Klippremier! Bin-Jip: Dinner With A Demon

2015.04.15. 15:35, rerecorder

1_1_1.jpg

Harcsa Veronika énekesGyémánt Bálint gitáros és Andrew J zenei producer/dj Bin-Jip nevű zenekara tavaly decemberben jelentette meg Heavy című második lemezét, amelynek a Művészetek Palotájában tartott bemutatóján fellépett a trióval Erik Truffaz trombitás is - négyükkel interjút is készítettünk. A Bin-Jip aztán teltházas A38-koncert és sikeres lemezbemutató turné után elkészítette az album Dinner With A Demon című záródalához ezt a videót, amit Vandad Kashefi rendezett és egy történetmesélős, hátborzongató, nagyon hatásos klip lett. Premier!

heavy_cover-400x400_1.jpgA Bin-Jip 2010-ben jelentkezett első nagylemezével (Enter), amit tavaly egy koncert dvd/Blu-ray (Live At The Planetarium feat. Glowing Bulbs) követett, majd év végén a Heavy című remek második album. Annak zárószámához készült ez a friss video, ám nem a stúdióverzió szól a képek alatt, hanem a  planetáriumos élő változat, amit Andrew J, a trió zenei producere Schram Dávid segítségével újramaszterelt, hogy a klip hangulatához még megfelelőbb legyen. De erről Andrew J is mesélt a Recordernek: „A decemberben megjelent Heavy című albumunk záró szerzeménye a Dinner With A Demon. A dalt először a Planetáriumban adtuk elő élőben, melynek dvd/Blu-ray-en megjelent hanganyagát használtuk fel a most elkészült klipünkhöz is. Rendezőnk, Vandad Kashefi különösen beleszeretett ebbe a verziónkba, elképzelései jobban működtek a koncert-, mint a lemezfelvétellel, a klip látványvilága, hangulata megkívánta az ’élőbb hangzást’.” Andrew J különben rengeteget dolgozott a dal és az egész lemez végleges hangzásának kialakításán.


A BIN-JIP IS SZEREPEL A MOZIKBAN FUTÓ, NAGYSZERŰ BALATON METHOD ZENÉS FILMBEN - KRITIKÁNK ITT.

A trió előző lemezéhez egy részben animált, grafikus klip született (Enter), a Heavy esetében pedig a címadó dalhoz egy animációs video, a Vickyhez pedig egy animált szövegvideo. A Dinner With A Demonhoz készült új klip élő bemutatója a zenekar múlt pénteki Akvárium-koncertjén volt - itt és most pedig következik az online premier. Az Anormal Sessions videóit is gyártó ANP rendezője, Vandad Kashefi (akinek elsőosztályú klipjeiből már tartottunk premiereket: pl. Szabó Balázs Bandája, Dope Calypso, Hangmás - és lásd interjúnkat vele itt) egy sötét tónusú képi világot hozott létre a Harcsa Veronika szövegével készült dalra. „Egy a hatvanas évek metafizikai horrorjait idéző filmet akartam készíteni. Ez alkalommal is egy remek stábbal dolgozhattunk együtt a vizuális világ megteremtésén - Dobos Tamás operatőr, Sinkovics Judit jelmez, Kiss Dorka és Várszegi Vera berendezés, Krepsz Gábor haj, Kis Csilla és Vörös Viki smink, Buday Enikő koreográfia, Szűcs Dóra Ida tánc és Kastner Judit producer.”

forgatas_kozben_kep.jpgHarcsa Veronika a klipforgatásról mesélt a Recordernek: „Ilyen nagyszabású klipforgatáson korábban sosem vettünk részt. Különleges volt, hogy mindannyiunknak valamilyen szinten színészkedni is kellett, amitől én nagyon tartottam, hiszen semmi színészi rutinom nincs. Ez nagyobb kihívás volt, mint hogy törött üvegen kellett járnom, leöntöttek fekete tintával, vagy hogy óriás kontaktlencsét kellett viselnem. Szerencsére Vandy (jobbra a trióval - a szerk.) nagyon profin irányított minket, így feledtetett minden aggodalmat, és nagyon jó élmény volt a forgatás.” Ehhez Gyémánt Bálint azt teszi hozzá, hogy: „hatalmas élmény volt ennyi ember előtt bemutatni az új klipünket az Akváriumban, Vandad Kashefi egyedülálló és briliáns látványvilágot varázsolt a zenénkhez, nagyon vártam, hogy megmutathassuk.”


a zenekar legközelebb április 29-én a szegedi IH-ban lép fel, Facebook-eseményoldal, majd május 8-án a pécsi Bor, Mámor, Pécs rendezvényén, Facebook-eseményoldal


és akkor az év eddigi talán legjobb klipje, a sötét, fojtogató hangulatú dalhoz egy képi világában azonnal magába szippantó, lebilincselő történetet elmesélő alkotás született, íme a Dinner With A Demon


bin-jip.hu
a Bin-Jip Facebook-oldala

facebook.com/Anormalsessions
www.anormalsessions.com

nyitókép: klipből

https://recorder.blog.hu/2015/04/15/klippremier_bin-jip_dinner_with_a_demon
Klippremier! Bin-Jip: Dinner With A Demon
süti beállítások módosítása