"Egy kis pop, egy kis diszkó" - Giorgio Moroder-interjú

Harminc év után ad ki újra saját nevén albumot az olasz diszkópápa, Giorgio Moroder, a június 12-én érkező Déjà vu apropóján pedig végre interjút készíthettünk a "74 az új 24" szlogennel visszatérő (időközben 75-öt betöltött) zenei ikonnal. Egy rövid telefonbeszélgetésben persze képtelenség kitárgyalni egy ilyen nagyhatású életművet, így kötetlenre vettük a jó kedélyű maestróval, aki megígértette velünk, hogy körbevisszük Budapesten, ha végre egyszer eljut ide. Szaván fogjuk.

- Mikor volt az a pillanat, amikor azt mondta magának, rendben, akkor én teljes mellszélességgel visszatérek a zenei életbe?

- Nem volt egy ilyen döntő pillanat. Miután belevágtam a dj-zésbe és jól fogadták, már fontolóra vettem a dolgot, aztán ahogy berobbant a Daft Punk-lemez, amin szerepelek a Giorgio By Moroder című számban, az nagyot lendített a visszatérés irányába – az volt az egyik fő katalizátora.

- Nehéz volt felvenni a fonalat zeneileg? Illetve, produkciós oldalról, mennyire könnyen tanult bele az új zenekészítési technikákba?

- A zenét folyamatosan követtem, és követem most is, azzal nem volt probléma, tudtam, mit akarok a hangzást illetően. A technikai részt már annyira nem követtem, az elején picit fura is volt belehelyezkedni abba, ahogy ma a zenék készülnek. Annak idején ugye minden a stúdióban történt és mindenki jelen volt a felvételkor, de itt az új lemezemnél például én és Sia sosem találkoztunk, csak elküldtem neki egy dalvázat, amire ő megírta az énekdallamot és a szöveget. Ezt az interneten keresztüli munkát azért meg kellett szoknom. De az énekesek, akikkel dolgoztam, mind annyira profik, hogy tulajdonképpen nem is kell ott lenniük velem a stúdióban, megvannak a saját hangmérnökeik és adott esetben énekproducereik, akik elvégzik a munkámnak ezt a részét helyettem.

- Miért nem egy szólólemezt készített, mint a hetvenes években?

- Azóta sokat változott a helyzet, most minden dj, producer énekessel kollaborál. Akkoriban senki nem gondolt arra, hogy külső énekesekkel dolgozzon, én pedig eleve nem vagyok énekes, nincs semmi hangom. (nevet) Meg aztán, ha azzal keres meg Britney Spears, hogy akar velem egy dalt, nyilván nem utasítom vissza.


MORODER-GYORSTALPALÓNK ITT.


- Hogy látja, mi a legfőbb különbség a mai popsztárok és a hetvenes-nyolcvanas évek énekesei között?

- Nem is tudom, talán az, hogy most az egész összetettebb és nagyobb szabású; mindenkinek van menedzsere, sokan filmekben is szerepelnek, és eszméletlen koncertshow-k vannak. Ausztráliában felléptem néhányszor Kylie-val, elképesztő az a produkció, ilyenről Donna Summer legfeljebb csak álmodhatott. Szóval a maiak sokkal profibbak, teljesebbek a csomagok.

- Most, hogy már dj-zik, figyeli a szakmabelieket?

Nem igazán, mivel én nem vagyok a hagyományos értelemben dj, főleg a saját számaimat játszom. De időnként meghallgatom David Guettát vagy a fiatalokat, mint az a Martin gyerek (itt nyilván Martin Garrixra gondolt - a szerk.) . Vagy Skrillek (nyilván csak véletlenül mondta így Skrillex nevét - a szerk.), aki lenyűgöző dolgokat csinál, bár technikailag fogalmam sincs, hogyan. (nevet) Viszont szeretném jobban kidolgozni a dj-műsoromat, ügyelve a számok közti átmenetekre is, ahogy a rendes dj-k csinálják. (nevet) Hetvenöt percben lesz harminc szám, benne a régi slágerek és az új lemez dalai, illetve azok remixei, és van néhány új instrumentális felvételem is, úgyhogy ez izgalmasabb lesz, mint az eddigi dj-szettjeim. Egyébként amikor dj-zek, és látom, hogy huszonévesek is vannak a közönségben, akkor teljesen megfiatalodom. Nagyszerű érzés, hogy ennyien ismerik a régi dalaimat, amikre nyilván rákerestek az interneten, sőt, olyanok is vannak, akik éneklik a szövegeket, ami fantasztikus.

- Az elektronikus tánczene egyik úttörő innovátoraként tartják számon – ön is annak tartja magát?

- Amikor bejöttek a Moog szintetizátorok, meg a vokóder, ezek sok új lehetőséget nyitottak a számomra dalszerzőként. De én tulajdonképpen csak kísérletezgettem, próbálgattam, mit tudok belőlük kihozni. Ott az I Feel Love, amiről azt mondják, új irányt adott az elektronikus tánczene fejlődésének, ami igaz is, abban az időben totálisan újnak hatott, de az igazság az, hogy számomra is meglepetés volt; az eredeti basszusmenete úgy szólt, hogy (dúdolja) dam dam dam dam dam dam, csak amikor a keverését végeztük, a hangmérnököm véletlenül delay-effektet adott hozzá, így lett belőle az, amit mindenki ismer (dúdolja), da da da da da da da da, ami nemcsak a szám hangzását változtatta meg, hanem az egész hangulatát. Ma már ilyen arpeggio nélkül szinte nincs is tánczene, és ez volt az alapja.

- Az új lemezétől nyilván senki sem várt már hasonló forradalmat, de ön hogyan viszonyul hozzá, mit szeretett volna elérni vele?

- Olyan lemezt csináltam, ami teljesen hű hozzám – egy kis pop, egy kis diszkó, és én ezzel boldog vagyok. De azt hiszem, a közönség is ezt várta, én pedig nem akartam valami nagyon mást, mint amit ismernek tőlem.

- Zeneileg van még valami, amit meg akar valósítani?

- Egy barátommal épp egy musicalen dolgozunk, klasszikus diszkószámokat és mai EDM-slágereket dolgozunk bele. Már a Flashdance-ből is akartam musicalt, de nem sikerült megszerezni hozzá a jogokat, ez viszont most tiszta ügy.

- Van valami, amit visszasír a régi nagy időkből?

- Nincs! Idősebb vagyok, de nagyon boldog. Még mindig ugyanúgy szeretem a tánczenét, és meghallgatom az aktuális popzenéket, az amerikai, az angol, az olasz slágerlista dalait, szeretek naprakész lenni.

- Elképzelhető, hogy lesz egy következő lemeze is?

- Az nagyban függ attól, ennek a mostaninak milyen fogadtatása lesz, és a lemezcég mennyire lesz kapható rá. Jelenleg azon aggódom, hogy ezt mennyire fogják szeretni. És hát a következő lemeznél már 76-77 éves lennék, lehet, hogy akkor már inkább vissza kellene vonulnom, végleg. (nevet)

interjú: Forrai Krisztián

75 ÉV KUTYAFÜLE: ÍME A LEGIDŐSEBB MA IS ÉLŐ NŐI ELŐADÓK.

a Déjà vu album tánckoreográfiás megamix-videója: