Megállás nélkül fogunk játszani – izlandi gyorstalpaló (1. rész)

2015.04.01. 20:00, prorecorder

Milyen az, ha egy mindentől távoli, gyönyörű, de sokszor rideg, nagyon szellősen lakott, az év egyik felében nagyon sötét szigetre születik a művészlélek? Izlandon olyan, hogy ezekkel mit sem törődve, vagy inkább ezek ellenében megszállottan alkot. A világon talán a 300 ezres országban a legtöbb az egy főre jutó zenész-énekes. És sok köztük a világhíres – még a legnagyobb sztár Björkön túl is, aki friss lemezének megjelenésével lett a 30. Recorder magazin fókusztémája, indokot adva ezzel nemzete poptörténetének áttekintésére (az első részben a hetvenes-nyolcvanas évekkel, a másodikban pedig majd a kilencvenesektől napjainkig).

Az izlandi popzenészek titka – sok, onnan származó művésszel készült interjú alapján – leginkább az, hogy az év egyik felében tényleg nincs mit csinálni a napsütéses órák alacsony száma miatt, mint otthon ülni és tévét nézni, vagy ehelyett persze alkotni. Írni, festeni (bár ahhoz azért kell a fény) és zenélni. Utóbbit például annyian teszik, hogy talán nem is mernénk összeszámolni az izlandi zenészeket. Háromszázezren laknak a kicsipkézett szigeten (a népsűrűség három ember egy négyzetkilométerre, ennél gyérebben lakott területnek csak néhány sivatagi ország és a szomszédos Grönland számít), ami közelebb fekszik a Brit-szigetek partjaihoz, mint Norvégiához, mégis a skandináv országok közé szokás sorolni és tényleg sok ezer énekes-zenész színesíti az ottani összképet. Évente közel 200 popzenei és popközeli album jelenik meg (a népsűrűséghez képest ez igen-igen magas szám), ráadásul általában az előadók harmada-negyede elsőlemezes. A Sigur Rós vezetője, Jónsi szerint „rengeteg energia összpontosul a szigeten és az emberek egyszerűen csak szeretnének kreatívok lenni.”

IZLAND ELŐTT SKÓCIÁVAL IS FOGLALKOZTUNK. ÍME A KORAI SKÓT POP TÖRTÉNETE.

Persze e termékenységre a „természetes” magyarázatok mellett vannak „tudományosak” is: itt kötelező az általános iskolában (sőt, legtöbb helyen már az óvodában!) hangszeren tanulni és a zenével foglalkozó szervezetek is olajozottan működnek. Az ÚTÓN nevű szervezet foglalkozik a helyi színtérrel, kezdőknek segítenek a promócióban, és anyagi indulótőkét is tudnak a produkciókba injekciózni. Ennél is fontosabb szervezet az IMX (Iceland Music Export), amely hatalmas elánnal és kiemelkedő hatékonysággal juttatja ki a szigetről a helyben kiérlelt előadókat – az izlandi zenekarok ismertsége arányaiban kiemelkedő Magyarországon is. Aztán van még az is, hogy mivel a művészet prioritásként kezelt a szigeten, számtalan fesztivál zajlik egész évben. A zeneiek közül a leghíresebb az Iceland Airwaves (pillanatkép jobbra fent), amelyen minden évben fellép a világ aktuális élmezőnye – mintegy helybe hozzák az izlandi zenészeknek a követendő mintákat. Na és persze van Björk, aki nélkül mindez egészen biztosan nem lenne ilyen nagy volumenű. Igazából már a Sugarcubes-zal feltette Izlandot a poptérképre, de szólómunkássága az igazi folyamatos promóció a szigetnek. Róla és számtalan együtteséről, projektjéről pár oldallal előbb írtunk, így itt most azokról nem lesz szó (bár korai zenekarairól egy kicsit igen), de rajta kívül is tényleg van miről beszámolni.

Popébredés Izlandon

Izland, ha csak nagy léptékben is, de lekövette a világ popzenéjének fejlődését, volt saját Frank Sinatrája (Haukur Morthens), saját beatzenéje (a feldolgozásokkal ügyeskedő Hljómar) és easy listeningje is (Sextett Ólafs Gauks), de az igazi robbanás a progrock-korszakban jött el. A kiemelkedő formáció a Trúbrot, de a hetvenes évek eleji mezőny értékesebb része is érdekes (Óðmenn, Mánar, Náttúra, Pelican). A másik markáns irány az évtized második felében folkrock, progfolk formációkhoz köthető (Mannakorn, Spilverk Þjóðanna, Hinn íslenski þursaflokkur), de volt egy érdekes gyerekzene-fejezet is, sok pszichedelikus elemmel (Björgvin Halldórsson & Gunnar Þórðarson, Hrekkjusvín). Az évtized, sőt a következő évtizedek – és úgy általában is az izlandi zene – egyik kulcsfigurája azonban a költőként indult Megas (fent) volt. Eleinte dylanes folkdalokkal, majd rockosabb számokkal is jelentkezett, ő volt a punk helyi előfutára és egyáltalán, ő a nagy ideológus, legjobb izlandi nyelvű szövegíró és örök példakép.

A posztpunk mindenütt jó

A hetvenes évek végén azonban a punk – ahogy a világon mindenhol – itt is mindent megváltoztatott. A nyolcvanas évek közepéig (máig izgalmas) posztpunk és new wave zenekarok uralták a zenei életet. A nagyhatású indítók az Utangarðsmenn és Fræbbblarnir voltak, de az őket követő mezőny is erősen ajánlott: a Þeyr kaotikusabb, a Purrkur Pillnikk a későbbi sugarcubes-os Einar Örn Benediktsson feszes zenekara, a csupacsaj Grýlurnar lüktetőbb, a Bara Flokkurinn posztpunkos, a Frakkarnir funkpunkos, Björk első fontos zenekara, a Tappi Tíkarrass játékos, második fontos zenekara, a KUKL avantgárd és még hosszan sorolhatnánk (Q4U, Kamarorghestar, Das Kapital). A kulcsfigura ekkor Bubbi Morthens (jobbra) lett (ő volt az Utangarðsmenn énekese is), de EGÓ nevű posztpunk zenekarával és ekkoriban kiadott szólólemezeivel is a legnépszerűbbek közé tartozott, sőt Megashoz hasonlóan máig az izlandi zene kulcsfigurája, bármilyen stílusú lemezt is adjon ki.

A TAPPI TÍKARRASS ÉS A KUKL BJÖRK KARRIERÁTTEKINTŐNBEN IS EMLÍTÉSRE KERÜL.

Az évtized második fele viszont már jóval kevesebb helyi izgalmat tartogatott, igaz még az ekkoriban induló – és gyorsan világhódító – Sugarcubes szupergrup előtt, szintén a nyolcvanas évek elején lett egy nemzetközileg elismert izlandi formáció, a kissé kakukktojásszerű, muzakos jazzfunkpopos Mezzoforte (balra), amelynek zenéje a magyar tévékben is kedvelt vendég volt ekkoriban és akik hamar felismerték, hogy lemezeiket angol nyelven is meg kell jelentetni és máris eséllyel törnek ki a szigetről. A Sugarcubes tehát 1988-ban varázsolta el a világot (már a KUKL-hoz hasonlóan csak angol nyelvű dalokkal), avantgárd popzenéjében benne van minden az előzményekből (Purrkur Pillnikk, Tappi Tíkarrass, Þeyr, KUKL) és azon túl is sok – néha talán túl sok is.