„Tudni kell, hogy mikor érdemes csendben maradni” – Bin-Jip & Erik Truffaz-interjú

Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Andrew J Bin-Jip nevű zenekara decemberben jelentette meg Heavy című második lemezét. A szintén decemberi lemezbemutató koncerten Erik Truffaz, a világhírű francia trombitás volt a zenekar vendége. A Művészetek Palotájában megtartott koncert előtt beszélgettünk a négy zenésszel a megismerkedésükről, az új lemezről, az élő koncertek vizualitásainak fontosságáról, de az is kiderült, hogy Truffaz melyik magyar zenekarnak volt a rajongója kamaszkorában.

- Többször dolgoztatok már együtt. Hogyan ismerkedtetek meg?

Erik Truffaz: - Együtt léptünk fel egy görög rendezvényen pár évvel ezelőtt.

Harcsa Veronika: - Tavaly szeptemberben volt.

Erik: - Tavaly? Többnek tűnt.

Veronika: - Van egy görög hiphop zenekar, az Active Member. Elég híresek Görögországban. Volt egy évfordulós koncertjük, amire három külföldi vendéget is meghívtak zenélni: egy német reggae-énekest, Eriket és engem. Természetesen azért esett ránk a választás, mert már korábban is volt kapcsolatunk a zenekarral. Ekkor találkoztam először Erikkel. Az az érdekessége még a dolognak, hogy nem külön dalokban voltunk vendégek, hanem közösen adtunk elő pár dalt. Hatalmas élmény volt számomra, ugyanis Erik zenéje óriási hatással volt rám mindig is. Az előadás másnapján minden zenész elment közösen az Akropolisz Múzeumba, így aztán volt időnk beszélgetni Erikkel is. Aztán kapcsolatban maradtunk. A 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői megkérdeztek, hogy kit kellene mindenképp elhívniuk és én egyből Eriket javasoltam. A koncert meg is valósult, tavasszal fellépett Budapesten a kvartettjével, ahol én voltam a vendégénekes. Nyáron pedig Kapolcson újra együtt álltunk színpadra a Művészetek Völgyében, ahol Erik a Bin-Jip vendége volt. Ez annyira jól sikerült, hogy még ott eldöntöttük, hogy meghívjuk őt a lemezbemutató koncertre is. Ez van ma este. (az interjú december 21-én készült – a szerk.)

- Erik, mi volt az első benyomásod Veronikáról?

Erik: - Az, hogy gyönyörű. (mindenki nevet). Ez valóban igaz, de komolyra fordítva a szót, ő egy remek ember és nagyon könnyű vele dolgozni. Amikor tavasszal Budapesten játszottam a zenekarommal, az első próba után mindenki azt mondta, hogy nagyon jó vele játszani és könnyű vele együttműködni.  A legtöbb esetben nem könnyű énekesekkel dolgozni, mert nagy egójuk van. Veronika teljesen normális ember ilyen szempontból.

Veronika: - Köszönöm szépen!

Erik: - Zenészek vagyunk, érzelmeket közvetítünk, ami nem mindig könnyű. Kifejezett feladatunk normális embernek megmaradni minden körülmény között. Ez sokaknak nem megy, pedig nagyon fontos lenne.

- Erik karrierje több évtizedre nyúlik vissza. Mikor ismertétek meg a zenéjét?

Andrew J: - 2000 környékén jelent meg a Bending New Corners című albuma (1999. november 15-én jelent meg – a szerk.). Akkoriban még house DJ voltam, de mégis nagyon megérintett a lemez, mert viszonylag sok elektronika volt benne. Számos remix készült a lemez dalaiból, ezeket rendszeresen játszottam klubokban. Ezután Erik lett a fő inspirációm külföldi előadók közül, valamint DJ Krush és Toshinori Kondo közös lemeze (Ki-Oku, 1996 – a szerk.). Ezek miatt váltottam egy nagyot és elkezdtem foglalkozni a jazz és hiphop fúziójával. Erről az irányról sikerült meggyőznöm Kaltenecker Zsolt billentyűst is. Évekig zenéltünk vele, majd Veronika hatására átalakultunk Bin-Jip zenekarrá. Szóval ez valahol Erik érdeme is.

Gyémánt Bálint: - Vicces, mert a 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon, ahol Veronika Erik zenekarával lépett fel, Andrew és én ott voltunk a közönség soraiban. Fotóztunk, videóztunk, ilyenek. Andrew hozott magával egy Erik Truffaz vinyl-t, koncert után pedig hátramentünk aláíratni. Hatalmas élmény volt. Hatalmas megtiszteltetés, hogy együtt játszhatok vele én is.

- Az első alkalomra emlékszel, amikor a zenéjét hallottad?

Bálint: - Abszolút. Az A38-on voltunk, talán az volt az első koncertje a hajón. Érdekes ez, mert Veronika és én hasonló közegből érkeztünk. Együtt tanultunk a Liszt Ferenc Zeneakadémián, jazz tagozaton és mi tényleg a jazz irányából jövünk.

Veronika: - Én azért annyira nem. Vagyis nem csak a jazz irányából jövök.

Bálint: - Igen, ebben van valami. Szóval mi nagyon nyitottak vagyunk zeneileg. Ez érződik a Bin-Jip dalaiban is. Nem akarok szólógitáros lenni, nem akarok gitárszólókat. Erik egy fantasztikus partner ebben a szituációban. Nem tudnék jobb együttműködést elképzelni.

Erik: - Köszönöm szépen!

- Veronika, te mikor hallottad először?

Veronika: - 19 éves voltam, ha jól emlékszem. A basszusgitáros ismerősöm adott nekem egy Erik Truffaz-lemezt. Egy nagyon nehéz időszakban voltam épp, akkor költöztem el otthonról. Odaköltöztem az ismerősömhöz. Állandóan azt hallgattuk. Egy bonyolult időszakot segített átvészelni. Később minden lemezét megismertem, de azt hiszem, hogy az Arkhangelsk a kedvencem, főleg az Anonymus című dal miatt.

- Lesz több együttműködés közöttetek?

Veronika: - Nagyon bízunk benne. Egyelőre nincs több előjegyzett dátum, de szeretnénk, ha lenne.

Erik: - Én is nagyon bízom benne. Minden alkalommal jobb a közös zenélés. Egyre jobban érzem, hogy a színpadon mikor kell fújnom a hangszerem és mikor kell megállni. A zenében nem csak az fontos, hogy tudjuk, hogy mikor kell játszani, hanem azt is tudni kell, hogy mikor érdemes csendben maradni. Ha soha nem hagyod abba, nem tudsz válaszolni.

- Nemrég megjelent a második Bin-Jip lemez, a Heavy. Miben különbözik leginkább a debütáló albumtól?

Bálint: - Leginkább az, hogy volt közönségünk az új dalok teszteléséhez.

Veronika: - Így van. Amikor megjelent az Enter című első lemezünk, előtte egyáltalán nem voltak Bin-Jip-koncertek.  Andrew házi stúdiójában próbáltunk és rögzítettünk. Ez majdnem egy évig tartott. Ennyi idő kellett, mire készen álltunk, hogy megmutassuk a zenénket. Azt hiszem, hogy a hosszú alkotói és rögzítési folyamat nagyon is érződik a lemezen, egyfajta szobazene az egész, ugyanis pont olyasfajta zene, amit otthon hallgatsz a nappalidban. A második album, a Heavy felvételei pedig már úgy készültek, hogy sok dalt élőben debütáltattunk az évek alatt. Ez egy teljesen eltérő módszer. Számos visszajelzést kaptunk arról, hogy mi működik és mi nem. Ez a módszer azonban sokkal több időt vett igénybe, ezért is telt el öt év a két lemez között. Nagyon sokat változtak a dalok menet közben. Andrew a lemez és a Bin-Jip zenekar producere, másfél évig dolgozott az albumon, a zenekar hangzásán, a számok alapjain és szerkezetén, amelyet Schram Dáviddal közösen kevert hónapokon keresztül. A koncertek anyagát is Andrew állítja össze, minden próbán előáll valamilyen új ötlettel. Ezek is sokat alakulnak a koncertek hatására. Ez összességében egy élőbb lemez lett.

Andrew J: - Talán azért is haladtunk lassabban, mert hárman maradtunk, Zsolt kiszállt az Enter megjelenése után, no meg sok vendégzenészt hívtunk meg a lemezre. Erre azért is volt szükség, mert a gitár-ének nem volt elég, a Bin-Jip zenéjébe több hangszer kell. Lantos Zoltán hegedűművész például több dalban is játszik. Én már egy ideje szerettem volna élő basszust a dalokba, az első lemezen csak szintibasszusok voltak. Most öt dalban is van élő basszusgitár Kolta Gergelynek köszönhetően. Zsolt hangszeres játékát és mintáit közös megegyezéssel továbbra is felhasználtuk, hat felvételben társszerző. Amikor ezek a felvételek készültek, még a Bin-Jip tagja volt.

- Bálint és Veronika, említettétek, hogy figyeltétek a közönség reakcióit az új dalok bemutatásakor. Ez úgy működött, hogy akár teljes dalt is kidobtatok, ha azt láttátok, hogy nem volt meg a kellő sikere több előadás után sem?

Veronika: - Inkább strukturális értelemben használtuk fel a visszajelzéseket. Például, amikor egy részt nagyon elnyújtunk, a stúdióban remeknek tűnik, de élőben az embereken nem látod azt a hatást, ami nekünk volt próbák alatt. Három vagy négy alkalom után rájöttünk, hogy ez nem fog működni, így változtattunk rajta.

Bálint: - Struktúra és dinamika. Ezek alakultak a visszajelzések alapján.

Veronika: - A közönség mellett persze magunkra is figyeltünk. Teljesen más érzés élőben, emberek előtt játszani azokat a dalokat, amit Andrew házában gyakoroltunk be.

- Ma este különleges látványvilága lesz a koncertnek: a Kiégő Izzók nevű vizuális formáció fog vetíteni.

Veronika: - Pontosan. A Bin-Jip számára nagyon fontos a vizuális megjelenés, mert elektronikus zenét játszunk. Egy rock koncerten a dobos remek látvány, ahogy üti a bőrt és közben száll a haja, azonban egy DJ szinte csak egy helyben áll. Szükségünk van a vizuális elemekre, ugyanis nekünk élőben nincs meg a mozgások energiája. Persze az is igaz, hogy az elektronikus zenéhez egyébként is nagyon illenek a vetítések. Van pár videónk, amelyeket remek hazai rendezők készítettek nekünk. Közülük is kiemelkedő a Kiégő Izzók. Velük már volt két koncertünk a Planetáriumban, ez is meg is jelent DVD-n és Blu-ray lemezen. A technika, amit alkalmaznak a videomapping. A lényege, hogy a számítógépes rendszer felismeri az alakzatokat, amikre vetítenek, így 3D-s vizuális effekteket tudnak létrehozni. Egy földgolyó-szerű építmény a színpadképünk, arra történik a vetítés.

Erik: - Láttam a korábbi videomapping technikás koncertjük felvételét és nagyon le voltam nyűgözve, tulajdonképpen még most is le vagyok. Néha a vetítések nem fontosak, mert nem emeli a zenét magasabbra, de a Bin-Jip esetében ez nagyon jól működik.

Gyémánt: - Nagyon fontos számunkra, hogy fókuszáltak maradjunk a színpadon. Azt akarjuk, hogy a közönség ránk is tudjon figyelni, ne csak a vetítésre. Ezért dolgozunk most már csak ezzel a csapattal, mert ők ismernek minket, ismerik a zenénket és segítenek nekünk erősebbek lenni élőben.

Erik: - Én nem tudtam, hogy ma este is ilyen vetítés lesz, de nagyon örülök neki. Sokkal magasabb szintre emeli a zenekart. Meg engem valamiért emlékeztet a Pink Floyd vizuáljaira. (mindenki nevet).

- Miért választottátok a dél-koreai rendező, Kim Ki-duk egyik filmjének címét zenekarnévnek?

Erik: - Ez egy jó kérdés! (nevet)

Veronika: - Épp egy dalszöveget írtam akkoriban, amikor láttam a filmet és nagy hatással volt rám. A dal címe Bin-Jip és az első lemezen található. Már volt pár dalunk és próbáltunk, de még mindig nem volt neve a formációnknak. Kicsit csalódottak is voltunk, mert sok ötletünk volt, de egyik sem működött. A következő ötletünk az volt, hogy menjünk végig a dalcímeken, hátha találunk valamit, ami megragad bennünk. Aztán mindannyian megszerettük a Bin-Jip hangzását. Megnéztük közösen a filmet és eldöntöttük, hogy ennél a választásnál maradunk. Ez egy koreai kifejezés, ami azt jelenti, hogy üres házak. Ezek az üres házak tele vannak lelkekkel a filmben. Ezt nagyon jó koncepciónak találtuk, ugyanis mi is meg akarjuk tölteni lélekkel az üres házakat a zenénk által. A történet vége azonban mégis szomorú egy kicsit: a rendező megváltoztatta a film címét miattunk. Ha rákeresel a Bin-Jip kifejezésre az interneten, szinte csak minket találsz meg. Valószínűleg ez nagyon bántotta. Mi pedig nagyon sajnáljuk. (a 2004-es film magyar címe Lopakodó lelkek, angolul 3-Ironként ismert – a szerk.)

Erik: - Pont ma láttam a filmet a YouTube-on.

- Erik, számos alkalommal léptél már fel Magyarországon, lemezen való közreműködéseid is voltak nálunk. Hogy látod a magyar zenei életet?

Erik: - 15 évvel ezelőtt jártam itt először rögzíteni egy jazz lemezt a BMC kiadónál. Fantasztikus volt. Sajnos nem sokat láttam se akkor, se később az itteni dolgokból. Amit érzek, hogy Magyarország helyzete a zenei világban inkább keleti hangulatú. Én Franciaországban élek, közel az olasz és svájci határhoz. A magyar zene nekem inkább a bolgárhoz hasonlít. Amikor gyerek vagy kiskamasz voltam, hatalmas rajongója voltam a Kolinda nevű magyar népzenei együttesnek. Egész Európában imádták őket. Remekül keverték a ’70-es évek popzenéjét a tradicionális magyar elemekkel. Nyáron, a Művészetek Völgyében előttünk is magyar népzene szólt, erős érzelmeket váltott ki belőlem.  Emlékeztetett a gyerekkoromra. Láttam, ahogy a hóesést nézem az ablakból. Nagyon szeretem a hagyományaitokat, főleg zenei értelemben. Nagyon erős harmónia van benne. Ti nem is szerethetitek ezt annyira, mint én, hiszen ti itt éltek. Amikor felnő az ember, sokszor elfelejti a gyökereit. Higgy nekem, a magyar zene nagyon különleges és fontos. A sofőröm – aki nyáron elvitt Kapolcsra – egy zenei producer. Kaptam tőle húsz CD-t olyan magyar népzenével, amelyek modern elemekkel vannak keverve. Nagyon szeretem. Ezek is a bolgár zenékre emlékeztetnek, de lényegében a teljes balkán zenei világ is nagyon hasonló ehhez. Az bennük a legnagyobb közös, hogy erős gyökereik vannak.

Bálint: - Hadd mondjak el még valamit. Csak, hogy bizonyítsam, hogy milyen kicsi is a világ. Amikor elkezdtem járni az első jazzgitár tanáromhoz körülbelül 15 éve. Kérdeztem tőle, hogy mivel foglalkozik mostanában és mondta, hogy az Off Course nevű zenekarával most rögzített egy lemezt (Tales Of The Lighthouse, 2002 –  a szerk.), amelyen Erik Truffaz is játszott sok dalban. Juhász Gáborról beszélek. Ez volt az első igazi jazz pillanatom.

Erik: - Erről a lemezről van egy jó történetem. El kellett érnem egy vonatot, aztán egy repülőgépjáratot. Annyira siettem, hogy kitörtem a bokám. Iszonyatosan fájdalmam volt. Mire megérkeztem a reptérre, már nem bírtam járni. Kórházba siettem és járókeretet kaptam. Volt még két napom Budapesten és nem tudtam kimozdulni a szobámból. Négy hónapig nem tudtam menni segítség nélkül. Ma már persze mosolygok ezen.

interjú és backstage-fotó: Reszegi László
koncertfotók: Glódi Balázs

a Bin-Jip februártól országos lemezbemutató-turnén lesz, a budapesti koncertre február 20-án, az A38-on kerül sor, Facebook-eseményoldal

a Vicky című dal klipje: 

a Heavy című dal videója: 

a Bin-Jip a Balcony TV-ben: 

itt pedig egy részlet a tavaly nyári Művészetek Völgye fellépésből Erik Truffaz-val: