Morodert Giorgiótól - A diszkó maestrója visszatért

Ha nagy visszatérésekről beszélünk, akkor 2013 Giorgio Moroder éve. Egy generáció nőtt fel úgy, hogy nem lehetett hallani róla, idén viszont, a Daft Punk-albumon való közreműködése (Giorgio By Moroder) révén újra felkapták a nevét (illetve a fiatalabbak közül sokan valószínűleg most tanulták meg), ő pedig fiatalos hévvel tért vissza a zenei körforgásba: egy meglepő fordulattal, 73 éves fejjel elkezdett dj-zni. November 23-án éppen Bécsben, az ottani Electronic Beats fesztiválon játszik klasszikus diszkószámokat, természetesen a tavaly elhunyt Donna Summertől is, akinek október végén jelent meg posztumusz remixalbuma.

A kultikus bajuszú Giorgio Moroderről remélhetőleg mindenki tudja, hogy ő a diszkókorszak egyik meghatározó zeneszerző-producere, aki a hetvenes években kialakított úttörő, szintetikus-robotikus 4/4-es hangzásával a mostani elektronikus tánczene (különösen a house és a trance) előfutárának is tekinthető, de a szintipopot is új irányba vitte. "Giovanni, akit mindenki csak Giorgiónak hív” egyébként Hansjörg Moroder néven született egy észak-olaszországi (dél-tiroli) településen, 15 évesen vett először gitárt a kezébe, majd 19 évesen elköltözött otthonról, hogy a zenének éljen. 1964-től írt dalokat magának és másoknak, Berlinben tanulta ki a hangmérnöki szakmát, aztán 1971-ben Münchenbe költözött, ott létrehozta a Musicland stúdiót és az Oasis lemezkiadót, majd sikerei csúcsán otthagyta Németországot; 1980 óta, kisebb megszakításokkal Los Angeles-ben él.

MORODER KEVÉSBÉ ISMERT PRODUKCIÓIBÓL ITT VÁLOGATTUNK ÖSSZE TÍZET.

A zene mellett a dizájn és képzőművészet terén is alkotott; tervezett méregdrága sportautót (Cizeta-Moroder V16T), luxuskarórát és dubai épületpiramist (utóbbi kettő nem valósult meg), készített neonszobrokat, festményeket, digitális és videoműveket. Ha végigvennénk négy évtizedes zenei munkásságát az egy egész lapszámot megtöltene, de ez azért bőven túlzás lenne, néhány korszakot nyugodtan szkippelhetünk: a hetvenes évek elejéig főként eldobható tinglitangli rágógumipop dalokat szerzett, a kilencvenes években belecsúszott a nyálas popba és a kommersz eurodance-be – abban az időben már inkább a művész-énje került előtérbe –, a kétezres években pedig pár remixet leszámítva (Mirwais, Enrique Iglesias, Blondie, Aretha Franklin) nem csinált semmit mostanáig. Moroder fénykora 1975 és 1986 közé tehető: mind a forradalminak számító eurodiszkó zenéi (a szólószámai közül kiemelkedik a ’77-es From Here To Eternity és az E=MC² ’79-ből) mind a legjobb filmzenéi (Éjféli expressz, Amerikai dzsigoló, Flashdance, Cat People, A sebhelyesarcú) ez alatt a bő évtized alatt születtek, nem beszélve a remek szintipop albumokról, melyeknek producere volt, mint a Sparks-tól a ’79-es No. 1 In Heaven vagy a Human League-vezér Phil Oakey-jel közös ’85-ös lemeze. Persze a remek The Chase-re, Call Me-re vagy a Together In Electric Dreams-re jutottak olyan nehezen megbocsájtható slágerek, mint a Take My Breath Away és a Neverending Story is.

E csúcsidőszakon belül is a legfontosabb az a négy év, 1975 és 1979 között, amikor Moroder neve összefonódott Donna Summerével, minden idők legnagyobb diszkódívájával. Summer 1968-ban hagyta hátra Amerikát és próbált szerencsét Münchenben. 1973-ban háttérénekesnőnek jelentkezett egy hirdetésre, így találkozott Moroderrel. Fel is vették stúdió énekesnőnek a Musiclandbe, majd 1974-ben Moroder és akkori állandó szövegíró-producer társa, Pete Bellotte megírták Summer első szólólemezét, a pop-rockos Lady Of The Nightot, ami 1974-ben jelent meg, kizárólag Hollandiában. 1975-ben Summer hozakodott elő egy dalötletével, vagyis egy sorral: Love To Love You, Baby, amiből a Moroder-Bellotte páros egy túlfűtötten erotikus diszkószámot kerekített. A dalból Neil Bogart, a Los Angeles-i Casablanca Records főnöke rendelt egy hosszabb változatot – ez a 17 perces, szó szerint orgazmikus diszkó-szexmaraton hatalmas sikert aratott az amerikai diszkóklubokban és sztárt csinált Donna Summerből, na meg Moroderből. Az 1976-os, a szerelem négy évszakára épülő nagylemez után egy újabb konceptlemezt talált ki a Moroder-Bellotte páros: minden dal egy-egy zenei korszakot adna vissza. Az elképzelés szerint a jövőnek is szántak egy számot, Moroder pedig a jövőt a szintetizátorokban látta, így támadt az ötlete, hogy kizárólag egy Moogot használjon az I Feel Love zenei alapjához. (Vicces adalék: saját elmondása szerint amikor megnézte a Csillagok háborúját, a Mos Eisley-i bárjelenetnél csóválta a fejét, hogy hülyeség, ez nem lehet a jövő zenéje.) Ezzel megszületett az a bizonyos delay-ezett dada dada dada dada basszusmenet, és az első teljesen szintetikus (na jó, a lábdob kivételével) diszkószám és tényleg kezdetét vette az elektronikus tánczene jövője – amibe az idős maestro most visszacsatlakozott.

A Love To Love You Baby egy korabeli tévéműsorból:

A Love To Love You Baby teljes hosszában:

A From Here To Eternity "klipje":

Az I Feel Love közel 16 perces Patrick Cowley-remixe:

Az Éjféli expressz-főtéma The Chase teljes verziója:

A Together In Electric Dreams videója (a dal eredetileg a Komputer-szerelem című filmhez született, a klipben ennek jelenetei láthatók, plusz a kocsikázó Phil Oakey):