visszakozott az Apple. Ez sok helyütt úgy jelent meg, hogy „a legnagyobb popsztár térdre kényszerítette a tech óriást”. Ám önmagában az, ha nem lettek volna fent Swift zenéi, nem ártott volna annyit (ha egyszer Beatles sincs), hiszen a Spotify is negatív PR közepette növekszik. Úgyhogy legalábbis biztos szerepet játszott a döntésben az, hogy az egyenként tán kisebb, ám együtt a piac kb. negyedét uraló független kiadók nem akarták aláírni a szerződést.

Rónai András